Serie A: a Milan átigazolná az „új Kanut”

Vágólapra másolva!
2021.09.22. 13:21
null
A Nantes fiatal támadója Thierry Henry figyelmét is felkeltette korábban (Fotó: AFP)
Az AC Milan a Calciomercato értesülése szerint átigazolná Randal Kolo Muanit, a Nantes tehetséges csatárát.





Muani a Nantes saját nevelésű játékosa, aki igazi támadó mindenes, hiszen a középcsatár poszt mellett a pálya mindkét szélén bevethető. Muani a tavalyi bajnoki idényben 39 meccsen 10 gólt szerzett és négy gólpasszt adott csapatában, és jó teljesítményével felkeltette többek között a Milan érdeklődését is.

A milánóiak játékospolitikájába jól beleillik a francia támadó profilja, hiszen a Milan Paolo Maldini sportigazgatói regnálása óta fiatal, olcsón megszerezhető tehetségeket keres. Így épült be a csapatba többek között Rafael Leao, Brahim Díaz vagy éppen Alexis Saelemaekers is. Ezt az utat járhatja be a transfermarkt.de által 9 millió euróra taksált Muani is, akinek jövő nyáron lejár a szerződése, így ingyen költözhetne Milánó piros-fekete felébe.

Muanit egyébként nemrégiben Thierry Henry, az Arsenal klublegendája egykori csapattársához, Nwankwo Kanuhoz hasonlította az Amazon Prime-nak adott interjújában, kiemelve a fiatal játékos kitűnő fizikai paramétereit.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik