Serie A: Dybala jelentette a különbséget, Abraham szörnyű volt – Mourinho

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2022.08.28. 13:39
null
Dybalát dicsérte Mourinho a Juventus elleni meccs után (Fotó: AFP)
Az olasz Serie A 3. fordulójában 1–1-es döntetlent játszott a Juventus otthonában a Roma. Utóbbi vezetőedzője, José Mourinho a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón értékelte csapata teljesítményét.

 

A találkozón a fővárosiak gólját Paulo Dybala gólpassza után Tammy Abraham szerezte.

„Amikor bementem az öltözőbe, láttam, hogy a játékosok készen állnak a reakciómra. Az előző idényben is volt néhány ehhez hasonló meccsünk, így tudták, mire számíthatnak – kezdte Mourinho – Érzelmileg felkészültek a reakciómra, pozitív visszajelzéseket kaptam azzal kapcsolatban, amit mondtam nekik. Ezt szeretem bennünk, szembe tudunk nézni egymással.”

A Roma vezetőedzője ezután Dybalát dicsérte: Mindig ő jelenti a különbséget. Sokan azt hiszik, csak akkor teljesít jól, ha gólt lő, vagy gólpasszt ad. Ma ő jelentette a különbséget, jó viszonyítási alap lehet a többieknek. Láttam Abraham interjúját, úgy hangzott, mintha jó meccse lett volna, de szörnyen játszott.”

OLASZORSZÁG, SERIE A
3. FORDULÓ
JUVENTUS–AS ROMA 1–1 (1–0)
Torinó
, Allianz Stadion. Vezette:Irrati
JUVENTUS: Szczesny – De Sciglio, Danilo, Bremer, Alex Sandro – Miretti (Milik, 77.), Locatelli (Rovella, 86.), Rabiot (Zakaria, 58.) – Cuadrado (McKennie, 77.), Vlahovics (Kean, 86.), Kosztics. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
ROMA: Rui Patrício – Mancini (El Shaarawy, a szünetben), Smalling, Ibanez – Karsdorp (Celik, 62.), Cristante, Matics, Spinazzola (Zalewski, a szünetben) – Dybala (Kumbulla, 77.), Lorenzo Pellegrini (Bove, 90+3.) – Abraham. Vezetőedző: José Mourinho
Gólszerző: Vlahovics (2.), ill. Abraham (69.)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 3 2 1 7–3 +4 7
2. Lazio 3 2 1 5–2 +3 7
3. Roma 3 2 1 4–1 +3 7
4. Torino 3 2 1 4–2 +2 7
5. Napoli 2 2 9–2 +7 6
6. Internazionale 3 2 1 6–4 +2 6
7. Juventus 3 1 2 4–1 +3 5
8. Atalanta 2 1 1 3–1 +2 4
9. Udinese 3 1 1 1 4–5 –1 4
10. Spezia 3 1 1 1 3–5 –2 4
10. Sassuolo 3 1 1 1 3–5 –2 4
12. Fiorentina 2 1 1 3–3 0 3
13. Empoli 2 1 1 1–1 0 3
14. Salernitana 2 1 1 0–1 –1 1
15. Sampdoria 2 1 1 0–2 –2 1
16. Hellas Verona 2 1 1 3–6 –3 1
17. Bologna 3 1 2 2–5 –3 1
18. Lecce 2 2 1–3 –2 0
19. Cremonese 3 3 3–7 –4 0
20. Monza 3 3 2–8 –6 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik