Serie A: „Egész héten hazudtam” – Mourinho az 1000. meccséről

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.09.13. 08:56
null
José Mourinho edzői pályafutása 1000. tétmeccsén irányított a hétvégén (Fotó: AFP)
Mint arról beszámoltunk, José Mourinhónak győzelmet hozott edzői karrierje 1000. hivatalos mérkőzése: az AS Roma a 91. percben született Stephan El Shaarawy-góllal 2–1-re legyűrte a Sassuolót. Az összecsapást követően Mourinho kijelentette, egész héten hazudott a mérkőzéssel kapcsolatban…

 

„Végighazudtam a hetet, mondván, hogy nem lesz különleges ez a meccs nekem. Hogyne lett volna különleges! Ez a meccs egy nagyon is különleges számot hozott el, egy olyan számot, amire mindig vágytam, és mindig is reméltem, hogy emlékezetes lesz majd. Ez volt az ezredik meccsem edzőként – és hazudtam róla mindenkinek!” – kezdte nem épp szokásos sajtótájékoztatóját Mourinho, aki ezt követően a meccsről is ejtett néhány – remélhetőleg őszinte – szót.

„Iszonyatosan tartottam a vereségtől a meccs előtt. Ehhez képest könnyen lehetett volna a vége 7–7 vagy 6–6. A kapusunk, Rui Patrício két csodával határos védéssel is előrukkolt. Eközben elöl kihagytunk néhány nagy gólszerzési lehetőséget. Rendkívüli meccs, óriási érzelem.”

A portugál tréner a 48. edző lett, aki elérte az 1000 meccses határt karrierjében. Az örök ranglistán közvetlenül előtte Fernando Santos áll, ő 1008 találkozóval a 47. A lista élén Sir Alex Fergusont találjuk 2155 meccsel, mögötte Arsene Wenger (1701) és Graham Turner (1659) áll.

„Ma nem 58, sokkal inkább 12 éves voltam. Az a kissrác, aki a futballpályáról álmodozott” – tette hozzá.

Mourinho első edzői megbízását 2000-ben, beugróként kapta: a Benficát tizenegy meccsen irányította, ezek közül hatot nyert meg a csapatával. Ezután a Leiria kispadjára ült le, innen vezetett az útja első nagy sikerei színhelyére, az FC Portóhoz. Edzői karrierje során összesen 25 nagy trófeát nyert.

Karrierje római etapja jól indul: az első három bajnokiján veretlen maradt az AS Roma edzőjeként, ráadásul csapata kilenc gólt rúgott és mindössze kettőt kapott a Serie A első három fordulójában.

OLASZ SERIE A
3. FORDULÓ

Roma–Sassuolo 2–1
(Cristante 37., El Shaarawy 90+1., ill. Djuricsics 57.)
Korábban

Sampdoria–Internazionale 2–2 (Josida 33., Augello 47., ill. Dimarco 18., L. Martínez 44.)

Cagliari–Genoa 2–3 (Joao Pedro 16. – 11-esből, Ceppitelli 56., ill. Destro 59., Faresz 69., 78.)
Spezia–Udinese 0–1 (Samardzic 79.)
Torino–Salernitana 4–0 (Sanabria 45., Bremer 65., Pobega 87., Lukics 90+1.)

Milan–Lazio 2–0 (Leao 45., Ibrahimovic 67.)
Szombaton
Empoli–Venezia 1–2
(Bajrami 89. – 11-esből, ill. Henry 13., Okereke 68.)
Atalanta–Fiorentina 1–2 (D. Zapata 65. – 11-esből, ill. Vlahovics 33., 49. – mindkettőt 11-esből)

Napoli–Juventus 2–1 (Politano 57., Koulibaly 86., ill. Morata 10.)

Hétfő
20.45:
Bologna–Verona

AZ ÁLLÁS
1. Roma 3 3 9–2 +7 9
2. Milan 3 3 7–1 +6 9
3. Napoli 3 3 6–2 +4 9
4. Internazionale 3 2 1 9–3 +6 7
5. Udinese 3 2 1 6–2 +4 7
6. Lazio 3 2 1 9–4 +5 6
7. Fiorentina 3 2 1 5–5 0 6
8. Bologna 2 1 1 3–2 +1 4
9. Sassuolo 3 1 1 1 4–4 0 4
10. Atalanta 3 1 1 1 3–3 0 4
11. Torino 3 1 2 6–4 +2 3
12. Empoli 3 1 2 3–5 –2 3
13. Genoa 3 1 2 4–8 –4 3
14. Venezia 3 1 2 2–6 –4 3
15. Sampdoria 3 2 1 2–3 –1 2
16. Juventus 3 1 2 3–5 –2 1
17. Cagliari 3 1 2 5–9 –4 1
18. Spezia 3 1 2 3–9 –6 1
19. Verona 2 2 3–6 –3 0
20. Salernitana332–11–90
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik