Serie A: az utolsó utáni pillanatban nyert az AS Roma

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2022.02.27. 20:27
null
Tammy Abraham jelentette a különbséget a Spezia és az AS Roma között (Fotó: AFP)
A rendes játékidő hosszabbításának kilencedik percében értékesített büntetővel nyert 1–0-ra az AS Roma a Spezia otthonában az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 27. fordulójában.

 

A fővárosi együttes az első félidőben végig fölényben játszott, több helyzetet is kialakított, ráadásul a 45. percben Kelvin Amian második sárga lapja után emberelőnybe is került a vendég gárda, a játékrész végéig azonban nem született meg az első gól.

A fordulás után aztán az AS Roma szinte lemosta a pályáról ellenfelét, 23 lövést eresztett el – ebből csupán hét találta el a kaput –, de a Spezia remek védekezéssel nem került hátrányba. Végül a rendes játékidő hosszabbításának kilencedik percében a rómaiak büntetőhöz jutottak, amit Tammy Abraham értékesített, így 1–0-ra diadalmaskodott aRoma.

A fővárosi együttes helyzetét nehezítette, hogy José Mourinho eltiltás miatt nem lehetett ott a kispadon.

OLASZ SERIE A
27. FORDULÓ
Spezia–AS Roma 0–1
(T. Abraham 90+9.– 11-esből)
Kiállítva: Amian (45.)

KORÁBBAN
Torino–Cagliari 1–2
(Belotti 54., ill. Bellanova 21., Deiola 62.)
Verona–Venezia 3–1 (G. Simeone 54., 63., 89., ill. Okereke 81.)

KÉSŐBB
Lazio–Napoli 1–2 (Pedro 88., ill. Insigne, 62., Fabián Ruiz 90+4.)

HÉTFŐN
20.50:
Atalanta–Fiorentina (Tv: Sport1)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Salernitana–Bologna 1–1 (Zortea 72., ill. Arnautovic 43.)
Empoli–Juventus 2–3 (Zurkowski 40., La Mantia 76., ill. Kean 32., Vlahovics 45+2., 66.)
Sassuolo–Fiorentina 2–1
(H. Traoré 18., Defrel 90+4., ill. Cabral 88.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Genoa–Internazionale 0–0
Milan–Udinese 1–1
(R. Leao 29., ill. Udogie 66.)


AZ ÁLLÁS
1. Napoli 27 17 6 4 49–19 +30 57
2. Milan 27 17 6 4 53–29 +24 57
3. Internazionale 26 16 7 3 55–22 +33 55
4. Juventus 27 14 8 5 41–25 +16 50
5. Atalanta 25 12 8 5 46–30 +16 44
6. Roma 27 13 5 9 45–34 +11 44
7. Lazio 27 12 7 8 54–42 +12 43
8. Fiorentina 26 13 3 10 45–36 +9 42
9. Verona 27 11 7 9 52–43 +9 40
10. Sassuolo 27 9 9 9 45–45 0 36
11. Torino 26 9 6 11 33–28 +5 33
12. Bologna 26 9 5 12 32–42 –10 32
13. Empoli 27 8 7 12 40–53 –13 31
14. Udinese 26 6 11 9 35–42 –7 29
15. Sampdoria 26 7 5 14 35–42 –7 26
16. Spezia 27 7 5 15 28–49 –21 26
17. Cagliari 27 5 10 12 28–48 –20 25
18. Venezia 26 5 7 14 24–47 –23 22
19. Genoa 27 1 14 12 22–47 –25 17
20. Salernitana 26 3 6 17 20–59 –39 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik