Serie A: a hajrában fordítva nyert az Inter a Cagliari otthonában

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.12.13. 14:45
null
Későn ébredt, de nyert az Inter (Fotó: Twitter, @Inter)
Az Inter 3–1-es idegenbeli győzelmet aratott vasárnap a Cagliari felett az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 11. fordulójában.  

Ezt a mérkőzést is úgy kezdte az Inter – amely a hét közben kiesett a Bajnokok Ligája csoportköréből – mint majd’ az összes többi bajnokiját: mezőnyfölénnyel. Antonio Conte vezetőedző csapata támadt, de nem tudta gólra váltani a lehetőségeit, a Cagliarinak pedig esélye nyílt a kontrákra.

Hiába irányította a vendég együttes a mérkőzést, a 42. percben Riccardo Sottil gyönyörű kapáslövésének köszönhetően a Cagliari szerzett vezetést (1–0).

Az Inter a kapott gól után még nagyobb nyomást gyakorolt ellenfelére, melynek a 77. percben lett meg az eredménye, ekkor egy szöglet után Nicolo Barella érkezett a kipattanóra, és kíméletlenül kilőtte a kapu jobb felső sarkát kapásból (1–1).

A 84. percben már az Inter vezetett: Barella beadására az egy perccel korábban becserélt Danilo D'Ambrosio érkezett tökéletesen, és a kapuba fejelt (1–2). A kegyelemdöfést Romelu Lukaku vitte be a Cagliarinak a 94. percben (1–3).

OLASZ SERIE A
11. FORDULÓ
Cagliari–Inter 1–3 (Sottil 42., ill. Barella 77., D'Ambrosio 84., Lukaku 90+4.)
Később
15.00: Atalanta–Fiorentina (Tv: Digi Sport3)
15.00: Bologna–Roma (Tv: Digi Sport2)
15.00: Napoli–Sampdoria (Tv: Digi Sport1)
18.00: Genoa–Juventus (Tv: Digi Sport1)
20.45: Milan–Parma (Tv: Digi Sport1)
Szombaton játszották
Lazio–Hellas Verona 1–2
(F. Caicedo 56., ill. Lazzari 45. – öngól, Tameze 67.)
Torino–Udinese 2–3 (Belotti 66., Bonazzoli 67., ill. Pussetto 24., De Paul 54., Nesztorovszki
69.)
Crotone–Spezia 4–1
(Messias 7., 90+6., Reca 49., Eduardo Herique 56., ill. D. Farias 18.)
Pénteken játszották
Sassuolo–Benevento 1–0 (Berardi 8. – 11-esből)

AZ ÁLLÁS
1. Milan 10 8 2 23–9 +14 26
2. Internazionale 11 7 3 1 29–15 +14 24
3. Sassuolo 11 6 4 1 21–12 +9 22
4. Napoli 10 7 3 24–10 +14 20
5. Juventus 10 5 5 20–8 +12 20
6. Verona 11 5 4 2 15–9 +6 19
7. Roma 10 5 3 2 19–15 +4 18
8. Lazio 11 5 2 4 17–19 –2 17
9. Atalanta 9 4 2 3 18–16 +2 14
10. Udinese 10 4 1 5 13–14 –1 13
11. Bologna 10 4 6 15–17 –2 12
12. Cagliari 11 3 3 5 18–23 –5 12
13. Sampdoria 10 3 2 5 15–17 –2 11
14. Benevento 11 3 2 6 12–22 –10 11
15. Parma 10 2 4 4 10–17 –7 10
16. Spezia 11 2 4 5 15–23 –8 10
17. Fiorentina 10 2 3 5 11–16 –5 9
18. Torino 11 1 3 7 19–27 –8 6
19. Genoa 10 1 3 6 9–19 –10 6
20. Crotone 11 1 2 8 10–25 –15 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik