Serie A: 24 kísérlet, négy gól – az Inter átgázolt a Cagliarin

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.12.12. 22:38
null
Lautaro Martínez öröme (Fotó: AFP)
Az Internazionale 4–0-s győzelmet aratott a Cagliari felett az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) 17. fordulójában. Ezzel az olasz csapat átvette a vezetést a tabellán a szombaton döntetlent játszó városi riválistól, az AC Milantól.

 

 

Az Inter abban a tudatban léphetett pályára a kezdést megelőzően csupán utolsó előtti helyen álló Cagliari ellen, hogy amennyiben győzni tud, úgy átveszi a vezetést a szombaton az Udinese otthonában meglepetésre csak döntetlent elérő AC Milantól.

Simone Inzaghi együttese a lehetőségnek megfelelő elánnal vetette magát játékba, s a 29. percben Lautaro Martínez góljával megérdemelten szerzett vezetést (1–0). Az argentin támadó zsinórban a negyedik bajnokiján volt eredményes – erre az olasz élvonalban először volt képes karrierje során. A csatár csakhamar duplázhatott is volna, ám az Alessio Cragno szabálytalansága után megítélt büntetőt nem tudta gólra váltani – a kapus bravúros védéssel javította korábbi hibáját. Cragno 2017 óta kezdőkapus a Cagliarinál, azóta már a hatodik büntetőjét hárítja – ennél többet az elmúlt négy évben egyetlen kollégája sem tudott.

A második félidő elején viszont már nem tudott segíteni a 27 éves olasz, Alexis Sánchez parádés kapáslövéssel vette be a vendégkaput (2–0). A Cagliari továbbra sem tudott komoly ellenállást kifejteni, a 66. percben pedig harmadszor is kapitulált, Hakan Calhanoglu lőtte ki a jobb felsőt (3–0). A középkezdés után nem sokkal Nicolo Barella centerezéséből Lautaro adta meg a kegyelemdöfést (4–0).

Az Inter végül 24 gólszerzési kísérlettel, ezek közül 15 kaput eltaláló próbálkozással zárta a meccset – ennél több pontos lövése/fejese a 2004–2005-ös évadban volt legutóbb.

Listavezetőhöz méltó teljesítmény.

OLASZ SERIE A
17. FORDULÓ

KÉSŐBB
Internazionale–Cagliari 4–0
(Lautaro 29., 68., Alexis Sánchez 50., Calhanoglu 66.)
HÉTFŐN
15.00: Roma–Spezia
KORÁBBAN
Torino–Bologna 2–1
(Sanabria 24., Skorupski 69. – öngól, ill. Orsolini 79. – 11-esből)
Hellas Verona–Atalanta 1–2 (G. Simeone 22., ill. Alekszej Mirancsuk 37., Koopmeiners 62.)

Napoli–Empoli 0–1 (Cutrone 70.)
Sassuolo–Lazio 2–1 (Berardi 63., Raspadori 69., ill. Zaccagni 6.)
Kiállítva:
Ayhan (87., Sassuolo)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Udinese–Milan 1–1
(Beto 17., ill. Ibrahimovic 90+2.)

Fiorentina–Salernitana 4–0 (Bonaventura 31., Vlahovics 51., 84., Maleh 90.)
Venezia–Juventus 1–1 (Aramu 55., ill. Morata 32.)
PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Genoa–Sampdoria 1–3
(Destro 78., ill. Gabbiadini 7., 67., Caputo 49.)

AZ ÁLLÁS
1. Internazionale 17 12 4 1 43–15 +28 40
2. Milan 17 12 3 2 36–19 +17 39
3. Atalanta 17 11 4 2 37–20 +17 37
4. Napoli 17 11 3 3 34–13 +21 36
5. Fiorentina 17 10 7 31–22 +9 30
6. Juventus 17 8 4 5 23–17 +6 28
7. Empoli 17 8 2 7 27–29 –2 26
8. Roma 16 8 1 7 24–19 +5 25
9. Lazio 17 7 4 6 33–32 +1 25
10. Bologna 17 7 3 7 24–29 –5 24
11. Verona 17 6 5 6 33–30 +3 23
12. Sassuolo 17 6 5 6 28–26 +2 23
13. Torino 17 6 4 7 22–18 +4 22
14. Sampdoria 17 5 3 9 25–33 –8 18
15. Udinese 17 3 8 6 22–28 –6 17
16. Venezia 17 4 4 9 16–30 –14 16
17. Spezia 16 3 3 10 17–36 –19 12
18. Genoa 17 1 7 9 18–34 –16 10
19. Cagliari 17 1 7 9 17–34 –17 10
20. Salernitana 17 2 2 13 11–37 –26 8

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik