Serie A: a Napoli támadója két szék közé esik – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2020.10.01. 11:49
null
Arkadiusz Milik (jobbra) eladása nehezebb feladatnak bizonyul, mint arra Nápolyban számítani lehetett (Fotó: AFP)
Arkadiusz Milik minden bizonnyal marad Nápolyban, mivel a Roma és a Juventus után a Tottenham is lemondott a megszerzéséről – olvasható a Futball Italia honlapján.

 

A 26 éves lengyel válogatott Arkadiusz Milik Rómába igazolása meghiúsulhat, mivel Edin Dzeko nem igazol el Paulo Fonseca együtteséből, ugyanis a Juventus megszerezte Álvaro Moratát, így nincs szüksége a bosnyák támadóra.

A Tottenham sem erőlteti már Milik leigazolását. José Mourinho a legfrissebb hírek szerint a korábbi Napoli-játékossal, a Benficában futballozó Carlos Viníciusszal szeretné megerősíteni támadósorát, akit egy évre venne kölcsönbe a Spurs 36 millió fontos kivásárlási záradékkal.

Milik szerződése az idény végén lejár, így a Napoli most vagy télen tudja csak pénzért elengedni, feltéve, hogy nem hosszabbít vele.



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik