Serie A: az Inter nem sokáig állt az élen – győzött a Juventus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.11.02. 22:56
null
Lukaku két gólt szerzett Bolognában (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Serie A első két helyezettje, a Juventus és az Inter is szombat este lépett pályára. Az Inter a 91. percben szerzett büntetővel fordított a Bologna vendégeként, míg a Juve nagy nehezen legyűrte a Torinót, így maradt a tabella élén.

 

BOLOGNA–INTER 1–2

Az Inter nagyon megszenvedett a Bologna vendégeként, az 59. percben ugyanis a hazaiak szerezték meg a vezetést. Roberto Soriano 20 méterről, az előtte állók lába alatt, között lőtt a bal alsóba. Samir Handanovic kapus hiába vetődött, csak beljebb tudta segíteni a labdát, kiütni nem.

Negyedóra múlva az ezen a meccsen is meglehetősen aktív Lautaro Martínez kapusról kipattanó lövését közelről a kapuba passzolta Romelu Lukaku, kiegyenlítve az állást.

A hajrához közeledve több helyzetet is kihagytak a vendégek, és amikor már úgy tűnt, sikerül kihúznia a meccset döntetlennel a Bolognának, Riccardo Orsolini nagyot hibázott, megrúgta a tizenhatoson belül Martínezt, a jogos 11-est pedig Lukaku értékesítette. A belga csatár idénybeli kilencedik góljával így győzni tudott az Inter, amely a később kezdődő Torino–Juve meccs előtt átvette a vezetést a tabellán. 1–2

Higuaín (balra) passzából De Ligt szerezte a Juve győztes gólját (Fotó: AFP)
Higuaín (balra) passzából De Ligt szerezte a Juve győztes gólját (Fotó: AFP)

 

TORINO–JUVENTUS 0–1

A torinói derbi nem úgy alakult, ahogy azt a Juvénél szerették volna. Igaz ugyan, hogy a „zebráknak” megvoltak a helyzeteik, de Cristiano Ronaldo fölé fejelt, míg Leonardo Bonucci fejesét, Paulo Dybala távoli és Matthijs de Ligt egészen közeli lövését Salvatore Sirigu kivédte nagyobbnál nagyobb bravúrokat bemutatva.

Miközben a Torinónak is volt helyzete: Andrea Belotti szép szólóval ment el a jobb szélen, visszagurításából Soualiho Meité fölé lőtt. Az első félidőben mindkét oldalon volt még egy-egy kezezésgyanús eset a tizenhatoson belül, de Meitét és De Ligtet sem látta szabálytalannak Daniele Doveri játékvezető, így nem ítélt 11-est.

A második játékrészben folytatódott a Sirigu-parádé, az 57. percben Ronaldo lövését védte újabb látványos vetődéssel a kapus, majd valamivel később a csereként beálló Gonzalo Higuaín kapáslövését is fölé tolta. Az utóbbit követő szögletből azonban De Ligt már betalált: a hosszúra érkező Higuaín tette vissza középre a labdát, amelyet a holland védő fordulásból lőtt a kapuba. 0–1

Ezután a Torinónak két helyzete is volt, azok kimaradtak (az egyiknél Wojciech Szczesny védett nagyot lábbal), a Juve így győzött, és néhány óra elteltével visszavette a vezetést az Intertől a tabellán.

OLASZ SERIE A
11. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

Torino–Juventus 0–1 (De Ligt 70.)
Bologna–Inter 1–2
(Soriano 59., ill. R. Lukaku 75., 91. – a másodikat 11-esből)
Roma–Napoli 2–1 (Zaniolo 19., Veretout 55. – 11-esből, ill. Milik 72.)

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 11 9 2 19–9 +10 29
2. Internazionale 11 9 1 1 24–11 +13 28
3. Roma 11 6 4 1 20–12 +8 22
4. Atalanta 10 6 3 1 30–16 +14 21
5. Lazio 10 5 3 2 22–10 +12 18
6. Napoli 11 5 3 3 21–15 +6 18
7. Cagliari 10 5 3 2 16–10 +6 18
8. Fiorentina 10 4 3 3 15–13 +2 15
9. Parma 10 4 1 5 15–14 +1 13
10. Milan 10 4 1 5 10–13 –3 13
11. Verona 10 3 3 4 7–8 –1 12
12. Bologna 11 3 3 5 15–17 –2 12
13. Torino 11 3 2 6 11–17 –6 11
14. Udinese 10 3 1 6 5–17 –12 10
15. Sassuolo 9 3 6 16–18 –2 9
16. Lecce 10 2 3 5 11–19 –8 9
17. Genoa 10 2 2 6 13–23 –10 8
18. Brescia 9 2 1 6 9–14 –5 7
19. SPAL 10 2 1 7 7–17 –10 7
20. Sampdoria 10 1 2 7 6–19 –13 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik