Serie A: a Lazio szűken, az Atalanta simán nyert

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.03.12. 22:37
null
A Lazio ötgólos meccsen győzte le a sereghajtót (Fotó: AFP)
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 27. fordulójának pénteki játéknapján a Lazio hazai pályán 3–2-re legyőzte a sereghajtó Crotonét, míg az Atalanta otthon 3–1-re nyert a Spezia ellen.

 

A Lazio a legutóbbi két mérkőzését elveszítette a bajnokságban, így a sereghajtó Crotone ellen mindenképp javítania kellett hazai pályán. Ennek megfelelő volt a kezdés, Szergej Milinkovics-Szavics már a 14. percben vezetést szerzett a római csapatnak. Negyedórával később Simy egyenlített, de Luis Alberto góljának köszönhetően ismét vezetéshez jutott a házigazda. A második félidőben Simy büntetőből is betalált, a hajrában azonban Felipe Caicedo megszerezte a három pontot érő gólt a Laziónak.

A másik pénteki mérkőzésen az Atalanta hiába játszott fölényben, az első félidőben nem tudta bevenni a Spezia kapuját. Aztán a fordulás után egy perc leforgása alatt kétszer is sikerült mattolni a vendégek védelmét: előbb Mario Pasalic, majd Luis Muriel köszönt be. A folytatásban a horvát középpályás még egy gólt szerzett, majd Roberto Piccoli szépített, így a házigazda 3–1-re nyert.

OLASZ SERIE A
27. FORDULÓ
Lazio–Crotone 3–2 (Milinkovics-Szavics 14., Luis Alberto 39., Felipe Caicedo 84., ill. Simy 29., 50. – a másodikat 11-esből)
Atalanta–Spezia 3–1 (Pasalic 54., 73., Muriel 55., ill. Piccoli 82.)

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Szombat
15.00:
Sassuolo–Verona (Tv:Digi Sport3)
18.00:Benevento–Fiorentina
20.45:Genoa–Udinese (Tv:Digi Sport2)
Vasárnap
12.30:
Bologna–Sampdoria (Tv:Digi Sport1)
15.00:Parma–Roma(Tv:Digi Sport3)
15.00:
Torino–Internazionale (Tv:Digi Sport1)
18.00:Cagliari–Juventus (Tv:Digi Sport1)
20.45:Milan–Napoli (Tv:Digi Sport2)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 26 19 5 2 63–25 +38 62
2. Milan 26 17 5 4 50–30 +20 56
3. Juventus 25 15 7 3 51–21 +30 52
4. Atalanta 27 15 7 5 63–34 +29 52
5. Roma 26 15 5 6 51–38 +13 50
6. Napoli 25 15 2 8 55–29 +26 47
7. Lazio 26 14 4 8 42–37 +5 46
8. Verona 26 10 8 8 34–29 +5 38
9. Sassuolo 25 9 9 7 40–39 +1 36
10. Sampdoria 26 9 5 12 36–39 –3 32
11. Udinese 26 8 8 10 29–34 –5 32
12. Bologna 26 7 7 12 33–41 –8 28
13. Genoa 26 6 9 11 27–38 –11 27
14. Fiorentina 26 6 8 12 29–41 –12 26
15. Spezia 27 6 8 13 34–50 –16 26
16. Benevento 26 6 8 12 26–48 –22 26
17. Cagliari 26 5 7 14 29–43 –14 22
18. Torino 24 3 11 10 35–45 –10 20
19. Parma 26 2 10 14 23–52 –29 16
20. Crotone 27 4 3 20 30–67 –37 15
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik