Felipe Anderson (fehérben) kihasználta Ibanez hibáját (Fotó: AFP)

A 179. Derby della Capitale fantasztikus hangulatban kezdődött, a két csapat szurkolói remek élőképpel köszöntötték a mérkőzés előtt a pályára kifutó játékosokat, de volt itt még himnusz, némi pirotechnika, valamint két, egymásnak nagyon örülő vezetőedző is José Mourinho és Maurizio Sarri személyében – ahogy az az alábbi videóban is látható.

 


A meccset aztán a Roma kezdte valamivel aktívabban, de úgy negyedóra elteltével a Lazio is életjeleket mutatott, így mozgalmas játék alakult ki a pályán. Ennek ellenére némileg váratlanul szerzett vezetést a Lazio közel fél óra elteltével. A hazaiak védője, Roger Ibanez próbálkozott olyasmivel, ami – brazil létére – ezúttal nem igazán ment neki, jelesül cselezéssel a saját tizenhatosán belül, Pedro megzavarta, a labda pedig Felipe Andersonhoz került, ő meg köszönte szépen és vezetéshez juttatta a Laziót. (GÓL ITT)

Néhány perc múlva a Roma közel járt az egyenlítéshez, amikor Nicolo Zaniolo a tizenhatos vonaláról próbálta a kicsit kint álló Ivan Provedel kapust átemelni, ám a labda a lécen csattant.

Fordulás után annyiban változott a játék képe, hogy a hazaiak még többet birtokolták a labdát, azonban mezőnyfölényük még inkább meddőnek bizonyult – miközben az ellenfele tizenhatosán belül kevesebb alkalommal megforduló Lazio akciói jóval veszélyesebbnek bizonyultak. Az idő haladtával aztán a feszültség is nőtt, a Roma kispadjáról például elküldték Mourinho asszisztensét, Salvatore Fotit a félidő közepén, persze ez sem segítette a hazaiak egyenlítésre vonatkozó törekvéseit.

Végül a jelzett nyolc- helyett tízpercnyi hosszabbítás sem hozott gólt, így a Lazio nyerte a rangadót, s megelőzte a tabellán a Romát, amely közel 30 éve először veszített el római derbit rúgott gól nélkül.

OLASZ SERIE A
13. FORDULÓ
Roma–Lazio 0–1
(Felipe Anderson, 29.)

KORÁBBAN
Bologna–Torino 2–1
(Orsolini 64., Posch 73., ill. Sz. Lukics 26. – 11-esből)
Monza–Hellas Verona 2–0 (Carlos Augusto 68., Colpani 90.)
Sampdoria–Fiorentina 0–2 (Bonaventura 4., Milenkovics 58.)

KÉSŐBB
Juventus–Internazionale 2–0 (Rabiot 52., Fagioli 84.)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Udinese–Lecce 1–1 (Beto 68., ill. Colombo 33.)
SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Milan–Spezia 2–1 (T. Hernandez 21., Giroud 89., ill. Maldini 59.)
Kiállítva: Giroud (Milan, 90.)
Empoli–Sassuolo 1–0
(Baldanzi 64.)
Salernitana–Cremonese 2–2 (Piatek 3., L. Coulibaly 38. ill. Okereke 12., Ciofani 89.)

Atalanta–Napoli 1–2
(Lookman 19., ill Osimhen 23., Elmasz 35.)

 

AZ ÁLLÁS
1. Napoli 13 11 2 32–10 +22  35
2. Milan 13 9 2 2 27–14 +13  29
3. Lazio 13 8 3 2 25–8 +17  27
4. Atalanta 13 8 3 2 19–10 +9  27
5. Juventus 13 7 4 2 20–7 +13  25
6. Roma 13 8 1 4 16–12 +4  25
7. Internazionale 13 8 5 25–19 +6  24
8. Udinese 13 6 5 2 21–13 +8  23
9. Salernitana 13 4 5 4 18–19 –1  17
10. Torino 13 5 2 6 13–16 –3  17
11. Fiorentina 13 4 4 5 15–17 –2  16
12. Bologna 13 4 4 5 16–19 –3  16
13. Sassuolo 13 4 3 6 14–18 –4  15
14. Empoli 13 3 5 5 10–17 –7  14
15. Monza 13 4 1 8 13–21 –8  13
16. Lecce 13 1 6 6 10–16 –6  9
17. Spezia 13 2 3 8 11–24 –13  9
18. Cremonese 13 6 7 11–24 –13  6
19. Sampdoria 13 1 3 9 6–23 –17  6
20. Verona 13 1 2 10 11–26 –15  5