Serie A: az Inter a 90. percben fordított Dzeko góljával

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.01.22. 20:04
null
Dzeko sem játszott jól, de végül az ő góljával győzött az Inter (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a Serie A 23. fordulójában a címvédő és listavezető Inter Edin Dzeko 90. percben szerzett góljával tudott fordítani a Venezia ellen.

 

 

A legutóbb az Atalanta ellen döntetlent játszó, de azt megelőzően sorozatban nyolc bajnokit nyerő Inter számára nem indult jól a Venezia elleni találkozó, ugyanis a vendégek a meccs első helyzetét gólra váltották. A walesi Ethan Ampadu beadásából Thomas Henry fejelt a milánóiak kapujába a 19. percben. 0–1

Azt nem mondhatjuk, hogy a kapott gól után futószalagon alakította volna ki az Inter a helyzeteket, de a szünet előtt így is egyenlített. Matteo Darmian jobb oldali beadásából a hosszún érkező Ivan Perisic lőtt kapásból, és bár elsőre Luca Lezzerini bravúrral védett, a kipattanót Nicolo Barella közelről a kapuba helyezte. (Egy ideig vizsgálták, hogy nem történt-e szabálytalanság, még a támadás legelején, mert lent maradt egy vendégjátékos a pálya közepén, de maradt a gól.) 1–1

Az Inter a második félidőben sem futballozott jól, sokáig csak szabadrúgásból tudott veszélyeztetni, ám Federico Dimarco lövését védte Lezzerini.

A 90. percben aztán Denzel Dumfries beadását az addig nem sokat mutató Edin Dzeko fejelte a kapuba, ezzel pedig 2–1-re nagy nehezen győzött az éllovas Inter a bennmaradásért küzdő Venezia ellen.

OLASZ SERIE A
23. FORDULÓ

Internazionale–Venezia
2–1 (Barella 40., Dzeko 90. ill. Henry 19.)

KORÁBBAN
Genoa–Udinese 0–0

KÉSŐBB
Lazio–Atalanta 0–0

VASÁRNAP
12.30:
Cagliari–Fiorentina (Tv: Sport2)
15.00: Napoli–Salernitana (Tv: Sport2)
15.00: Spezia–Sampdoria
15.00: Torino–Sassuolo
18.00: Empoli–Roma (Tv: Sport2)
20.45: Milan–Juventus (Tv: Sport2)

PÉNTEKEN RENDEZTÉK
Verona–Bologna 2–1 (Caprari 38., Kalinic 85., ill. Orsolini 14.)


Az állás
1. Internazionale 22 16 5 1 53–17 +36 53
2. Milan 22 15 3 4 47–25 +22 48
3. Napoli 22 14 4 4 39–15 +24 46
4. Atalanta 22 12 7 3 44–26 +18 43
5. Juventus 22 12 5 5 34–21 +13 41
6. Lazio 23 10 6 7 46–39 +7 36
7. Fiorentina 21 11 2 8 40–29 +11 35
8. Roma 22 11 2 9 36–28 +8 35
9. Verona 23 9 6 8 43–38 +5 33
10. Torino 21 9 4 8 29–20 +9 31
11. Empoli 22 8 5 9 35–43 –8 29
12. Sassuolo 22 7 7 8 38–37 +1 28
13. Bologna 22 8 3 11 29–37 –8 27
14. Spezia 22 6 4 12 23–42 –19 22
15. Udinese 21 4 9 8 28–36 –8 21
16. Sampdoria 22 5 5 12 29–40 –11 20
17. Venezia 22 4 6 12 20–40 –20 18
18. Cagliari 22 3 7 12 21–43 –22 16
19. Genoa 23 1 10 12 20–45 –25 13
20. Salernitana 20 3 2 15 13–46 –33 11

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik