Serie A: a Romának még a kihagyott 11-es is belefért, hengerelt a Lazio

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.09.29. 17:10
null
Edin Dzeko döntött a Roma javára Leccében (Fotó: Twitter/AS Roma)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság vasárnap 15 órakor kezdődő három meccséből kettőt a hazaiak nyertek meg, a Lazio a Genoa, az Udinese a Bologna ellen, viszont a Roma győzni tudott a Lecce vendégeként, még úgy is, hogy Alekszandr Kolarov tizenegyest hibázott.

 

Az AS Roma eddig ebben a szezonban vendégként nem szerepelt rosszul, hiszen a Bolognát megverte, a Lazióval ikszelt, de utóbbi meccsen amúgy is csak papíron számított vendégnek, hiszen ugyanúgy a Stadio Olimpicóban rendezték a mérkőzést, mint például a múlt heti Roma–Atalantát, amit meglepetésre a vendégek nyertek meg 2–0-ra. Már csak emiatt is a fővárosiak győzelmi kényszer alatt léptek pályára az újonc Lecce otthonában, amely öt forduló alatt csak két ponttal gyűjtött kevesebbet, mint Paulo Fonseca vezetőedző csapata.

A Roma a papírformának megfelelően irányította a meccset, sokkal többet birtokolta a labdát és több lövőhelyzetig is eljutott, de igazán nagy lehetőséget ritkán tudott kialakítani. Ennek ellenére az 56. percben Henrih Mhitarjan jobb oldali beadását az ötösnél üresen érkező Edin Dzeko a kapuba fejelte és ezzel el is döntötte a három pont sorsát a vendégek javára.

A Romának a folytatásban még az is belefért, hogy Alekszandr Kolarov tizenegyest hibázott a 79. percben: Dzeko lövésénél Fabio Lucioni ért kézzel a labdába, jogosan kaptak büntetőt a vendégek, de a szerb védő lövését a balra vetődő Gabriel kiütötte.

A Romával ellentétben a másik fővárosi klub, a Lazio már az első félidőben eldöntötte a Genoa elleni hazai meccsét, miután a tizenhatos vonalát átlépve előbb a középen érkező Milinkovics-Szavics, majd a bal szélről Stefan Radu helyezte szép lövéssel a kapuba a labdát. A Lazio a második félidőben is két gólt szerzett, a 4–0-s végeredményt az idényben már az ötödik gólját jegyző Ciro Immobile állította be.

Az Udinese megszerezte idénybeli második győzelmét – Stefano Okaka góljával verte meg 1–0-ra a Bolognát.

OLASZ SERIE A
6. FORDULÓ

Lazio–Genoa 4–0 (Milinkovics-Szavics 7., Radu 40., Caicedo 59., Immobile 78.)
Lecce–Roma 0–1 (Dzeko 56.)
Udinese–Bologna 1–0 (Okaka 27.)
KÉSŐBB

Cagliari–Hellas Verona 1–1 (Castro 29., ill. Faraoni 66.)
AC Milan–Fiorentina 1–3 (Rafael Leao 80., ill. Pulgar 14. – 11-esből, Castrovilli 66., Ribéry 78.)

KORÁBBAN
Sassuolo–Atalanta 1–4 (Defrel 62., ill. A. Gómez 6., 29., Gosens 13., D. Zapata 35.)
Sampdoria–Inter 1–3
(Jankto 55., ill. Sensi 20., A. Sánchez 22., Gagliardini 61.)
Juventus–SPAL 2–0
(Pjanic 45., C. Ronaldo 78.)
Napoli–Brescia 2–1 (Mertens 13., Manolasz 45+4., ill. Balotelli 67.)


AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 6 6 13– 2 +11 18
2. Juventus 6 5 1 11– 5 +6 16
3. Atalanta 6 4 1 1 15– 9 +6 13
4. Napoli 6 4 2 15–10 +5 12
5. Roma 6 3 2 1 11– 9 +2 11
6. Lazio 6 3 1 2 11– 4 +7 10
7. Cagliari 6 3 1 2 9– 6 +3 10
8. Torino 5 3 2 8– 7 +1 9
9. Fiorentina 6 2 2 2 11–10 +1 8
10. Bologna 6 2 2 2 7– 7 0 8
11. Udinese 6 2 1 3 3– 5 –2 7
12. Sassuolo 6 2 4 11–12 –1 6
13. Verona 6 1 3 2 4– 5 –1 6
14. Brescia 6 2 4 7– 9 –2 6
15. Parma 5 2 3 5– 7 –2 6
16. Milan 6 2 4 4– 8 –4 6
17. Lecce 6 2 4 6–12 –6 6
18. Genoa 6 1 2 3 7–13 –6 5
19. SPAL 6 1 5 5–13 –8 3
20. Sampdoria 6 1 5 4–14 –10 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik