Serie A: edzőt cserélt a Parma, visszatér Liverani elődje

Vágólapra másolva!
2021.01.07. 16:32
null
Liverani távozik a Parmától (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli Parma csütörtökön délelőtt hivatalos honlapján bejelentette, Fabio Liverani vezetőedző távozik a labdarúgóklubtól, majd néhány órával később, délután már azt is közölte, visszatér a korábbi válogatott védő elődje, Roberto D'Aversa a kispadra.

 

A 44 éves olasz tréner augusztusban Roberto D’Aversát váltotta a kispadon. A Parma a mostani idényben 16 forduló után 12 szerzett ponttal a 18., kiesést jelentő helyen áll a Serie A-ban. A sárga-kékek a bajnokságban november óta nem győztek, a legutóbbi négy mérkőzésükön egyaránt vereséget szenvedtek.

Balogh Botond, az együttes 18 éves magyar védője Liverani irányítása alatt mutatkozott be az olasz első osztályban (az Inter elleni 2–2 során végig a pályán a volt), ám azóta nem lépett pályára, többnyire kispados volt.

Helyi sajtóhírek szerint Liverani utódja az elődje, azaz D’Aversa lesz, akinek a vezetésével a Parma visszajutott az élvonalba.

FRISSÍTÉS, 16.25:

A helyi sajtóhírek valósnak bizonyultak, a Parma hivatalos honlapján jelentette be a stuttgarti születésű Roberto D'Aversa visszatérését. A 45 éves tréner 2016 decemberétől tavaly augusztusig irányította a Parmát, amely nem közölte, hogy az edző új megbízatása mennyi időre szól.

A SERIE A ÁLLÁSA
1. Milan16114135–19+1637
2. Internazionale16113241–21+2036
3. Roma16103335–24+1133
4. Juventus1586132–15+1730
5. Sassuolo1685329–23 +629
6. Napoli1591532–15+1728
7. Atalanta1584336–21+1528
8. Lazio1674525–25 025
9. Verona1666420–15 +524
10. Benevento1663719–26 –721
11. Sampdoria1662825–26 –120
12. Bologna1645723–29 –617
13. Udinese1544717–23 –616
14. Fiorentina1636717–23 –615
15. Cagliari1635823–33–1014
16. Spezia1635821–31–1014
17. Torino1626826–33 –712
18. Parma1626813–31–1812
19. Genoa1625916–30–1411
20. Crotone16231116–38–22 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik