Serie A: az argentin remekelt, a Juve elvitte a 3 pontot Rómából

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.04. 22:44
null
Elsült Paulo Dybala lába, a Juventus a Laziót is legyőzte (Fotó: Reuters)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 15. fordulójának nyitó mérkőzésén a címvédő Juventus az argentin Paulo Dybala vezérletével idegenben 2–0-ra megverte a Laziót, ezzel sorozatban az ötödik győzelmét aratta, és pontszámban utolérte a negyedik helyezett Romát.

A mérkőzés már az első félidőben eldőlt, főképp azért, mert a Juve ekkor kétgólos előnyt szerzett, a borzalmas formában lévő Lazio pedig nem tudott felnőni a feladathoz, hogy megszorongassa a torinói együttest.

A vendégek a 7. percben szerezték meg a vezetést, amikor a remek teljesítményt nyújtó Paulo Dybala élesen középre lőtt labdája Santiago Gentiletti térdéről a kapuba vágódott. A Lazio kapusa, Federico Marchetti alighanem csak reflexből tette fel a kezét, hogy lest reklamáljon, hiszen erről szó sem lehetett (0–1).

A második gól a 32. percben született, amikor Mario Mandzukic lapos passzát követően Dybala felpörgette magának a labdát, combbal megtolta, majd 25 méterről, kapásból a bal alsó sarokba lőtte (0–2). A Juventus ebben a szezonban másodszor szerzett két gólt bajnoki meccsének első félidejében.

A szünet után sok említésre méltó esemény már nem történt, a Juve taktikusan őrizte előnyét, míg a Lazio helyzetekig is csak ritkán jutott el.

A sorozatban ötödik győzelmét elkönyvelő Juventus pontszámban utolérte a negyedik helyezett Romát, melynek városi riválisa a legutóbbi hat meccsén csak egy pontot szerzett.

Nem lenne meglepetés, ha a vezetőség az újabb vereség után megköszönné Stefano Pioli vezetőedző munkáját.

OLASZORSZÁG, SERIE A
15. FORDULÓ

Lazio–Juventus 0–2 (Gentiletti 7. – öngól, Dybala 32.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 14 9 4 1 26–9 +17 31
2. Internazionale 14 9 3 2 17–9 +8 30
3. Fiorentina 14 9 2 3 27–12 +15 29
4. Roma 14 8 3 3 29–17 +12 27
5. Juventus 15 8 3 4 22–11 +11 27
6. Sassuolo 14 6 5 3 16–13 +3 23
7. Milan 14 7 2 5 19–18 +1 23
8. Torino 14 6 3 5 20–18 +2 21
9. Atalanta 14 6 3 5 15–15 0 21
10. Lazio 15 6 1 8 17–24 –7 19
11. Udinese 14 5 3 6 14–17 –3 18
12. Empoli 14 5 3 6 16–20 –4 18
13. Chievo 14 4 4 6 18–16 +2 16
14. Sampdoria 14 4 4 6 20–22 –2 16
15. Genoa 14 4 4 6 15–19 –4 16
16. Palermo 14 4 3 7 13–20 –7 15
17. Frosinone 14 4 2 8 14–24 –10 14
18. Bologna 14 4 1 9 13–19 –6 13
19. Carpi 14 2 3 9 13–27 –14 9
20. Verona 14 6 8 10–24 –14 6
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik