Serie A: a Milan kiütötte a gyengén teljesítő Chievót

Vágólapra másolva!
2012.11.03. 20:03
null
Ezúttal Allegri és El Shaarawy is elégedett lehetett a meccs alakulásával (Fotó: Action Images)
Az AC Milan hazai pályán nagyon sima, 5–1-es győzelmet aratott a Chievo ellen a labdarúgó Serie A 11. fordulójának nyitó mérkőzésén.

Az ideális csapatát nagy erőkkel kereső Massimiliano Allegri ezúttal 4–2–3–1-es felállással küldte ki a Milant, míg a Chievo szakmai stábja telepakolta védekező játékossal a kezdőt – nem csoda, hisz a veronaiak tizenegyes vereségszériában „meneteltek” a milánóiak ellen. A szünetben már fenyegető rém volt a tizenkettedik, ugyanis a Milan 3–1-re vezetett: Urby Emanuelson góljára Sergio Pellissier egy szép fejessel még válaszolt, Riccardo Montolivo és Bojan Krkic precíz találatára azonban már nem érkezett felelet. Krkic első Milan-gólját jegyezhette fel.

A szünet után a Milan, a Chievo és a közönség is belenyugodott abba, hogy ez a meccs sima egyes, így sok izgalom nem maradt, gól viszont igen. A 75. percben Ignazio Abate kanyarított be jobbról, Stephan El Shaarawy érkezett a hosszún, és nem okozott gondot számára közelről a hálóba továbbítani – ezzel már nyolcgólos a bajnokságban a fiatal csatár. A végére még El Shaarawy előkészítése után Giampaolo Pazzini is megvillantotta gólvadászi képességeit – a Milan gond nélkül nyert 5–1-re, a legutóbbi három fordulóban hét pontot szerzett.

MILAN–CHIEVO 5–1
AZ ÁLLÁS
1. Juventus 10 9 1 22– 5 +17 28
2. Internazionale 10 8 2 19– 9 +10 24
3. Napoli 10 7 1 2 15– 6 +9 22
4. Lazio 10 6 1 3 16–11 +5 19
5. Fiorentina 10 5 3 2 12– 7 +5 18
6. Parma 10 4 3 3 14–14 0 15
7. Milan 11 4 2 5 17–13 +4 14
8. Roma 10 4 2 4 22–19 +3 14
9. Cagliari 10 4 2 4 10–13 –3 14
10. Udinese 10 3 4 3 13–15 –2 13
11. Atalanta* 10 4 2 4 8–12 –4 12
12. Catania 10 3 3 4 11–16 –5 12
13. Torino* 10 2 5 3 11– 9 +2 10
14. Sampdoria* 10 3 2 5 12–14 –2 10
15. Chievo 11 3 1 7 10–21 –11 10
16. Genoa 10 2 3 5 10–14 –4 9
17. Palermo 10 1 5 4 8–13 –5 8
18. Pescara 10 2 2 6 6–17 –11 8
19. Bologna 10 2 1 7 11–16 –5 7
20. Siena* 10 2 3 5 11–14 –3 3

A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik