Serie A: a Roma egy pontot megmentett, de elveszítette kulcsemberét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.03.31. 14:42
null
A Roma nem tudott győzni Bolognában és Nainggolant is elveszítette (Fotó: twitter.com)
A Serie A 30. fordulójának nyitó meccsén az AS Roma 1–1-es döntetlent játszott a Bologna vendégeként, Radja Nainggolant viszont már az első félidőben elveszítette. A hazaiaknál Nagy Ádám nem kapott lehetőséget.

 

Több szempontból sem indult jól a tabellán 3. helyen álló AS Roma számára a Bologna elleni, idegenbeli bajnoki a Serie A 30. fordulójában, pedig nem játszottak rosszul a vendégek.

Az még hagyján, hogy Daniele De Rossi közeli fejesét a 7. percben Antonio Santurro nagy bravúrral védte, de a rómaiak a 17. percben elveszítették egyik kulcsemberüket, a belga Radja Nainggolant, akit sérülés miatt kellett lecserélni. A pályáról lesántikáló középpályás kiesése akkor lesz igazán érzékeny veszteség, ha jövő héten sem játszhat a Barcelona elleni BL-meccsen.

Persze egy jó Nainggolanra Bolognában is szükség lett volna a folytatásban, ugyanis a hazaiak nem sokkal a csere után megszerezték a vezetést: Andrea Poli lövését az éppen becserélt Gerson ugyan még blokkolta, majd a levágódó labda Poli kezéhez ért, de a játékvezető nem látott szándékosságot, így végül a chilei Erick Pulgar vehette célba a kaput, aki 17 méterről, kissé jobbról a hosszú alsóba lőtt. 1–0

A Romának még az első félidőben több lehetősége volt az egyenlítésre, de Kevin Strootman például néhány lépésről is csak a kapufát találta el.



A második félidőben végig mezőnyfölényben játszott a Roma és Diego Perotti beadásából a 76. percben a bosnyák Edin Dzeko fejjel egyenlített (ez volt a 14. gólja a bajnoki szezonban). Többre azonban már nem futotta a vendégek erejéből, így maradt az 1–1-es döntetlen.

A Bolognában Nagy Ádám a kispadról nézte végig a mérkőzést.

SERIE A
30. FORDULÓ
Bologna–Roma 1–1 (Pulgar 18., ill. Dzeko 76.)
15.00: Lazio–Benevento (Tv: Digi Sport2)
15.00: Fiorentina–Crotone (Tv: Digi Sport3)
15.00: Internazionale–Hellas Verona (Tv: Digi Sport1)
15.00: Genoa–SPAL
15.00: Cagliari–Torino
15.00: Atalanta–Udinese
18.00: Sassuolo–Napoli (Tv: Digi Sport1)
18.00: Chievo–Sampdoria (Tv: Digi Sport3)

 

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 29 24 3 2 67–15 +52 75
2. Napoli 29 23 4 2 63–19 +44 73
3. Roma 30 18 6 6 50–24 +26 60
4. Internazionale 28 15 10 3 47–21 +26 55
5. Lazio 29 16 6 7 67–37 +30 54
6. Milan 28 15 5 8 40–31 +9 50
7. Atalanta 28 12 8 8 43–31 +12 44
8. Sampdoria 28 13 5 10 47–43 +4 44
9. Fiorentina 28 11 8 9 38–33 +5 41
10. Torino 28 8 12 8 37–37 0 36
11. Bologna 30 10 5 15 35–42 –7 35
12. Udinese 28 10 3 15 38–42 –4 33
13. Genoa 28 8 6 14 21–29 –8 30
14. Cagliari 28 8 5 15 27–44 –17 29
15. Sassuolo 28 7 6 15 18–48 –30 27
16. SPAL 29 5 10 14 28–50 –22 25
17. Chievo 28 6 7 15 25–47 –22 25
18. Crotone 28 6 6 16 27–50 –23 24
19. Verona 28 6 4 18 25–56 –31 22
20. Benevento 28 3 1 24 18–62 –44 10

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik