Serie A: CR és Dybala is betalált, a Juve kiütötte a Leccét

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.06.26. 23:35
null
Dybala góljánál CR volt az előkészítő (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 28. fordulójában a Juventus 4–0-ra legyőzte a Leccét.

A Lecce gyakorlatilag az első félidőben megpecsételte a saját sorsát. Fabio Lucioni egy egyszerű passzt képtelen volt átvenni, hibájára azonnal lecsapott Bentancur – aki egyébként a 100. tétmérkőzését játszotta a Juventus színeiben –, majd a menteni igyekvő hátvéd utolsó emberként felvágta, a játékvezető pedig a tettest azonnal kiállította.

A kiesés elől menekülő gárda még így is jól állta a sarat, s az első félidőt kihúzta 0–0-val. A fordulást követően azonban egyértelműen látszott a Juvén, hogy hamar le akarja zárni a találkozót. A gólcsend végül az 53. percben tört meg: a Lecce a saját tizenhatosáról próbálta kihozni a labdát, azonban egy borzasztó passz után Cristiano Ronaldóhoz került a zsuga, ő lekészített Paulo Dybalának, aki zseniálisan tekert a bal felső sarokba (1–0). Az argentinnak ez volt az 50. hazai pályán szerzett gólja a Juventusban.

Csupán nyolc perc telt el, amikor az „Öreg Hölgy” megduplázta az előnyét – egy jobb oldalról belőtt labdához Cristiano Ronaldo ért oda hamarabb, vele szemben szabálytalankodott a védő, nem is lehetett más az ítélet, mint tizenegyes. A büntetőt CR magabiztosan értékesítette, ezzel gyakorlatilag le is zárta a három pont kérdését(2–0).

A második félidőben végig fölényben játszó torinói együttes a 83. percben vitte be a kegyelemdöfést, Cristiano Ronaldo – akárcsak az első gólnál – most is gólpasszt adott. A portugál zseni sarokkal tálalt Gonzalo Higuaín elé, s az argentin támadó ballal zúdított a léc alá (3–0).

A Lecce a végére teljesen szétesett, hiszen a 85. percben jött az újabb gól. Douglas Costa tekert középre, Matthijs de Ligtnek három méterről kellett a kapuba fejelnie (4–0).

A Juventus így hétpontos előnyre tett szert a Lazióval szemben, míg a Lecce továbbra is csak 25 ponttal rendelkezik és a kieső, 18. helyen áll.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

OLASZ SERIE A
28. FORDULÓ
Juventus–Lecce 4–0
(Dybala 53., C. Ronaldo 61. – tizenegyesből, Higuaín 83., De Ligt 85.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 28 22 3 3 56–24 +32 69
2. Lazio 27 19 5 3 62–26 +36 62
3. Internazionale 27 17 7 3 54–28 +26 58
4. Atalanta 27 16 6 5 77–37 +40 54
5. Roma 27 14 6 7 53–36 +17 48
6. Napoli 27 12 6 9 43–36 +7 42
7. Parma 27 11 6 10 37–33 +4 39
8. Milan 27 11 6 10 32–35 –3 39
9. Verona 27 10 8 9 31–29 +2 38
10. Cagliari 27 9 8 10 43–42 +1 35
11. Bologna 27 9 7 11 38–44 –6 34
12. Sassuolo 27 9 6 12 45–46 –1 33
13. Fiorentina 27 7 10 10 33–36 –3 31
14. Torino 27 9 4 14 30–46 –16 31
15. Udinese 27 7 7 13 21–38 –17 28
16. Sampdoria 27 7 5 15 29–48 –19 26
17. Genoa 27 6 7 14 32–51 –19 25
18. Lecce 28 6 7 15 35–64 –29 25
19. SPAL 27 5 3 19 20–45 –25 18
20. Brescia 27 4 5 18 23–50 –27 17
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik