Serie A: Baloghékat két perc választotta el az Inter legyőzésétől

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.10.31. 19:58
null
Ivan Perisic (balra) a hosszabbításban egyenlített Balogh Botondék ellen (Fotó: AFP)
Balogh Botonddal a soraiban a Parma 2–2-es döntetlent játszott az Interrel a San Siróban az olasz labdarúgó-bajnokság (Serie A) 6. fordulójában szombaton. A vendégek Gervinho duplájával már két góllal is vezettek, ám a milánói együttes Marcelo Brozovic és Ivan Perisic találatával egyenlített.

„Az olasz bajnokikon eddig a kispadon ültem, s ki tudja, ha úgy hozza egy-egy mérkőzés alakulása, csereként talán már be mernek dobni. Remélem, a szombati mérkőzésen is a keretben leszek, szeretném testközelből átélni, milyen az Internazionale elleni bajnoki a San Siróban” – mondta Balogh Botond csütörtökön a Nemzeti Sport megkeresésére, egy nappal azután, hogy bemutatkozott a Parma első csapatában tétmeccsen (a Pescara ellen 3–1-re megnyert Olasz Kupa-mérkőzésen).

Nos, átélhette.

Mégpedig a mérkőzés teljes egészét a pályán töltve!

MEGINT EGY KOLUMBIAI DUPLÁZOTT, JAVÍTOTT AZ ATALANTA

Luis Muriel duplájával az Atalanta 2–1-re nyert az újonc Crotone vendégeként. Kisebb hullámvölgybe került az utóbbi időben az Atalanta, amely az ezt megelőző négy tétmeccséből csak egyet nyert meg. Gian Piero Gasperini együttese szombat délután a ligautolsó Crotone otthonában lépett pályára, ahonnan Luis Muriel duplájával elhozta a három pontot.

Érdekesség, hogy az Atalanta legutóbbi tétmeccsén is duplázott egy kolumbiai futballista: Duván Zapata két gólja kedden egy pontot ért az Ajax ellen (2–2).

A mostani meccs krónikájához hozzátartozik, hogy a hazai csapat vezetőedzője, Giovanni Stroppa a 72. percben piros lapot kapott.

Az Atalanta két vereség után nyert ismét a Serie A-ban, a Crotone továbbra is nyeretlen – de arra építhet az újonc, hogy az eddigi hat forduló során ötször is szerzett gólt.

Balogh Botond az első Serie A-mérkőzésén a kezdőcsapatban kapott helyet a San Siróban az Inter ellen, amelyből többek között Romelu Lukaku és Alexis Sánchez is hiányzott, de így is jó nevű játékosok (Handanovic – De Vrij, Ranocchia, Kolarov – Hakimi, Barella, Gagliardini, Darmian – Eriksen – Perisic, L. Martínez) alkották a kezdő tizenegyet.

A gól nélküli első félidő után a vendégek a második játékrészben már 19 másodperc után megszerezték a vezetést Gervinho góljával. A Parmában olasz bajnoki mérkőzésen bármely félidő kezdete után legutóbb Davide Lanzafame volt eredményes ilyen hamar – egész pontosan 14 másodperc elteltével –, még 2010 májusában a Livorno ellen. A találat előtt az Inter térfelén Balogh ütközött ellenfelével, róla pattant oda a labda a kiváló indítást adó Hernani elé (0–1).

Negyedórával később megszületett a második Parma-gól is, ismét Gervinho talált be, ezúttal Roberto Inglese adta a gólpasszt (0–2).

Két percre rá szépített az Inter, a csereként beálló Marcelo Brozovic csavart a jobb alsó sarokba, majd a lendülő lába eltalálta Balogh bokáját, de a fiatal magyar középhátvéd szerencsére tudta folytatni a játékot (1–2).

A hajrában fokozta a nyomást a milánói együttes, és ennek a hosszabbításban meg is lett az eredménye: Alekszandar Kolarov szabadrúgását követően Ivan Perisic csúsztatott a hálóba (2–2).

A 94. percben Arturo Vidal a győztes gólt is megszerezhette volna, de öt méterről, előrevetődve, Balogh szorításában a bal kapufa mellé fejelt.

Balogh Botond tehát bemutatkozott az olasz élvonalban (is), és a San Siróban mutatott teljesítménye alapján jó esélye van rá, hogy a következő fordulóban a Fiorentina ellen is megkapja a lehetőséget.

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA

OLASZ SERIE A
6. FORDULÓ

Crotone–Atalanta 1–2 (Simy 40., ill. Muriel 26., 38.)

Internazionale–Parma 2–2
(Brozovic 64., Perisic 90+2., ill. Gervinho 46., 62.)
Bologna–Cagliari 3–2 (Barrow 45., 56., Soriano 52., ill. Joao Pedro 15., G. Simeone 47.)

VASÁRNAP
12.30: Udinese–Milan (Tv: Digi Sport1)
15.00: Spezia–Juventus (Tv: Digi Sport1)
15.00: Torino–Lazio (Tv: Digi Sport3)
18.00: Roma–Fiorentina (Tv: Digi Sport2)
18.00: Napoli–Sassuolo (Tv: Digi Sport3)
20.45: Sampdoria–Genoa (Tv: Digi Sport2)

HÉTFŐ
20.45:
Verona–Benevento (Tv: Digi Sport1)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 5 4 1 12–4 +8 13
2. Atalanta 6 4 2 17–13 +4 12
3. Napoli 5 4 1 14–5 +9 11
4. Sassuolo 5 3 2 16–9 +7 11
5. Internazionale 6 3 2 1 15–10 +5 11
6. Juventus 5 2 3 10–4 +6 9
7. Sampdoria 5 3 2 10–8 +2 9
8. Verona 5 2 2 1 5–2 +3 8
9. Roma 5 2 2 1 11–10 +1 8
10. Fiorentina 5 2 1 2 10–10 0 7
11. Cagliari 6 2 1 3 12–15 –3 7
12. Lazio 5 2 1 2 6–9 –3 7
13. Bologna 6 2 4 11–12 –1 6
14. Benevento 5 2 3 9–14 –5 6
15. Spezia 5 1 2 2 7–11 –4 5
16. Parma 6 1 2 3 8–13 –5 5
17. Genoa 4 1 1 2 4–9 –5 4
18. Udinese 5 1 4 5–9 –4 3
19. Torino 4 1 3 7–11 –4 1
20. Crotone 6 1 5 6–17 –11 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik