Serie A: botrányos Inter-vereség, Nagyék kezéből kicsúszott a római győzelem

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.10.16. 17:04
null
Nagy Ádám a 96. percben még győztes csapat tagjának érezhette magát – aztán kicsúszott a győzelem a Bologna kezéből <br />(Fotó: AFP, archív)
Rómában, a Lazio ellen játszott 1–1-es döntetlent a Nagy Ádámot végig bevető Bologna a labdarúgó Serie A 8. fordulójában, az Internazionale kikapott otthon a Cagliaritól, ráadásul teljesen kiéleződött az ellenségeskedés a csapatkapitány Mauro Icardi és a szurkolótábor között. Nem született gól a Genoa–Empoli találkozón, a Sassuolo sokáig hátrányban volt, de fordított a Crotone ellen. Az esti mérkőzésen AC Milan 3–1-es győzelmet aratott Veronában a Chievo ellen.

 

 

LAZIO–BOLOGNA

A Bologna ismét (mondhatni, már szokás szerint) Nagy Ádámmal a kezdőcsapatban futott ki meccsére, és meglepetésre gyorsan vezetést szerzett a Lazio ellen az Olimpicóban: Ibrahima Mbaye szabadrúgását követően a szemfüles Filip Helander talált a kapuba a 10. percben. Sok minden ezt követően nem történt a félidőben (Ciro Immobile hagyott ki egy óriási ziccert a 31. percben), más kérdés, hogy itt legalább gólt láthattak a nézők, ami a délutáni mérkőzéseken nagy kincsnek számított...

A védelméből a sérülés miatt lecserélt Stefan de Vrijt, valamint Stefan Radut is elvesztő Lazio több alkalommal is igen közel jutott a gólhoz, de Szergej Milinkovics-Szavics hoppon maradt. A Bologna 2016. február 14. óta először nyerhetett volna idegenben bajnokit, de a 96. percben a védelem nagyon bután összehozott egy büntetőt, és Ciro Immobile büntetett is, így a piros-kék-fehérek idegenbeli nyeretlenségi sorozata 11 meccsesre nőtt.

INTER–CAGLIARI

A szezonban eddig igencsak kiszámíthatatlanul szereplő Internél villongás volt a szurkolótábor és a csapatkapitány között. A Curva Nord sérelmezte a Mauro Icardi önéletrajzában megjelenteket, és követelte, hogy az argentin játékos adja vissza a karszalagot, a csatár Instagram-fiókján felelt, kifejezve csalódását.

A Cagliari elleni meccsre kisétáló Icardit az ultrák füttyel és bekiabálással, no meg egy transzparenssel fogadták, amelyben sárdobálással vádolták a játékost. „Nem vagy férfi… és kapitány sem vagy” – tudatták, több transzparens pedig nemes egyszerűséggel „egy darab sz.r” megjelöléssel illette Icardit. A tábor szerint Icardi hazugságokat írt le róluk önéletrajzában, és az Internazionale alelnöke, a nagy tiszteletben álló Javier Zanetti is jelezte, elképzelhető, hogy megfosztják a csapatkapitányt tisztségétől, mivel viselkedése elfogadhatatlan.

„Hogy lépünk-e? Sajnos lépnünk kell. A szurkolók a játék legfontosabb elemének számítanak, tisztelnünk kell őket. Nem fogadhatjuk el ezt a viselkedést a klub egyik alkalmazottjától sem. A meccs után visszatérünk az ügyre” – közölte Zanetti.

Az Inter szurkolótábora a nemrég szerződést hosszabbító Icardi ellen tüntetett (Fotó: AFP)
Az Inter szurkolótábora a nemrég szerződést hosszabbító Icardi ellen tüntetett (Fotó: AFP)

A vihar középpontjában álló Icardi a 25. percben kihagyott egy tizenegyest a Cagliari ellen (csúnyán a kapu mellé lőtt), hogy aztán a szardíniaiak ellenállását az 56. percben Joao Mário törje meg – a portugál légiós saját kipattanójára csúszott be, megelőzve mindenkit.

Az Inter-vezetés tizenöt percig tartott, Federico Melchiorri egy megpattanó lövés után oxival maga elé tette a labdát, majd közelről egyenlített. Frank de Boer bevetette Édert, majd Sztevan Joveticset is, de nem változott semmi. Amikor meg igen, akkor a milánóiaknak rossz irányba: a 86. percben megszerezte a Cagliari a vezető (és győztes) gólt, az Inter egymás után harmadik bajnokiján maradt nyeretlen. Robbanásveszélyes a helyzet a fekete-kékeknél…

A TÖBBI PÁLYÁN

A Crotone már a 2. percben megszerezte a vezetést a Sassuolo ellen, de nem tudta kihúzni végig – a házigazda a 83. perc után megfordította a találkozót. Az Empoli Darko Lazovics kiállítása miatt a 34. perctől emberelőnyben volt a Genoa ellen, ám nem tudta az emberfórt gólra váltani.

OLASZ SERIE A
8. FORDULÓ
Genoa–Empoli 0–0
Internazionale–Cagliari 1–2 (Joao Mário 56., ill. Melchiorri 71., S. Handanovic 85. – öngól)
Lazio–Bologna 1–1 (Immobile 97. – 11-esből, ill. Helander 10.)
Sassuolo–Crotone 2–1 (Sensi 83., Iemmello 86., ill. Falcinelli 2.)
Fiorentina–Atalanta 0–0

Chievo–AC Milan 1–3 (Birsa 76., ill. Kucka 45., Niang 46., Dainelli 94. – öngól)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 8 7 1 17–5 +12 21
2. Roma 8 5 1 2 19–10 +9 16
3. Milan 8 5 1 2 15–11 +4 16
4. Napoli 8 4 2 2 15–9 +6 14
5. Lazio 8 4 2 2 14–8 +6 14
6. Chievo 8 4 1 3 10–9 +1 13
7. Cagliari 8 4 1 3 13–14 –1 13
8. Genoa 7 3 3 1 8–5 +3 12
9. Sassuolo 8 4 4 11–13 –2 12
10. Torino 7 3 2 2 13–8 +5 11
11. Internazionale 8 3 2 3 10–10 0 11
12. Bologna 8 3 2 3 9–12 –3 11
13. Atalanta 8 3 1 4 10–12 –2 10
14. Fiorentina 7 2 3 2 6–6 0 9
15. Sampdoria 8 2 2 4 8–11 –3 8
16. Pescara 8 1 4 3 8–11 –3 7
17. Udinese 8 2 1 5 7–14 –7 7
18. Palermo 7 1 3 3 4–8 –4 6
19. Empoli 8 1 2 5 2–11 –9 5
20. Crotone 8 1 7 6–18 –12 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik