Serie A: a Milan győzött, Ibrahimovic visszatért

Vágólapra másolva!
2021.01.09. 22:54
null
Rafael Leao a Torino ellen szerezte meg ötödik bajnoki gólját ebben az idényben (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) szombati esti mérkőzésén a listavezető Milan 2–0-ra győzött a Torino ellen.

 

A listavezető AC Milan a hét közben, a Juventus elleni hazai rangadón ugyan elveszítette a veretlenségét, de a Torino elleni hazai találkozón már nem érződött annak a mérkőzésnek a hatása. Az ismét otthon játszó piros-feketék lendületes játékkal egy félidő után 2–0-ra vezettek, még úgy is, hogy a sérüléséből gyógyuló svéd Zlatan Ibrahimovic ezúttal sem kapott helyet a kezdőcsapatban, igaz, a kispadra már nevezte Stefano Pioli vezetőedző.

A Milan a 25. percben Rafael Leao révén szerezte meg a vezetést: Theo Hernández vezette fel a labdát, Brahim Díazhoz passzolt, aki egyből kiugratta középen a portugál támadót – a lövésébe egy védő még beleért, de menteni nem tudtak a vendégek. 1–0

A Milan a szünet előtt némi videózás után büntetőhöz is jutott, miután Brahim Díaz fennakadt az egyik vendégvédőn a tizenhatoson belül. A büntetőt Franck Kessié értékesítette. 2–0

Ezek után a korábbi Milan-játékos, Ricardo Rodríguez szabadrúgásból eltalálta a lécet, de a Torino ezzel minden puskaporát el is lőtte.

A második félidőben Fabio Maresca játékvezető 11-est ítélt a vendégeknek, de a visszajátszásból jól látszott, hogy nem Sandro Tonali volt szabálytalan, hanem a Milan védőjét rúgták fel...

A büntető elmaradt, a Milan pedig 2–0-ra győzött úgy, hogy az utolsó öt percre még a sérüléséből visszatérő Zlatan Ibrahimovicis beszállt. A Torino négy veretlen mérkőzés után kapott ki, a Milan pedig sikerével négypontosra növelte előnyét a 2. helyen álló, vasárnap a harmadik Roma vendégeként pályára lépő Inter előtt.

SERIE A
17. FORDULÓ, szombati mérkőzések

Milan–Torino 2–0 (Rafael Leao 25., Kessié 36.–11-esből)
KORÁBBAN
Benevento–Atalanta 1–4
(Sau 50., ill. Ilicic 30., Rafael Toloi 59., D. Zapata 71., Muriel 86.)
Genoa–Bologna 2–0(Zajc 44., Destro 55.)

A FORDULÓ TOVÁBBI PROGRAMJA
Vasárnap
12.30:
Roma–Internazionale (Tv: Digi Sport1)
15.00: Parma–Lazio (Tv: Digi Sport2)
15.00: Udinese–Napoli (Tv: Digi Sport1)
15.00: Verona–Crotone
18.00: Fiorentina–Cagliari
20.45: Juventus–Sassuolo (Tv: Digi Sport1)
Hétfő
20.45:
Spezia–Sampdoria

AZ ÁLLÁS
1. Milan 17 12 4 1 37–19 +18 40
2. Internazionale 16 11 3 2 41–21 +20 36
3. Roma 16 10 3 3 35–24 +11 33
4. Atalanta 16 9 4 3 40–22 +18 31
5. Juventus 15 8 6 1 32–15 +17 30
6. Sassuolo 16 8 5 3 29–23 +6 29
7. Napoli 15 9 1 5 32–15 +17 28
8. Lazio 16 7 4 5 25–25 0 25
9. Verona 16 6 6 4 20–15 +5 24
10. Benevento 17 6 3 8 20–30 –10 21
11. Sampdoria 16 6 2 8 25–26 –1 20
12. Bologna 17 4 5 8 23–31 –8 17
13. Udinese 15 4 4 7 17–23 –6 16
14. Fiorentina 16 3 6 7 17–23 –6 15
15. Cagliari 16 3 5 8 23–33 –10 14
16. Spezia 16 3 5 8 21–31 –10 14
17. Genoa 17 3 5 9 18–30 –12 14
18. Torino 17 2 6 9 26–35 –9 12
19. Parma 16 2 6 8 13–31 –18 12
20. Crotone 16 2 3 11 16–38 –22 9

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik