Serie A: a vezetőedző állásába került a 8–2-es vereség a Salernitánál

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.01.16. 12:55
null
Nem fért bele a 8–2 (Fotó: Getty Images)
Egy nappal az Atalanta otthonában elszenvedett 8–2-es vereséget követően a Salernitana labdarúgóklub irányítói menesztették Davide Nicola vezetőedzőt.

 

A salernói együttes jól kezdte a 2022–2023-as idényt a Serie A-ban, 13 fordulót követően a kilencedik helyen állt, azóta viszont csupán egyetlen pontot szerzett, és a vasárnapi volt sorozatban a hatodik nyeretlen meccse, így visszacsúszott a 16. pozícióba.

Davide Nicola tavaly februárban vette át a csapatot, az akkor sereghajtó együttest benntartotta az élvonalban. A fél éve még ünnepelt tréner azonban mostanra, a rossz sorozat és a kínos bergamói kudarc után kegyvesztetté vált.

Az utódját a klub még nem találta meg, az új edzőnek viszont nem kell majd kilátástalan helyzetben átvennie az irányítást, ugyanis a csapatnak kilenc pont az előnye a már kieső, 18. helyen álló Hellas Veronával szemben.

SERIE A
18. FORDULÓ

20.45:
Empoli–Sampdoria

KORÁBBAN
Sassuolo–Lazio 0–2 (Zaccagni 45+3. – 11-esből, Felipe Anderson 90+4.)
Torino–Spezia 0–1
(Nzola 28. – 11-esből)
Udinese–Bologna 1–2 (Beto 10., ill. Sansone 59., Posch 80.)
Atalanta–Salernitana 8–2 (Boga 5., Lookman 20., 54. – az elsőt 11-esből, Scalvini 23., Koopmeiners 38., Höjlund 41., Éderson 61., Zortea 85., ill. B. Dia 10., Nicolussi Caviglia 56.)
Lecce–Milan 2–2
(Th. Hernandez 3. – öngól, Baschirotto 23., ill. Leao 58., Calabria 71.)

Cremonese–Monza 2–3
(Ciofani 67., Dessers 83., ill. Ciurria 8., Caprari 19., 55. – az elsőt 11-esből)
Internazionale–Verona 1–0
(La. Martínez, 3.)
Napoli–Juventus 5–1
(Osimhen 14., 65., Kvarachelia 39., Rrahmani 55., Elmasz 72., ill. Di María 42.)
Roma–Fiorentina 2–0
(Dybala 40., 82.)
Kiállítva: Dodo (Fiorentina, 24.)

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 18 15 2 1 44–14 +30 47
2. Milan 18 11 5 2 35–20 +15 38
3. Juventus 18 11 4 3 27–12 +15 37
4. Internazionale 18 12 1 5 38–24 +14 37
5. Lazio 18 10 4 4 31–15 +16 34
6. Atalanta 18 10 4 4 34–20 +14 34
7. Roma 18 10 4 4 23–16 +7 34
8. Udinese 18 6 7 5 26–21 +5 25
9. Torino 18 6 5 7 18–20 –2 23
10. Fiorentina 18 6 5 7 21–24 –3 23
11. Bologna 18 6 4 8 23–29 –6 22
12. Monza 18 6 3 9 22–27 –5 21
13. Lecce 18 4 8 6 18–20 –2 20
14. Empoli 17 4 7 6 15–22 –7 19
15. Spezia 18 4 6 8 17–28 –11 18
16. Salernitana 18 4 6 8 23–35 –12 18
17. Sassuolo 18 4 4 10 17–28 –11 16
18. Verona 18 2 3 13 15–31 –16 9
19. Sampdoria 17 2 3 12 8–30 –22 9
20. Cremonese 18 7 11 13–32 –19 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik