Andrea Agnelli klubelnök lemondott — elsőként hagyott el egy süllyedő hajót? (Fotó: Getty Images)

Mattia Grassani, egy sportjogra szakosodott ügyvéd szerint a mostani pénzügyi szabálytalanságok miatt zajló nyomozás sokkal komolyabb ügy, mint amilyen a 2006-os Calciopoli volt.

„Ez a Juventus történetének legkomolyabb rendőrségi ügye, komolyabb, mint a 2006-os Calciopoli botrány. A bűncselekményekre, amelyekkel a klubot vádolják, nincs precedens az olasz futball történetében” – nyilatkozta az olasz közmédia rádiójának (Rai1) Grassani, aki azt is elmondta, hogy ha bebizonyosodnak a vádak, akkor a Juventus nem ússza meg az ügyet bírsággal vagy pontlevonással.

„A sporttörvény előírja, hogy ha egy klub pénzügyi szabálytalanságokkal vesz részt egy idényben, akkor visszasorolható a második vonalba és a Scudettót is elveszítheti” – mondta Grassani, aki szerint a rekordbajnok klub akár a 2019–2020-as bajnoki címet is elveszítheti, ami nem az első ilyen alkalom lenne a „zebrák” történetében. A Calciopoli néven ismertté vált botrány során a Juventustól elvették a 2004–2005-ös és a 2005–2006-os idényben megnyert Scudettót is a játékvezetők megvesztegetése miatt, majd a torinói klubot a másodosztályba száműzték.

„A játékvezetők lefizetése súlyos dolog, de a klub könyvelésével való babrálás hatványozottan az. Egy ilyen húzás megsérti az igazságos versenyt és roncsolja a bajnokság szabályos működését. Ez olyan, mintha játékpénzzel tölteném fel a klub kasszáját, hogy javítsak a gazdasági helyzetemen” – zárta gondolatait Grassani.

A Juventus jelenleg az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) harmadik helyén áll, 31 ponttal.