Serie A: Bennaszer nagy góljával lépett egyet a bajnoki cím felé a Milan

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.03.19. 22:38
null
Bennaszer lőtte a Milan gólját a Cagliari ellen (Fotó: AFP)
Az AC Milan a 2. helyezett Napoli előtt három, az egy meccsel kevesebbet játszó, címvédő Inter előtt már hat ponttal vezeti a tabellát, miután szombaton 1–0-ra győzött Cagliariban.

 

A Milan abban a tudatban kezdhette a Cagliari elleni szombat esti bajnokit, hogy egy győzelemmel hatpontosra növelheti előnyét a címvédő, a Fiorentinéval ikszelő Inter előtt. Ugyanakkor a forduló előtt második helyen álló Napoli megverte az Udinesét, így a Milannak nyernie kellett a Cagliari ellen, hogy a nápolyiakkal szembeni hárompontos fórját megőrizze.

Ennek érdekében támadó szellemben kezdett a Milan, és 15 percen belül három helyzetet is kialakított: a francia válogatottba a megsérült Karim Benzema helyére szombaton meghívott Olivier Giroud és a spanyol Brahim Díaz a kapu mellé lőtt, míg az elefántcsontparti Franck Kessié úgy 26 méterről, laposan a bal oldali kapufát találta el.

Ezek után viszont már nem záporoztak a vendéghelyzetek, ám a Milan a második félidőben így is meg tudta nyerni a mérkőzést. Théo Hernandez remek lövését ugyan még a léc fölé tolta Alessio Cragno kapus, de az 59. percben már tehetetlen volt a hazaiak kapusa. Giroud felpörgetett labdáját 17 méterről, kapásból, ballal lőtte a jobb alsóba Iszmael Bennaszer. 0–1

 


 

Zlatan Ibrahimovicot ezúttal is csak a hajrában küldte pályára Stefano Pioli vezetőedző, de most sem volt szükség a svéd csatár góljára, igaz, Leonardo Pavoletti majdnem egyenlített, a 91. percben a lécet találta el fejesével.

A bajnokságot 2011 óta nem nyerő Milan hetedik meccse veretlen a Serie A-ban, és sorozatban a harmadik mérkőzésén nyert 1–0-ra (a Napoli és az Empoli legyőzése után), sőt a legutóbbi négy győzelméből ez a negyedik 1–0 (egy hónapja Samp ellen is 1–0-ra nyert). A listavezető számára még nyolc meccs van hátra a bajnokságból, és három ponttal vezet a második Napoli, hattal pedig a címvédő, de egy mérkőzéssel kevesebbet játszó Inter előtt.

A HÁROM BAJNOKESÉLYES HÁTRALÉVŐ MECCSEI A SERIE A-BAN

Milan: Bologna (o), Torino (i), Genoa (o), Lazio (i), Fiorentina (o), Verona (i), Atalanta (o), Sassuolo (i)
Internazionale: Juventus (i), Verona (o), Spezia (i), Roma (o), Udinese (i), Empoli (o), Cagliari (i), Sampdoria (o), Bologna (i)
Napoli: Atalanta (i), Fiorentina (o), Roma (o), Empoli (i), Sassuolo (o), Torino (i), Genoa (o), Spezia (i)

OLASZ SERIE A
30. FORDULÓ
Cagliari–Milan 0–1
(Bennaszer 59.)
KORÁBBAN
Internazionale–Fiorentina 1–1
(Dumfries 55., ill. Torreira 50.)
Napoli–Udinese 2–1 (Osimhen 52., 63., ill. Deulofeu 22.)

VASÁRNAP
12.30:
Venezia–Sampdoria (Tv: Sport1)
15.00: Empoli–Verona
15.00: Juventus–Salernitana (Tv: Sport1)
18.00: Roma–Lazio (Tv: Sport1)
20.45: Bologna–Atalanta (Tv: Sport1)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Sassuolo–Spezia 4–1
(Berardi 17., 48. – az elsőt 11-esből, Ayhan 78., Scamacca 81., ill. Verde 36.)
Genoa–Torino 1–0 (Portanova 14.)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 30 20 6 4 56–29 +27 66
2. Napoli 30 19 6 5 53–22 +31 63
3. Internazionale 29 17 9 3 62–24 +38 60
4. Juventus 29 16 8 5 45–26 +19 56
5. Lazio 29 14 7 8 58–42 +16 49
6. Atalanta 28 13 9 6 50–31 +19 48
7. Roma 29 14 6 9 47–35 +12 48
8. Fiorentina 29 14 5 10 48–38 +10 47
9. Sassuolo 30 11 10 9 55–49 +6 43
10. Verona 29 11 8 10 54–46 +8 41
11. Torino 29 9 8 12 34–30 +4 35
12. Bologna 28 9 6 13 32–43 –11 33
13. Empoli 29 8 8 13 40–54 –14 32
14. Udinese 28 6 12 10 36–46 –10 30
15. Spezia 30 8 5 17 31–54 –23 29
16. Sampdoria 29 7 5 17 37–51 –14 26
17. Cagliari 30 5 10 15 28–54 –26 25
18. Genoa 30 2 16 12 23–47 –24 22
19. Venezia 28 5 7 16 25–52 –27 22
20. Salernitana 27 3 7 17 22–63 –41 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik