Serie A: bundára célozgatott, beidézték a Lazio elnökét

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2020.05.25. 13:23
null
Lotito kétes kijelentésére ráfizethet a Lazio (Fotó: AFP)
Egy áprilisi lapinterjú miatt az Olasz Labdarúgó-szövetség (FIGC) elé idézték Claudio Lotitót, a Lazio klubelnökét. A római sportvezető arra célozhatott, hogy a koronavírus előtti kényszerszünetet megelőzően lejátszott Juventus–Internazionale mérkőzésen előre lebeszélt eredmény születhetett, és csupán ezért nem a Lazio vezeti a bajnoki tabellát.

 

„Egy pont a lemaradásunk, és ez is csak a Juventus–Inter meccs miatt van így. Látták maguk azt a mérkőzést?” – idézi a La Gazzetta Lotitótól a kényesnek talált mondatot, amire az FIGC vezetősége most magyarázatot vár.

A lap szerint a vizsgálat során Lotitónak bizonyítania kell, hogy nem bundázásra utalt, vagy ha mégis, akkor alá kell támasztania az állítását. Ellenkező esetben súlyos büntetésre számíthat. A La Gazzetta dello Sport arra viszont már nem tér ki, hogy anyagi jellegű, vagy esetleg a klubot súlyosabban is érintő, pontlevonással járó büntetést kell alatta érteni.

Lotito korábban arról is beszélt, méltatlannak tartaná, ha berekesztenék az olasz bajnokságot és odaadnák a bajnoki címet a Juventusnak. Sokkal inkább támogatna egy – akár – csonka befejezést is, mint például egy négycsapatos rájátszás az első négy helyen álló csapat között.

„Hogy mi lenne a legjobb megoldás? Ha be tudnánk fejezni az idényt az eredeti kiírás szerint. Igaz, a Juventusszal szemben még ez is lépéshátrányt jelentene számunkra. Rövidebb a keretünk és tudatosan beáldoztuk az Európa-ligát, hogy hetente csak egyszer kelljen meccselnünk, így a bajnokságra koncentrálhassunk. A riválisaink viszont heti két meccsel folytatták volna. Ez az előnyünk már így is, úgy is oda…” – tette hozzá Lotito.

„Ha egy meccs döntene, még mindig jobb, mintha az egész évet kidobjuk. De talán az lenne a méltányos, ha az élmezőnyhöz tartozó többi klub is részt vehetne ebben. Például az Inter és a tőlünk már tizennégy pontos hátrányban lévő Atalanta. Nem tudom, mondja meg, ha ön bevonná őket” – morfondírozott a klubvezető.

Az említett mérkőzést egyébként a Juventus 2–0-ra nyerte meg – a koronavírus miatt már üres lelátók előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik