Serie A: a hazai rangadók dönthetnek a Juventus javára?

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.06.20. 10:53
null
A Lazio a bajnokságban és a Szuperkupáért is 3–1-re legyőzte a Juventust – az aranyharcban viszont kis hátrányban van (Fotó: AFP)
A spanyol liga újraindítása elé írt összefoglalónk, majd a Premier League végjátékának bemutatása után ezúttal a június 20-án, szombaton újrainduló Serie A-t vesszük górcső alá.

 

HARC AZ ARANYÉREMÉRT

Nem mondhatni, hogy változatos képet fest az olasz aranyérmesek listája az elmúlt években, hiszen a Juventus (63) sorozatban nyolcszor nyerte meg a bajnokságot, és a koronavírus-járvány miatt március elején félbeszakított idényben is az élen áll, igaz, csak egy ponttal előzi meg a remek szezont futó Laziót (62). A római csapat ráadásul kedvező helyzetben van az egymás elleni eredményeket tekintve, hiszen otthon 3–1-re legyőzte riválisát a bajnokságban (sőt, a Szuperkupában is 3–1-es Lazio-siker született!)

Idevehetjük még az Intert is, amely egy meccsel kevesebbet játszva 54 pontnál jár (ha a Sampdoria elleni elmaradt bajnokiját megnyerné, hat pontra megközelítené az élen álló Juvét). Persze lehetne sokkal jobb a milánóiak helyzete, ha a legutóbbi két bajnoki meccsükön nem kaptak volna ki a Laziótól (1–2) és a Juventustól is (0–2).

A jelenlegi első két helyezett a 34. fordulóban csap össze Torinóban, s az utolsó kör kifejezetten érdekes lehet, hiszen a Juventus a Romát fogadja, a Lazio Nápolyba látogat, míg az Inter az Atalanta vendége lesz.

A menetrend erősségét tekintve szinte egyforma a Juventus és a Lazio helyzete, csupán 16 századdal állnak gyengébben átlagosan a torinói ellenfelek – ebből a szempontból az Inter sorsolása a legkedvezőbb. Érdemes ugyanakkor még azt is kiemelni, hogy a Juventus a Lazio, Atalanta, Roma hármast fogadja a rangadókon, míg a Lazio a Juventus mellett az Atalanta és a Napoli elleni meccsen is idegenben lép pályára.

HARC AZ ARANYÉREMÉRT
1. Juventus 63 2. Lazio 62 3. Inter 54
25. ford. Sampdoria (16., o)
27. ford. Bologna (10., i) Atalanta (4., i) Sassuolo (11., o)
28. ford. Lecce (18., o) Fiorentina (13., o) Parma (9., i)
29. ford. Genoa (17., i) Torino (15., i) Brescia (20., o)
30. ford. Torino (15., o) Milan (7., o) Bologna (10., o)
31. ford. Milan (7., i) Lecce (18., i) Verona (8., i)
32. ford. Atalanta (4., o) Sassuolo (11., o) Torino (15., o)
33. ford. Sassuolo (11., i) Udinese (14., i) SPAL (19., i)
34. ford. Lazio (2., o) Juventus (1., i) Roma (5., i)
35. ford. Udinese (14., i) Cagliari (12., o) Fiorentina (13., o)
36. ford. Sampdoria (16., o) Verona (8., i) Genoa (17., i)
37. ford. Cagliari (12., i) Brescia (20., o) Napoli (6., o)
38. ford. Roma (5., o) Napoli (6., i) Atalanta (4., i)
Az ellenfelek átlagos helyezése 10.9 10.8 11.8
Az Atalanta jelentős előnyben, a Roma sorsolása viszont lényegesen könnyebb (Fotó: AFP)
Az Atalanta jelentős előnyben, a Roma sorsolása viszont lényegesen könnyebb (Fotó: AFP)


KÜZDELEM A BAJNOKOK LIGÁJA-RÉSZVÉTELÉRT

A liga legjobb támadósorával bíró Atalanta – az egy meccsel kevesebbet játszó bergamóiak eddig 70-szer voltak eredményesek, a Lazio 60-szor talált be, a harmadik Roma51-gyel áll – tisztes távolból (48) követi a dobogósokat, de a 4. helyért van három pont előnye az eggyel többet játszó AS Romával (45) szemben.

A Napoli (39) hátránya már tetemes, ráadásul itt is megvan az egymeccses fór – a többiekről pedig már felesleges beszélni, ha a BL-helyekkel foglalkozunk.

Az Atalanta (9.2) és a Napoli (9.1) kőkemény menetrendnek néz elébe, előbbi játszik a Juventusszal, a Lazióval és az Interrel is, utóbbi pedig a Lazio, Inter, Roma hármassal, no meg egymással is összefeszül a bergamói és a nápolyi csapat. Hozzájuk képest a Roma sorsolása kifejezetten könnyű (10.9), kérdés, ez elégnek bizonyul-e ahhoz, hogy megelőzze eggyel többször pályára lépő riválisát.

KÜZDELEM A BAJNOKOK LIGÁJA-RÉSZVÉTELÉRT
4. Atalanta 48 5. Roma 45 6. Napoli 39
25. ford. Sassuolo (11., o)
27. ford. Lazio (2., o) Sampdoria (16., o) Verona (8., i)
28. ford. Udinese (14., i) Milan (7., i) SPAL (19., o)
29. ford. Napoli (6., o) Udinese (14., o) Atalanta (4., i)
30. ford. Cagliari (12., i) Napoli (6., i) Roma (5., o)
31. ford. Sampdoria (16., o) Parma (9., o) Genoa (17., i)
32. ford. Juventus (1., i) Brescia (20., i) Milan (7., o)
33. ford. Brescia (20., o) Verona (8., o) Bologna (10., i)
34. ford. Verona (8., i) Inter (3., o) Udinese (14., o)
35. ford. Bologna (10., o) SPAL (19., i) Parma (9., i)
36. ford. Milan (7., i) Fiorentina (13., o) Sassuolo (11., o)
37. ford. Parma (9., i) Torino (15., i) Inter (3., i)
38. ford. Inter (3., o) Juventus (1., i) Lazio (2., o)
Az ellenfelek átlagos helyezése 9.2 10.9 9.1

 

A Genoa formája és sorsolása kedvező, a Torinóé kicsit sem (Fotó: AFP)
A Genoa formája és sorsolása kedvező, a Torinóé kicsit sem (Fotó: AFP)


CSATA A BENNMARADÁSÉRT

Lassan kezdhetünk elbúcsúzni a Brescia (16), SPAL (18) duótól, hiszen már kilenc, illetve hét pont a hátrányuk a bennmaradó helyen álló Genoával (25) szemben. Ez utóbbi csapat a legutóbbi négy meccséből hármat megnyert (csak a Laziótól kapott ki), így megelőzte a három győzelem után a Romától 4–0-ra, az Atalantától pedig 7–2-re kikapó Leccét (25), amely rosszabb gólkülönbsége miatt található mögötte, a kiesőzónában.

A november elején még sereghajtó Sampdoria 26 ponttal a 16., de a legutóbbi hat bajnokiját és hét tétmeccsét elbukó Torino (27) és a legutóbbi nyolc tétmeccsén nyeretlen, sorozatban négyszer ikszelő Udinese (28) sem áll túl fényesen.

A Torino ráadásul igencsak erőltetett menetnek vág neki, hiszen találkozik még a Juventus, Lazio, Inter (ráadásul négy meccsen belül!), Roma négyessel is, az ellenfelek átlagos helyezése pedig csupán 10.2. Ebből a szempontból a javuló formát mutató Genoa helyzete a legjobb, hiszen itt mindössze 11.7 az ellenfelek átlagos helyezése.

 

CSATA A BENNMARADÁSÉRT
20. BRE 16 19. SPAL 18 18. LEC 25 17. GEN 25 16. SAM 26 15. TOR 27 14. UDI 28
25. ford Inter (3., i) Parma (9., o)
27. ford Fiorentina (13., i) Cagliari (12., o) Milan (7., o) Parma (9., o) Roma (5., i) Udinese (14., o) Torino (15., i)
28. ford Genoa (17., o) Napoli (6., i) Juventus (1., i) Brescia (20., i) Bologna (10., o) Cagliari (12., i) Atalanta (4., o)
29. ford Inter (3., i) Milan (7., o) Sampdoria (16., o) Juventus (1., o) Lecce (18., i) Lazio (2., o) Roma (5., i)
30. ford Verona (8., o) Sampdoria (16., i) Sassuolo (11., i) Udinese (14., i) SPAL (19., o) Juventus (1., i) Genoa (17., o)
31. ford Torino (15., i) Udinese (14., o) Lazio (2., o) Napoli (6., o) Atalanta (4., i) Brescia (20., o) SPAL (19., i)
32. ford Roma (5., o) Genoa (17., i) Cagliari (12., i) SPAL (19., o) Udinese (14., i) Inter (3., i) Sampdoria (16., o)
33. ford Atalanta (4., i) Inter (3., o) Fiorentina (13., o) Torino (15., i) Cagliari (12., o) Genoa (17., o) Lazio (2., o)
34. ford SPAL (19., o) Brescia (20., i) Genoa (17., i) Lecce (18., o) Parma (9., i) Fiorentina (13., i) Napoli (6., i)
35. ford Lecce (18., i) Roma (5., o) Brescia (20., o) Sampdoria (16., i) Genoa (17., o) Verona (8., o) Juventus (1., o)
36. ford Parma (9., o) Torino (15., o) Bologna (10., i) Inter (3., o) Juventus (1., i) SPAL (19., i) Cagliari (12., i)
37. ford Lazio (2., i) Verona (8., i) Udinese (14., i) Sassuolo (11., i) Milan (7., o) Roma (5., o) Lecce (18., o)
38. ford Sampdoria (16., o) Fiorentina (13., o) Parma (9., o) Verona (8., o) Brescia (20., i) Bologna (10., i) Sassuolo (11., i)
*
10.8 11.3 11 11.7 10.7 10.2 10.5

*Az ellenfelek átlagos helyezése

OLASZ SERIE A, 2019–2020
25. FORDULÓ

Június 20. (szombat)
19.30: Torino–Parma
21.45:Hellas Verona–Cagliari
Június 21. (vasárnap)
19.30: Atalanta–Sassuolo
21.45: Internazionale–Sampdoria

27. FORDULÓ
Június 22. (hétfő)
19.30: Fiorentina–Brescia
19.30: Lecce–Milan
21.45: Bologna–Juventus
Június 23. (kedd)
19.30: SPAL–Cagliari
19.30:Hellas Verona–Napoli
21.45: Genoa–Parma
21.45: Torino–Udinese
Június 24. (szerda)
19.30: Internazionale–Sassuolo
21.45: Atalanta–Lazio
21.45: Roma–Sampdoria

AZ ÁLLÁS
1. Juventus 26 20 3 3 50–24 +26 63
2. Lazio 26 19 5 2 60–23 +37 62
3. Internazionale 25 16 6 3 49–24 +25 54
4. Atalanta 25 14 6 5 70–34 +36 48
5. Roma 26 13 6 7 51–35 +16 45
6. Napoli 26 11 6 9 41–36 +5 39
7. Milan 26 10 6 10 28–34 –6 36
8. Verona 25 9 8 8 29–26 +3 35
9. Parma 25 10 5 10 32–31 +1 35
10. Bologna 26 9 7 10 38–42 –4 34
11. Sassuolo 25 9 5 11 41–39 +2 32
12. Cagliari 25 8 8 9 41–40 +1 32
13. Fiorentina 26 7 9 10 32–35 –3 30
14. Udinese 26 7 7 12 21–37 –16 28
15. Torino 25 8 3 14 28–45 –17 27
16. Sampdoria 25 7 5 13 27–44 –17 26
17. Genoa 26 6 7 13 31–47 –16 25
18. Lecce 26 6 7 13 34–56 –22 25
19. SPAL 26 5 3 18 20–44 –24 18
20. Brescia 26 4 4 18 22–49 –27 16

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik