Sergio Romero 62-szeres argentin válogatottként ingyen igazolható (Fotó: AFP)

 

Mégpedig azzal, hogy megnéztük, hogy ha valamiféle veszett (vagy nem is annyira veszett) ötlettől vezényeltetve egy teljesen új csapatot szeretnénk építeni a Serie A-ban, mondjuk egy 22 fős profi kerettel, akkor összekotorhatnánk-e ingyen egy olyan gárdát a lejárt szerződésű játékosok közül, amely jó eséllyel a középmezőnyben végezne.

KAPUSOK

Még csak közeledik a legjobb kor felé szakmájában, hiszen 28 éves, de sokszoros válogatott az argentin Sergio Romero (1-es mezben), akivel a Sampdoria nem hosszabbított. Megfordult kölcsönben az AS Monacóban, míg Genovába a holland AZ Alkmaartól jött, 2.1 millióért, odahaza pedig a Racing Clubban futballozott. Meglepő kissé, hogy nem „kapkodták szét”, lévén már több mint 60-szoros válogatott, most viszont végre képességeihez méltó kenyéradóra találhat: az AS Roma orra elől alighanem elszipkázza őt a Manchester United.

Cseréje a rutinos Gianluca Curci (12) lenne, aki fénykorában bekerült az olasz felnőtt válogatott keretébe is. Érdekes, volt a Samp, a Siena és az AS Roma közös tulajdona, változatos felállásokban, ezek csúcsán 2010-ben a Samp 2.5 milliót fizetett fele játékjogáért a Sienának, hogy egy év múlva eladja azt a rómaiaknak. Kemény ezer euróért... Legutóbb kölcsönben a Bolognában játszott, kétszer is, de az egymilliónál valamivel magasabb vételi opcióval nem élt a kedvezményezett. Curci csúcsformáját 2011 és 2013 között futotta, de még mindig megbízható kispados lenne bármelyik topligás középcsapatban; legutóbb egyébként az AEK Athén hívta.

VÉDELEM

Jonathan (2) az egyik legnagyobb értékű kenyéradó nélküli játékos a Serie A-ban (illetve per pillanat jogilag nem is tartozik oda). A mozgékony jobbhátvédet az Inter csábította át a nagy vízen, négy éve, ötmillióért, a Santostól, de a brazil soha nem tudott kiegyensúlyozottan teljesíteni. Legközelebb a Torino vagy a Genoa mezében láthatjuk a 28 éves játékost.

Jó egy évtizede még az olasz válogatott leendő alapembereként beszéltek Daniele Boneráról (13), aki már túl jár a 30.-on, sőt, a 33.-on is, és ezért engedték el a Milantól. Ahová még az ősidőkben, 2006-ban érkezett a Parmától, és mostanában bizony nem sok sót evett meg – nem az egészséges életmód miatt, hanem azért, mert a legutóbbi hat idényben összesen 113 tétmérkőzésen lépett pályára. A védelem összes posztján bevethető, sokszoros válogatott – egy idényt még mindenképpen lehúzhat a Serie A-ban, például a Chievóban vagy a Hellas Veronában, ha már képzeletbeli spórcsapatunkhoz nem írhat alá.

A védelem közepében két rutinos ember foglalna helyet: Hugo Campagnaro (4) tudásáról sokat elmond, hogy 30-on felül világbajnoki ezüstérmes lett, és a Napolit az Interre cserélte. Milánóban kipihenhette magát a legutóbbi idényben, előtte remek átlagosztályzatokkal zárt, most a Málaga, a Newell's, a Hellas Verona és a Montreal Impact vinné. Rajtunk kívül.

Minden tiszteletünk a fénykorát a Deporban megélő, majd a Laziót és az Atalantát is kiszolgáló Lionel Scalonié (14), aki viszont már 36 éves, ezért csak cseresorba jelöljük (egy régi CM-ben kárpótlásképpen megvesszük majd, míg a való életben nemsokára sportvezető lehet Bergamóban).

Kell a védelem közepére Campagnaro mellé egy fiatalabb évjárat, mondjuk a brazil Felipe Dias (5), akit februárban elengedett a Parma, majd lecsapott rá az Inter. Brazil létére az Udinese neveltje, a Fiorentina 2010-ben 6.3 milliót adott érte, de a Cesenában és a Sienában is megfordult később. Az Interben nem sok szerepet kapott, nincs is nagy tolakodás érte most.

A változatosság kedvéért szintén Milánóból érkezne hozzánk a balbekk is: Dídac Vilát (3) az AC Milan fedezte fel a nagyvilágnak, amikor négy éve négymillióért megvette a Betistől. Nem lett a spanyolból új Paolo Maldini, kölcsönről kölcsönre hányódott, most talán az 1860 Münchenhez írhat alá.

Mi a cseresort szem előtt tartva íratnánk alá a viharvert Federico Balzarettivel (15): a sokszoros válogatott, 33 éves játékos az AS Romát szolgálta, mostanában kevés sikerrel.

A két védekező középpályás szerintünk Alberto Aquilani (6) és Sulley Muntari (8) lenne. Előbbi nem is olyan régen még majdnem klasszisnak számított, nagy reményekkel igazolt a Liverpoolba az AS Romától, 20 millió euróért (azóta is verik a fejüket a falba az angolok), de sem ott, sem a Juventusban és a Milanban kölcsönben nem remekelt. A Fiorentina kétmillióért elvitte 2012-ben, és ezt a pénzt azért megszolgálta Aquilani, elfogadható átlagokat hozva. Még csak 31 éves, értéke a transfermarkt.de szerint 7.5 millió euró, a Hellas Verona, az Olympique Marseille, a Montreal Impact és a Genoa is tisztában van ezzel.

Muntari elképesztően jó fizikai mutatókkal bír (éppen azon a poszton futballozik, ahová fizikuma-fizimiskája predesztinálja), és ha éppen nem zavarta a labda, nagyon jó mérkőzései voltak az Interben és a Milanban, előtte pedig az Udinesében és a Portsmouthban. Utóbbi helyről 15 millióért vette az Inter, és a ghánai nemsokára Aquilani-helyettes lehet Firenzében.

Páran felvették a kapcsolatot Tiberio Guarente (16) ügynökével is, hiszen a 29 éves, egykori sevillai középpályás (5.5 milliót fizettek érte) pár éve még a válogatottal is kacérkodott. A nálunk a veterán Matuzalémet beelőző olasz-argentin Cristian Ledesma (17) majdnem tíz évig szolgálta a Laziót, most a Watfordban vagy Kínában folytathatja. Ő volt az, aki még leccei játékosként elvett egy olasz nőt, ezért később bemutatkozhatott a squadra azzurrában is. Mármint a szűrő.

Középpályánk támadó szekciójának bal oldala a perui Juan Vargasé (11) lenne, aki figyelemmel követte a legutóbbi Copa Américát, megérti, miért. Olyan, mint néhány magyar politikus (a teljes bal oldalt megjátssza), egyébként még 2008-ban vette a Fiorentina a Cataniától, 12 millióért,  és bár legutóbbi idényében nem remekelt, a Copa után újra tárgyalni kezdett a firenzeiekkel a folytatásról.

Amióta elhagyta a karmesteri posztot a holland Urby Emanuelson (10), nagyon nem megy neki, ám mi tudnánk a megoldást. Az Ajax csodagyereke sem a Milanban, sem az AS Romában, sem az Atalantában nem parádézott, közben balbekktől kezdve kulacsadogatóig minden poszton kipróbálták, legújabban a Genoa érdeklődik iránta. A segédkarmester – az egykori főlaziós Stefano Maurit kiütve a keretből – a chilei David Pizarro (18) lenne, aki ugyan már nem siheder, hiszen közelebb áll a 40-hez, mint a 30-hoz, de 10-20 percekre hasznára lenne bármelyik csapatnak. Pizarro is a Fiorentinát hagyta el, hamarosan csatlakozhat a Santiago Wanderershez.

A jobb szél, nem vitás, Simone Pepe (7) felségterülete lenne, aki nagyon szeretne már bizonyítani a sérülésekkel és mellőzésekkel terhes torinói időszaka után. Régi egylete, az Udinese már el is juttatta ügynökének a szerződéstervezetet.

Járt már a felnőtt válogatott keretében is a harmincas Andrea Lazzari (19), akinek értéke 1.5 millió euró, és őt is a Fiorentina engedte el, ahová a középső középpályás négy éve 4.5 millióért érkezett a Cagliaritól. Miközben olvassák a cikket, éppen szárad a pecsét a Carpihoz aláírt kontraktusán.

CSATÁRSOR

Mégpedig egyszemélyes, főként Marco Borriellóval (9). A viharvert harcos a Mercato állatorvosi lova, mert folyamatosan adták-vették-cserélgették, játékjogába néha éppen csak a helyi nyugdíjasklub és pár kivénhedt dzsigolóknak fenntartott segélyegylet nem szállt be. Vagy legalábbis nem értesültünk róla. Nem egy extraklasszis, de párszor volt válogatott, a Milannak kilenc, az AS Romának tízmillió eurójába került, utóbbi helyen 4.5 milliót keresett évente, ha valaki még nem irigyelné a fentiek miatt. Húzóemberré azonban csak rövid időkre tudott válni, ez tett be karrierjének, bár egy jó idény még mindig „benne van”. A Carpi, Udinese, Bologna, Sassuolo négyes ezért megy ölre érte.

Cseréi 20-22-es mezig: a rutinos Federico Piovaccari (a Sampdoria 2011-ben még 3.5 millióért vette), a brazil Barreto (érte összesen közel 20 milliót fizetett ki a Torino, Udinese, Bari trió) és a marokkói Munir el-Hamdaui, aki az Excelsior, Tottenham, Derby County, Willem II, AZ, Ajax, Fiorentina, Málaga útvonalat járta be, hogy végül ne legyen kenyéradója.

Nos, sikerülne középcsapatot faragni az olasz futball munkanélkülijeiből, vagy kiesnénk a „közmunkáscsapattal”?

AZ OLASZ SERIE A ÁTIGAZOLÁSAI, 2015 NYARA
ATALANTA BERGAMO
Érkezett: Michele Canini (FC Tokio, kölcsönből vissza), Mauricio Pinilla (Genoa, 2.000.000 euró), Edoardo Ceria (Juventus, játékjoga másik fele is), Jasmin Kurtic (Sassuolo, 3.500.000), Davide Bassi (Empoli, ingyen), Daniele Capelli (Cesena, kv.), Guido Marilungo (Cesena, kv.), Simone Emmanuello (Pro Vercelli, kv., Juventus, jmf.), Riccardo Cazzola (Cesena, kv.), Luigi Giorgi (Cesena, kv.), Luca Zanotti (Carrarese, kv.), Mattia Caldara (Trapani, kv.), Prince Gouano (Rio Ave, kv.), Alex Redolfi (Citta di Pontedera, kv.), Moussa Koné (Avellino, kv.), Mirco Miori (FC Südtirol, kv.), Davide Agazzi (Virtus Lanciano, kv.), Andrea Conti (Virtus Lanciano, kv.), Constantin Nica (Cesena, kv.), Luca Milesi ( Pro Vercelli, kv.), Simone Magnaghi (Unione Venezia, kv.), Federico Varano (Unione Venezia, kv.), Doudou Mangni (Latina Calcio, kv.), Matteo Contini (Bari, kv.), Giuseppe De Luca (Bari, kv., Varese, jmf.), Davide Savi (FeralpiSalo, kv.), Luigi Badji Djibo (Paganese, kv.), Matteo Scozzarella (Trapani, kv.), Andrea Rascaroli (Robur Siena, kv.), Leonardo Gatto (Virtus Lanciano, kv.), Francesco Rossi (Lupa Roma, kv.), Emanuele Suagher (Carpi, kv.), Nana Welbeck (NK Krka Novo Mesto, kv.), Davide Brivio (Hellas Verona, kv.), Roberto Gagliardini (Spezia, kv.), Marcello Adiansi (Piacenza, kv.), Francesco Zanoni (US Pergolettese, kv.), Stefano Romano (Ciserano, kv.), Faisal Bangal (San Marino, kv.), Valerio Nava (SPAL 2013, kv.), Gianluca Barba (Pro Piacenza, kv.), Alberto Almici (Avellino, kv.), Antonio Palma (FeralpiSalo, kv.), Salvatore Molina (Carpi, kv.), Matteo Ardemagni (Perugia, kv.), Nadir Minotti (Foggia, kv.), Rubén Bentancourt (Defensor Sporting, kv.), Richmond Boakye (Juventus, jmf.), Nicolo Tonon (Savona, kv.), Luca Valzania (Cesena, 900.000), Isznik Alimi (Chievo Verona, 900.000), Michele Canini (FC Tokió, kv.), Marten de Roon (Heerenveen), Marcos De Paula (Chievo Verona, i.), Borisz Radunovics (Rad Beograd)
Távozott: Urby Emanuelson (szerződése lejárt), Vlada Avramov (Torino, kv.), Marcelo Estigarribia (Deportivo Maldonado, kv.), Rolando Bianchi (Bologna, jmf.), Lorenzo Rosseti (Juventus, kv.), Mauricio Pinilla (Genoa, kv.), Davide Cais (Juventus, jmf.), Nicola Madonna (Spezia, jmf.), Riccardo Tantardini (FeralpiSalo), Luca Barlocco (Juventus, jmf.), Davide Savi (Chievo Verona), Gianluca Barba (Delfino Pescara), Luca Valzania (Cesena, k.), Riccardo Cazzola (szl.), Lionel Scaloni (szl.), Giuseppe Biava (szl.), Gianpaolo Bellini (szl.), Nana Welbeck (NK Krka Novo Mesto), Leonardo Gatto (Vicenza, k.), Salvatore Molina (Cesena, k.), Alex Redolfi (Pro Vercelli, k.), Federico Varano (Cesena), Matteo Contini (Bari, k.), Daniele Baselli (Torino, 4.500.000), Davide Zappacosta (Torino, 5.500.000), Daniele Capelli (Cesena), Moussa Koné (Cesena), Mattia Caldara (Cesena, k.), Constantin Nica (Avellino, k.)
FC BOLOGNA
Érkezett: Ibrahima Mbaye (Inter, 3.500.000), Luca Rossettini (Cagliari, 2.500.00), Cesare Rickler (Prato, kv.), Francesco Bergamini (Paganese, kv.), Luca Veratti (SPAL 2013, kv.), Riccardo Benatti (Pordenone, kv.), Ruben Palomeque (Cremonese, kv.), Andrea Pisanu (Sliema Wanderers, kv.), Rolando Bianchi (Atalanta, jmf.), Daniele Paponi (Ancona, kv.), Nicola Pescatore (Sestri Levante, kv.), José Ángel Crespo (Córdoba, kv.), Nico Pulzetti (Cesena, kv.), Damjan Djokovic (Livorno, kv., jmf.), Gianmarco Gerevini (Ischia Isolaverde, kv.), Alberto Malo (Mezzolara, kv.), Filippo Lorenzini (Sestri Levante, kv.), Dejan Stojanovic (Crotone, kv.), Filippo Lombardi (Santarcangelo Calcio, kv.), Abdallah Yaisien (Arezzo, kv.), Martí Riverola (Rheindorf Altach, kv.), Matteo Malagoli (Mantova, kv.), Luca Rizzo (Sampdoria, k.), Antonio Mirante (Parma, i.), Lorenzo Crisetig (Inter, k., 1.800.000)
Távozott: José Ángel Crespo (Córdoba), Michele Pazienza (szl.), Diego Pérez (szl.), Gennaro Troianiello (Palermo, kv.), Karim Laribi (Sassuolo, kv.), Marcel Büchel (Juventus, kv.), Riccardo Improta (Genoa, kv.), Daniel Bessa (Inter, kv.), Gianluca Sansone (Sampdoria, kv.), Ibrahima Mbaye (Inter, kv.), Nenad Krszticsics (Sampdoria, kv.), Andrea Ingegneri (Cesena, jmf.), Federico Casarini (szl.), Ferdinando Coppola (Hellas Verona, i.), Daniele Paponi (szl.), Francesco Bergamini (Arezzo, k.), Filippo Lorenzini (Lucchese), Martí Riverola (Foggia), Lorenzo Paramatti (Siena, k.)
CARPI FC 1909
Érkezett: Manuel Sarao (Giana Erminio, kv.), Giacomo Ridolfi (Santarcangelo Calcio, kv.), Nicolo Sperotto (Cosenza, kv., Torino, jmf.), Andrea Boron (Grosseto, kv.), Luca Cognigni (Ancona, kv.), Francesco Forte (Vigor Lamezia, kv.), Gabriele Boilini (Savoia, kv.), Riccardo Marani (Sambenedettese, kv.), Francesco Benussi (Hellas Verona, i.), Kamil Wilczek (Piast Gliwice, i.), Federico Franchini (Chievo Verona), Matos (Fiorentina, k.), Luca Marrone (Juventus, k.), Maicol Murano (Abano), Zseljko Brkics (Udinese, k.), Ivan Markovics (CSZKA Szófia)
Távozott: Roberto Maurantonio (szl.), Roberto Inglese (Chievo Verona, kv.), Massimiliano Gatto (Chievo Verona, kv.), Maodo Malick Mbaye (Chievo Verona, kv.), Emanuele Suagher (Atalanta, kv.), Simon Laner (Hellas Verona, kv.), Aljaz Struna (Palermo, kv.), Gabriel (Milan, kv.), Nicola Pasini (Genoa, kv.), Salvatore Molina (Atalanta, kv.), Marco Modolo (Parma, kv.), Matteo Brunelli (Chievo Verona)
CHIEVO VERONA
Érkezett: Ervin Zukanovic (Gent, 1.000.000), Marco Calderoni (Bari, jmf., 100.000), Gianni Manfrin (Modena, jmf.), Roberto Inglese (Carpi, kv.), Nicola Rigoni (Cittadella, kv.), Simone Aldrovandi (SPAL 2013, kv.), Filippo Costa (Pisa, kv.), Ivan Provedel (Perugia, kv.), Radoszlav Kirilov (Cremonese, kv.), Simone Moschin (Pisa, kv.), Federico Franchini (Lumezzane, kv.), Caleb Ekuban (Lumezzane, kv.), Alessandro Bassoli (Cremonese, kv.), Michele Troiani (Torino U18, kv.), Andrea Sanna (Savona, kv.), Raffaele Pucino (Delfino Pescara, kv.), Lorenzo Marchionni (Gubbio, kv.), Ansoumana Sané (Pro Piacenza, kv.), Massimiliano Gatto (Carpi, kv.), Juri Cisotti (Spezia, kv.), Diego Farias (Cagliari, kv.), Isznik Alimi (Lumezzane, kv.), Emanuele Gatto (Lumezzane, kv.), Matteo Solini (Real Vicenza, kv.), Maodo Malick Mbaye (Carpi, kv.), Yves Baraye (SEF Torres, kv.), Mario Gargiulo (Brescia, kv.), Alessio Sestu (Brescia, kv.), Simone Bentivoglio (Brescia, kv.), Francesco Sabatucci (Lumezzane, kv.), N’Diaye Djiby (Benevento, kv.), Tomasz Kupisz (Cittadella, kv.), Valerio Anastasi (Pistoiese, kv.), Edimar (Córdoba, kv.), Sergio Viotti (Pro Vercelli, kv.), Adrian Stoian (Crotone, kv., AS Roma, jmf.), Idriz Toszkics (Monza Brianza, kv.), Nicola Bellomo (Bari, kv.), Thomas Mangani (Angers, kv.), Dejan Lazarevic (Sassuolo, kv.), Victor da Silva (Brescia, kv.), Marcos De Paula (Messina, kv.), Ali Sowe (Latina Calcio, kv.), Alessandro Sbaffo (Avellino, kv.), Amedeo Benedetti (Reggina, kv.), Kevin Magri (Reggina, kv.), Oumaro Coulibaly (Paganese, kv.), Lucas Castro (Catania, 3.500.000), Damir Bartulovic (Vicenza), Matteo Brunelli (Carpi), Davide Savi (Atalanta), Valter Birsa (Milan, 3.000.000), Federico Mattiello (Juventus, k.), Massimo Gobbi (Parma, i.), Paul-José Mpoku (Standard Liege, k.), Fabrizio Cacciatore (Sampdoria, k.)
Távozott: Juri Cisotti (Spezia), Diego Farias (Cagliari, 1.250.000), Simone Aldrovandi (Modena, jmf.), Ervin Zukanovic (Gent, kv.), Francesco Bardi (Inter, kv.), Valter Birsa (Milan, kv.), Rubén Botta (Inter, kv.), Ezequiel Schelotto (Inter, kv.), Isaac Cofie (Genoa, kv.), Jannisz Fetfacidisz (Genoa, kv.), Federico Mattiello (Juventus, kv.), Nicola Pozzi (Parma, kv.), Enrico Pepe (Messina, jmf.), Kevin Magri (Vicenza), Federico Franchini (Carpi), Isznik Alimi (Atalanta, 900.000), Thomas Mangani (Angers), Christian Puggioni (Sampdoria), Alessio Sestu (szl.), Alessandro Bassoli (FC Südtirol, k.), Simone Moschin (Renate, k.), Matteo Solini (Renate, k.), Marco Calderoni (Latina Calcio, k.), Filippo Costa (Bournemouth U21, k.), Tomasz Kupisz (Brescia, k.), Gianni Manfrin (Alessandria, k.), Dejan Lazarevics (Antalyaspor, k.), Ervin Zukanovic (Sampdoria, 2.900.000), Radoszlav Kirilov (FC Südtirol, k.), Marcos De Paula (Atalanta, i.), Amedeo Benedetti (Cittadella, k.), Mario Gargiulo (Bassano Virtus, k.), Matteo Brunelli (Pisa, k.)
FC EMPOLI
Érkezett: Riccardo Saponara (Milan, 4.000.000), Stefano Castellani (Forli, kv.), Alberto Pelagotti (Pisa, kv.), Ronaldo Pompeu (Pro Vercelli, kv.), Ludovico Gargiulo (Tuttocuoio San Miniato, kv.), Sebastián Sosa (Vllaznia Shkodër, kv.), Carlo Menichetti (Ponsacco, kv.), Luca Martinelli (Novara, kv.), Lorenzo Tempesti (Tuttocuoio San Miniato, kv.), Dramane Konaté (Tuttocuoio San Miniato, kv.), Leonardo Bianchi (Lucchese Libertas, kv.), Matteo Ricci (Pistoiese, kv.), Romano Perticone (Trapani, kv.), Diego Frugoli (Savona, kv.), Emanuele Rovini (SPAL 2013, kv.), Francesco Colombini (Tuttocuoio San Miniato, kv.), Alessio Agrifogli (Tuttocuoio San Miniato, kv.), Federico Barba (AS Roma, jmf.), Kastriot Dermaku (AS Melfi), Rade Krunic (Borac Cacak), Lukasz Skorupski (AS Roma, k.), Kastriot Dermaku (AS Melfi), Luca Bittante (Fiorentina, 800.000)
Távozott: Romano Perticone (Trapani), Mirko Valdifiori (Napoli, 5.500.000), Emanuele Rovini (Udinese, jmf.), Davide Bassi (Atalanta, i.), Luigi Sepe (Napoli, kv.), Simone Verdi (Torino, kv.), Matías Vecino (Fiorentina, kv.), Piotr Zielinski (Udinese, kv.), Riccardo Saponara (Milan, kv.), Daniele Rugani (Juventus, kv.), Michele Somma (AS Roma, kv.), Andrea Gemignani (Pontedera, k.), Matteo Ricci (Livorno, k.), Alberto Pelagotti (szl.), Maurizio Pugliesi (szl.), Francesco Tavano (Avellino), Ludovico Gargiulo (Cremonese, k.), Dramane Konaté (Ancona, k.)
FIORENTINA
Érkezett: Luca Bittante (Avellino, jmf.), Amidu Salifu (Modena, kv.), Saverio Madrigali (Citta di Pontedera, kv.), Nicolo Fazzi (Perugia, kv.), Maxwell Acosty (Modena, kv.), Lorenzo Venuti (Delfino Pescara, kv.), Ante Rebic (RB Leipzig, kv.), Francesco Posarelli (Scandicci Calcio, kv.), Axel Gulin (FeralpiSalo, kv.), Michele Camporese (Bari, kv.), Marko Bakics (Spezia, kv.), Matías Vecino (Empoli, kv.), Cristiano Piccini (Real Betis, kv.), Leonardo Capezzi (Varese, kv.), Facundo Roncaglia (Genoa, kv.), Steve Beleck (Mantova, kv.), Ahmed Hegazi (Perugia, kv.), Olekszandr Jakovenko (Den Haag, kv.), Alberto Rosa Gastaldo (NK Istra, kv.), Matos (Palmeiras, kv.), Luigi Sepe (Napoli, k.)
Távozott: Munir el-Hamdaui (szl.), Andrea Lazzari (szl.), Alberto Aquilani (szl.), Octávio (Botafogo, kv.), Jasmin Kurtic (Sassuolo, kv.), Micah Richards (Manchester City, kv.), Alessandro Diamanti (Kuangcsou Evergrande, kv.), Alberto Gilardino (Kuangcsou Evergrande, kv.), Aleandro Rosi (Genoa, kv.), Mohamed Szalah (Chelsea, kv.), Daniel Kofi Agyei (Benevento, jmf.), Lorenzo De Silvestri (Sampdoria, 1.000.000, jmf.), Neto (Juventus, i.), Cristiano Lupatelli (visszavonult), David Pizarro (szl.), Juan Vargas (szl.), Cristiano Piccini (Real Betis, 1.500.000), Steve Beleck (CFR Cluj, k.), Matos (Carpi, k.), Luca Bittante (Empoli, 800.000), Lorenzo Venuti (Brescia, k.), Antonio Rosati (Perugia), Amidu Salifu (Perugia, k.), Sztefan Szavics (Atlético Madrid, 12.000.000)
FROSINONE CALCIO 
Érkezett: Paolo Menicucci (San Cesareo Calcio, kv.), Daniele Frabotta (Lupa Roma FC, kv.), Giuliano Regolanti (Gubbio, kv.), Michele Mangiapelo (Grosseto, kv.), Fabio Formato (Ischia Isolaverde, kv.), Raffaele Schiavi (Catania, kv.), Andrea Gessa (Delfino Pescara, kv.), Daniele Altobelli (Ascoli, kv.), Raman Chibsah (Sassuolo, k.), Modibo Diakité (Cagliari, i.), Daniele Verde (AS Roma, k.), Aleandro Rosi (Genoa, k.), Nicola Leali (Juventus, k.), Daniel Pavlovic (Grasshoppers, k.)
Távozott: Raffaele Schiavi (Catania), Luis Cesar Fraiz (Árabe Unido, kv.), Uros Cosics (Delfino Pescara, kv.), Federico Fois (Bologna U18), Mario Santana (Genoa, kv.), Andrea Gessa (visszavonult), Manuel Pamic (szl.)
GENOA 1893
Érkezett: Serge Gakpé (Nantes, i.), Goran Pandev (Galatasaray, i.), Darko Lazovics (Crvena zvezda, i.), Michael Ventre (Inter, jmf.), Leonardo Pavoletti (Sassuolo, 3.000.000), Orlando Held (Vigor Lamezia, kv.), Francesco Di Marco (Vigor Lamezia, kv.), Marco Albertoni (SPAL 2013, kv.), Panajotisz Tahcidisz (Hellas Verona, kv.), Enis Nadarevic (Trapani, kv.), Alberto Marchiori (Mantova, kv.), Francesco Todisco (Mantova, kv.), Antonio Donnarumma (Bari, kv.), Diego Polenta (Nacional, kv.), Pierre Zaine (Aversa Normanna, kv.), Isaac Cofie (Chievo Verona, kv.), Enzo Di Santantonio (Mantova, kv.), Allan Blaze (Mantova, kv.), Riccardo Improta (Bologna, kv.), Sebastián Ribas (Cartagena, kv.), Anderson Abrazhda (Asti Calcio, kv.), Moro Alhassan (Vicenza, kv.), Antonino Ragusa (Vicenza, kv., Pescara, jmf.), Mario Sampirisi (Vicenza, kv.), Leandro Greco (Hellas Verona, kv.), Mauricio Pinilla (Atalanta, kv.), Giacomo Lucarini (Monza, kv.), Lukas Zima (Mantova, kv.), Nicola Pasini (Carpi, kv.), Jannisz Fetfacidisz (Chievo Verona, kv.), Luca Antonelli (Milan, kv.), Mario Santana (Frosinone, kv.), Rodney Strasser (Livorno, kv.), Aleandro Rosi (Fiorentina, kv.), Luca Tagliavacche (Salernitana), Luka Kranjc (Cesena, jmf.), Diogo Figueiras (Sevilla, k.), Samir Ujkani (Palermo, i.), Ezequiel Munoz (Palermo, i.)
Távozott: Mauricio Pinilla (Atalanta, 2.000.000), Luca Antonelli (Milan, 4.500.000), Enis Nadarevic (Trapani), Andrea Bertolacci (AS Roma, 8.500.000), Leandro Greco (Hellas Verona, 300.000), Edenilson (Udinese, kv.), Maxime Lestienne (al-Arabi, kv.), Facundo Roncaglia (Fiorentina, kv.), M’Baye Niang (Milan, kv.), Lorenzo Ariaudo (Sassuolo, kv.), Leonardo Pavoletti (Sassuolo, kv.), Zakarja Bergdis (Real Valladolid, kv.), Vincenzo Tommasone (Inter, jmf.), Luca Miracoli (Varese, jmf.), Iago Falqué (AS Roma, k., 1.000.000), Nicola Pasini (szl.), Marco Borriello (szl.), Aleandro Rosi (Frosinone, k.), Riccardo Improta (Cesena, k.), Sebastián Ribas (CA Fénix, i.), Francesco Todisco (Rimini, k.)
HELLAS VERONA
Érkezett: Leandro Greco (Genoa, 300.000), Eros Pisano (Palermo, 1.000.000), Ernesto Torregrossa (Crotone, kv.), Mattia Zaccagni (Unione Venezia, kv.), Haralamposz Kiakisz (Barletta, kv.), Simone Calvano (Pistoiese, kv.), Mattia Spezzani (Melfi, kv.), Gino Ballarini (Pro Piacenza, kv.), Gennaro Esposito (Unione Venezia, kv.), David Speziale (Pro Piacenza, kv.), Ivano Baldanzeddu (Virtus Entella, kv.), Romulo (Juventus, kv.), Nícolas (Virtus Lanciano, kv.), Paolo Grossi (Virtus Lanciano, kv.), Simon Laner (Carpi, kv.), Francesco Zampano (Delfino Pescara, kv.), Amadou Samb (Floriana, kv.), Giorgi Chanturia (CFR Cluj, kv.), Hysen Memolla (Martina Franca, kv.), Alejandro González (Cagliari, kv.), Pasquale De Vita (Monza, kv.), Alessandro Gatto (Pordenone, kv.), Nene (Spezia, kv.), Matteo Bianchetti (Spezia, kv.), Riccardo Ravasi (Pordenone, kv.), Michael Rabusic (Crotone, kv.), Pasquale Mazzocchi (Rimini, kv.), Samuel Souprayen (Dijon, i.), Luca Siligardi (Livorno, i.), Federico Viviani (AS Roma, 4.000.000), Mattia Valoti (AlbinoLeffe, i.), Giampaolo Pazzini (Milan, i.), Claudio Winck (Internacional, k.)
Távozott: Oscar Arzamendia (szl.), Fabio Alba (szl.), Javier Saviola (River Plate, i.), Amadou Samb (Floriana), Nene (Spezia, i.), Gennaro Esposito (szl.), Mattia Valoti (AlbinoLeffe, kv.), Munir Obbadi (AS Monaco, kv.), Panajotisz Tahcidisz (Genoa, kv.), Gustavo Campanharo (Bragantino, kv.), Frederik Sörensen (Juventus, kv.), Nico López (Udinese, kv.), Davide Brivio (Atalanta, kv.), Leandro Greco (Genoa, kv.), Fernandinho da Silva (Gremio, kv.), Eros Pisano (Palermo, kv.), Matteo Bianchetti (Inter, jmf.), Jorginho (Napoli, 3.500.000, jmf.), Francesco Benussi (Carpi, i.), Juan Gómez (szl.), Alessandro Agostini (szl.), David Speziale (Pistoiese, k.), Nícolas (Trapani, k.)
INTERNAZIONALE
Érkezett: Matteo Bianchetti (Hellas Verona, jmf.), Xherdan Shaqiri (Bayern München, 16.000.000), Jeison Murillo (Granada, 8.000.000), Davide Santon (Newcastle United, 3.700.000), Federico Dimarco (Inter U19), Geoffrey Kondogbia (AS Monaco, 30.000.000), Francesco Forte (Pisa, jmf.), Vincenzo Tommasone (Genoa, jmf.), Gianmarco Gabbianelli (Prato, kv.), Andrea Romana (Prato, kv.), Adama Fofana (AC Prato, kv.), Roberto Ogunseye (Prato, kv.), Lukas Spendlhofer (Sturm Graz, kv.), Francesco Bardi (Chievo Verona, kv.), Andrea Bandini (Prato, kv.), Simone Pasa (Prato, kv.), Andrea Mira (Renate, kv.), Raffaele Di Gennaro (Latina Calcio, kv.), Ivica Ivusic (Prato, kv.), Alfred Duncan (Sampdoria, kv.), Lorenzo Tassi (Prato, kv.), Niccolo Belloni ( Pro Vercelli, kv.), Morten Knudsen (Prato, kv.), Francesco Bigotto (Pergolettese, kv.), Diego Mella (Pro Piacenza, kv.), Jacopo Galimberti (Savona, kv.), Stefano Dalla Riva (AltoVicentino, kv.), Alessandro Cannataro (Aurora Pro Patria, kv.), Riccardo Bocalon (Prato, kv.), Rubén Botta (Chievo Verona, kv.), Ezequiel Schelotto (Chievo Verona, kv.), Bocar Djumo (Sliema Wanderers, kv.), Matías Silvestre (Sampdoria, kv.), Leonardo Longo (Grosseto, kv.), Giovanni Zaro (Aurora Pro Patria, kv.), Szafir Taider (Sassuolo, kv.), Daniel Bessa (Bologna, kv.), Ricardo Álvarez (Sunderland, kv.), Youssou Lo (Mosta, kv.), Ibrahima Mbaye (Bologna, kv.), Rene Krhin (Córdoba, kv.), Matteo Colombi (SEF Torres, kv.), Fabio Eguelfi (Savona, kv.), Tidjane Baldé (Cardiff City, kv.), Miranda (Atlético Madrid, k., 3.000.000), Martín Montoya (Barcelona, k., 1.000.000), Jonathan Biabiany (egyesület nélküli, i.), Samuele Longo (Cagliari, kv.)
Távozott: Alfred Duncan (Sampdoria, 2.600.000), Matías Silvestre (Sampdoria, i.), Lukas Spendlhofer (Sturm Graz, 450.000), Jonathan (szl.), Ricardo Álvarez (Sunderland, 10.500.000), Hugo Campagnaro (szl.), Ibrahima Mbaye (Bologna, 3.500.000), Felipe Dias (szl.), Riccardo Bocalon (Alessandria, 270.000), Lukas Podolski (Arsenal, kv.), Xherdan Shaqiri (Bayern München, kv.), Federico Bonazzoli (Sampdoria, kv.), Davide Santon (Newcastle United, kv.), Luca Tremolada (Varese, jmf.), Michael Ventre (Genoa, jmf.), Marco Benassi (Torino, 3.500.000, jmf.), Luca Garritano (Cesena, jmf., 50.000), Rubén Botta (Pachuca, 2.700.000), Joel Obi (Torino, 2.300.000), Zdravko Kuzmanovics (FC Basel, 2.000.000), Andrea Palazzi (Livorno, k.), Isaac Donkor (Bari, k.), Lorenzo Crisetig (Bologna, k., 1.800.000), Francesco Forte (Cremonese, k.), Fabio Eguelfi (Cremonese, k.), Andrea Bandini (FC Südtirol, k.)
JUVENTUS
Érkezett: Alberto Brignoli (Ternana, 1.750.000), Paulo Dybala (Palermo, 32.000.000), Sami Khedira (Real Madrid, i.), Mario Mandzukic (Atlético Madrid, 19.000.000), Roberto Pereyra (Udinese, 14.000.000), Eric Lanini (Palermo, jmf.), Mame Thiam (Virtus Lanciano, jmf.), Francesco Anacoura (Parma, 750.000), Edoardo Goldaniga (Perugia, kv.), Carlo Pinsoglio (Modena, kv.), Nicola Leali (Cesena, kv.), Gianmarco Vannucchi (Renate, kv.), Edoardo Ceria (Den Bosch, kv.), Filippo Penna (Den Bosch, kv.), Stefano Padovan (Crotone, kv.), Carlo Ilari (Catanzaro, kv.), Marco Di Benedetto (FeralpiSalo, kv.), Michele Cavion (FeralpiSalo, kv.), Stefano Beltrame (Modena, kv.), Vincenzo Fiorillo (Delfino Pescara, kv., Sampdoria, jmf.), Hördur Magnússon (Cesena, kv.), Timothy Nocchi (Spezia, kv.), Nicolo Curti (Como, kv.), Ouasim Bouy (Panathinaikosz, kv.), Matteo Liviero (Pro Vercelli, kv.), Fausto Rossi (Córdoba, kv.), Zoran Josipovic (Lugano, kv.), Mauricio Isla (Queens Park, kv.), Jorge Martínez (Juventud, kv.), Elvisz Kabasi (Den Bosch, kv.), Marcel Büchel (Bologna, kv.), Frederik Sörensen (Hellas Verona, kv.), Marcelo Djalo (Granada B, kv.), James Troisi (Zulte Waregem, kv.), Eros Castelletto (Gubbio, kv.), Cristian Pasquato (Delfino Pescara, kv.), Vlad Marin (Messina, kv.), Leonardo Citti (Gubbio, kv.), Lorenzo Rosseti (Atalanta, kv.), Alberto Gallinetta (ND Gorica, kv.), Mbaye Diagne (Westerlo, kv.), Francesco Margiotta (Real Vicenza, kv.), Matteo Gerbaudo (SPAL 2013, kv.), Gabriel (Livorno, kv.), Giacomo Volpe (Correggese, kv.), Luca Barlocco (Como, kv., Atalanta, jmf.), Andrea Giannarelli (Barletta Berretti, kv.), Laurentiu Branescu (Haladás, kv.), Federico Mattiello (Chievo Verona, kv.), Daniele Rugani (Empoli, kv.), Anasztasziosz Donisz (Sassuolo, kv.), Leonardo Spinazzola (Vicenza, kv.), Vykintas Slivka (ND Gorica, kv.), Christian Tavanti (Mantova, kv.), Davide Cais (Gubbio, kv.), Domenico Berardi (Sassuolo, kv.), Davide Cais (Atalanta, jmf.), Andrés Tello (Envigado, 1.000.000), Neto (Fiorentina, i.), Simone Zaza (Sassuolo, 18.000.000), Alberto Cerri (Parma, i.)
Távozott: Laurentiu Branescu (Omonia Nikosia, k.), Edoardo Goldaniga (Palermo, jmf.), Domenico Berardi (Sassuolo, 10.000.000, jmf.), Simone Pepe (szl.), Carlos Tévez (Boca Juniors, 5.000.000), Roberto Pereyra (Udinese, kv.), Romulo (Hellas Verona, kv.), Alessandro Matri (Milan, kv.), Richmond Boakye (Atalanta, jmf.), Edoardo Ceria (Atalanta, jmf.), Simone Emmanuello (Atalanta, jmf.), Alberto Libertazzi (Novara, jmf.), Giuseppe Ruggiero (Pro Vercelli, jmf.), Simone Russini (Ternana, jmf.), Marco Storari (Cagliari, i.), Alberto Brignoli (Sampdoria, k.), Federico Mattiello (Chievo Verona, k.), Rubinho (szl.), Andrea Pirlo (New York City FC, i.), Angelo Ogbonna (West Ham, 11.000.000), Marco Di Benedetto (Virtus Lanciano, k.), Filippo Penna (Virtus Lanciano, k.), Jorge Martínez (Juventud de Las Piedras, k.), Luca Marrone (Carpi, k.), Timothy Nocchi (Pro Vercelli, k.), Nicola Leali (Frosinone, k.), Frederik Sörensen (1.FC Köln, 2.000.000), Marcelo Djalo (Girona, k.), Gregorio Luperini (Pro Vercelli, k.), Andrea Schiavone (Livorno, k.)
LAZIO 
Érkezett: Dusan Baszta (Udinese, 5.000.000), Wesley Hoedt (AZ Alkmaar, 500.000), Maurício (Sporting CP, 2.650.000), Ravel Morrison (egyesület nélküli), Patric (Barcelona B, i.), Cristiano Lombardi (Trapani, kv.), Enrico Zampa (Trapani, kv.), Riccardo Perpetuini (L’Aquila Calcio, kv.), Luca Crecco (Ternana, kv.), Antonio Rozzi (Virtus Entella, kv.), Lorenzo Filippini (Bari, kv.), Emiliano Ilari (Grosseto, kv.), Joseph Marie Minala (Bari, kv.), Emiliano Alfaro (Liverpool Montevideo, kv.), Vinícius (Perugia, kv.), Alessandro Berardi (Messina, kv.), Álvaro González (Torino, kv.), Josip Elez (Budapest Honvéd, kv.), Riccardo Serpieri (Cosenza, i.)
Távozott: Giuseppe Sculli (szl.), Alessandro Di Mario (szl.), Cristian Ledesma (szl.), Mickael Ciani (Sporting CP, i.), Josip Elez (Aarhus, k.), Diego Novaretti (Club León, i.), Dusan Basta (Udinese, kv.), Maurício (Sporting CP, kv.), Stefano Mauri (szl.), Joseph Marie Minala (Latina Calcio, k.), Luis Pedro Cavanda (Trabzonspor, 1.750.000), Mamadou Tounkara (Crotone, k.), Thomas Strakosha (Salernitana, k.)
AC MILAN
Érkezett: Luca Antonelli (Genoa, 4.500.000), Rodrigo Ely (Avellino, i.), Simone Verdi (Torino, 450.000, jmf.), Marcus Diniz (Lecce, kv.), Davide Narduzzo (Teramo, kv.), Jherson Vergara (Avellino, kv.), Valter Birsa (Chievo Verona, kv.), Marco Fossati (Perugia, kv.), Cristian Daminuta (FC Viitorul, kv.), Edmund Hottor (Unione Venezia, kv.), Zan Benedicic (Leeds United, kv.), Stefan Simic (Varese, kv.), Robinho (Santos, kv.), Marco Pinato (Virtus Lanciano, kv.), Giacomo Beretta (Pro Vercelli, kv.), Dídac Vila (Eibar, kv.), Alessio Innocenti (ND Gorica, kv.), Ezekiel Henty (ND Gorica, kv.), Gabriel (Carpi, kv.), Filkor Attila (Avellino, kv.), Marco Bortoli (Messina, kv.), Gianmarco Zigoni (SPAL 2013, kv.), Johad Ferretti (Matera Calcio, kv.), Andrea Petagna (Vicenza, kv.), Antonio Nocerino (Parma, kv.), Riccardo Saponara (Empoli, kv.), Nnamdi Oduamadi (Latina Calcio, kv.), M’Baye Niang (Genoa, kv.), Favour Aniekan (Krka Novo Mesto, kv.), Ezekiel Henty (Olimpija Ljubljana, kv.), Alessandro Matri (Juventus, kv.), Tamás Krisztián (Slavia Praha, kv.), Edoardo Pazzagli (Lucchese Libertas, kv.), Andrea Bertolacci (AS Roma, 20.000.000), Matteo Pessina (Monza, 20.000), Carlos Bacca (Sevilla, 30.000.000), Luiz Adriano (Sahtar Doneck, 8.000.000), José Mauri (Parma, i.)
Távozott: Robinho (Kuangcsou Evergrande, i.), Riccardo Saponara (Empoli (4.000.000), Michael Essien (Panathinaikosz, i.), Marco Fossati (Cagliari, i.), Gianmario Comi (Livorno, k.), Philippe Mexes (szl.), Giampaolo Pazzini (Hellas Verona, i.), Edoardo Pazzagli (szl.), Filkor Attila (Újpest, i.), Marco van Ginkel (Chelsea, kv.), Salvatore Bocchetti (Szpartak Moszkva, kv.), Mattia Destro (AS Roma, kv.), Luca Antonelli (Genoa, kv.), Salvatore Bocchetti (Szpartak Moszkva, kv.), Sulley Muntari (szl.), Adil Rami (Sevilla, 3.500.000), Cristian Daminuta (Zsakho, i.), Valter Birsa (Chievo Verona, 3.000.000), Pelé (Benfica, i.), Daniele Bonera (szl.), Dídac Vila (szl.), Marco Pinato (Vicenza), Stephan El Shaarawy (AS Monaco, k., 2.000.000), Marcus Diniz (Padova, i.), Gabriel (Napoli, k.)
NAPOLI
Érkezett: Jorginho (Hellas Verona, 3.500.000, jmf.), Mirko Valdifiori (Empoli, 5.500.000), Pepe Reina (Bayern München, 2.000.000), Jacopo Dezi (Crotone, jmf.), Omar el-Kadduri (Torino, kv.), Giuseppe Nicolao (Alessandria, kv.), Luigi Sepe (Empoli, kv.), Igor Lasicki (Gubbio, kv.), Daniele Celiento (Pistoiese, kv.), Nicolao Dumitru (PAE Vería, kv.), Ignacio Fideleff (Ergotelisz, kv.), Eduardo Vargas (Queens Park, kv.), Raffaele Maiello (Crotone, kv.), Daniele Donnarumma (Messina, kv.), Emanuele Allegra (FC Südtirol, kv.), Gennaro Tutino (Gubbio, kv.), Francis Obeng (Santarcangelo Calcio, kv.), Giuseppe Palma (Spyris Kaunas, kv.), Sebastiano Luperto (Lecce, jmf.), Mariano Andújar (Catania, jmf.), Novothny Soma (FC Südtirol, kv.), Gabriel (Milan, k.)
Távozott: Raffaele Maiello (Crotone, 60.000), Giandomenico Mesto (szl.), Michu (Swansea City, kv.), Wálter Gargano (Monterrey, 1.500.000), Roberto Colombo (szl.), Bruno Uvini (Twente, k.), Luigi Sepe (Fiorentina, k.), Gennaro Tutino (Avellino, k.)
US PALERMO
Érkezett: Matheus Cassini (Corinthians, 1.500.000), Alekszandar Trajkovszki (Zulte Waregem, 900.000), Ahmad Benali (Brescia, i.), Edoardo Goldaniga (Juventus, jmf.), Nicolas Viola (Ternana, jmf.), Gennaro Troianiello (Bologna, kv.), Francesco Vassallo (Pistoiese, kv.), Dario Giacomarro (Melfi, kv.), Eric Lanini (Virtus Entella, kv.), Aljaz Struna (Carpi, kv.), Jevrem Kosznics (Budapest Honvéd, kv.), Davide Di Gennaro (Vicenza, kv.), Cephas Malele (Trapani, kv.), Davide Petermann (SEF Torres, kv.), Sol Bamba (Leeds United, kv.), Julián Velázquez (Gaz Metan Medias, kv.), Riccardo Pellegrino (Akragas Citta dei Templi, kv.), Granddi N’Goyi (Leeds United, kv.), Eros Pisano (Hellas Verona, kv.), Ezequiel Munoz (Sampdoria, kv.), Carlos Embalo (Lecce, kv.), Ignacio Lores (Varese, kv.), Emiliano Viviano (Sampdoria, kv.), Andrea Rispoli (Parma, i.), Gastón Brugman (Delfino Pescara, k.), Oscar Hiljemark (PSV, 2.500.000), Simone Colombi (Cagliari, k.)
Távozott: Ezequiel Munoz (Genoa, i.), Édgar Barreto (Sampdoria, i.), Paulo Dybala (Juventus, 32.000.000), Sol Bamba (Leeds United), Eric Lanini (Juventus, jmf.), Eros Pisano (Hellas Verona, 1.000.000), Emerson (Santos, kv.), Danilo Ortíz (Cerro Porteno, kv.), Andrea Rispoli (Parma, kv.), Emiliano Viviano (Sampdoria, 2.300.000), Simon Makienok (Charlton Athletic, k.), Samir Ujkani (Genoa, i.), Davide Di Gennaro (Cagliari), Davide Petermann (Santarcangelo Calcio, k.), Andrea Fulignati (Trapani, k.)
AS ROMA
Érkezett: Daniel De Silva (Perth Glory), Nemanja Radonjics (Empoli U19), Leandro Paredes (Boca Juniors, 4.500.000), Andrea Bertolacci (Genoa, 8.500.000), Matteo Politano (Delfino Pescara, 600.000, jmf.), Gadji Tallo (Bastia, kv.), Deian Boldor (Delfino Pescara, kv.), Federico Ricci (Crotone, kv.), Marquinho (al-Ittihad, kv.), Marco Frediani (Pisa, kv.), Simone Sini (Pisa, kv.), Paolo Frascatore (Pistoiese, kv.), Sebastian Mladen (FC Südtirol, kv.), Mattia Rosato (Gubbio, kv.), Federico Viviani (Latina Calcio, kv.), Filippo Scardina (Citta di Pontedera, kv.), Luca Mazzitelli (FC Südtirol, kv.), Alessandro Crescenzi (Perugia, kv.), Giammario Piscitella (Pistoiese, kv.), Mihai Balasa (Crotone, kv.), Petar Golubovics (Pistoiese, kv.), Alessio Romagnoli (Sampdoria, kv.), Tomas Svedkauskas (Olhanense, kv.), Amato Ciciretti (Messina, kv.), Matteo Ricci (Pistoiese, kv.), Alexis Ferrante (Savoia, kv.), Mattia Destro (Milan, kv.), Michele Somma (Empoli, kv.), Stefano Pettinari (Delfino Pescara, kv.), Radja Nainggolan (Cagliari, 9.000.000, jmf.), Iago Falqué (Genoa, k., 1.000.000), Víctor Ibarbo (Cagliari, k., 5.000.000)
Távozott: Federico Balzaretti (szl.), Gianluca Curci (szl.), Leandro Paredes (Boca Juniors, kv.), Salih Ucan (Fenerbahce, kv.), Davide Astori (Cagliari, kv.), Víctor Ibarbo (Cagliari, kv.), Nicolás Spolli (Catania, kv.), Adrian Stoian (Chievo Verona, jmf.), Luca Antei (Sassuolo, jmf.), Federico Barba (Empoli, jmf.), Gianluca Caprari (Delfino Pescara, jmf.), Andrea Bertolacci (Milan, 20.000.000), Hoszé Holévasz (Watford, 2.500.000), Matteo Politano (Sassuolo, k.), Federico Viviani (Hellas Verona, 4.000.000), Lukasz Skorupski (Empoli, k.), Valmir Berisha (Cambuur, k.), Daniele Verde (Frosinone, k.), Luca Mazzitelli (Brescia, k.), Michele Somma (Brescia, k.), Marco Frediani (Ascoli, k.), Sebastian Mladen (FC Südtirol), Simone Sini (Virtus Entella), Petar Golubovics (Pisa, k.)
SAMPDORIA
Érkezett: Lorenzo De Silvestri (Fiorentina, 1.000.000, jmf.), Andrea Coda (Udinese, i.), Luis Muriel (Udinese, 10.500.000), Alfred Duncan (Inter, 2.600.000), Niklas Moisander (Ajax, i.), Édgar Barreto (Palermo, i.), Lucas Torreira (Delfino Pescara, 2.000.000), Lucas Torreira (Delfino Pescara, kv.), Andelko Savic (Lausanne, kv.), Alessandro Martinelli (Modena, kv.), Luca Piana (Pistoiese, kv.), Simone Corazza (Novara, kv.), Gabriele Rolando (Como, kv.), Massimo Volta (Cesena, kv.), Wladimiro Falcone (Como, kv.), Mattia Placido (Pordenone, kv.), Andrea Tozzo (Novara, kv.), Mirko Eramo (Ternana, kv.), Federico Piovaccari (Eibar, kv.), Davide Gavazzi (Ternana, kv.), Stefano Scappini (Savona, kv.), Bartosz Salamon (Delfino Pescara, kv.), José Campana (Porto, kv.), Gianluca Sampietro (Ancona, kv.), Andrea Magrassi (Martina Franca, kv.), Alessandro Lorusso (Terracina Calcio, kv.), Pontons Paz (Oriente Petrolero, kv.), Gianluca Sansone (Bologna, kv.), Francesco Fedato (Modena, kv., Catania, jmf.), Michele Fornasier (Delfino Pescara, kv.), Matteo Caracciolo (Monza, kv.), Giovanni Fenati (Biancoscudati Padova, kv.), Mattia Lombardo (Citta di Pontedera, kv.), Nenad Krszticsics (Bologna, kv.), Federico Bonazzoli (Inter, kv.), Jakub Hromada (Pro Vercelli, kv.), Simone Dejori (Pavia, kv.), Fabrice Olinga (FC Viitorul, kv.), Emiliano Viviano (Palermo, 2.300.000), Alberto Brignoli (Juventus, k.), Christian Puggioni (Chievo Verona), Mattia Cassani (Parma, i.), Karlo Lulic (Sampdoria U19), David Ivan (Sampdoria U19), Fernando Lucas (Sahtar Doneck, 8.000.000), Matías Silvestre (Inter, i.), Ervin Zukanovic (Chievo Verona, 2.900.000)
Távozott: Sergio Romero (szl.), Pedro Obiang (West Ham, 6.000.000), Andelko Savic (Neuchatel Xamax, i.), Samuel Eto’o (Antalyaspor, i.), Gonzalo Bergessio (Atlas Guadalajara, i.), Stefano Scappini (Citta di Pontedera, i.), Lucas Torreira (Delfino Pescara, k.), Michele Fornasier (Delfino Pescara), Alfred Duncan (Inter, kv.), Matías Silvestre (Inter, kv.), Alessio Romagnoli (AS Roma, kv.), Luka Djordjevics (Zenit, kv.), Alberto Frison (Catania, kv.), Luis Muriel (Udinese, kv.), Andrea Coda (Udinese, kv.), Ezequiel Munoz (Palermo, kv.), Afriyie Acquah (Hoffenheim, kv.), Vincenzo Fiorillo (Juventus, jmf.), Luca Rizzo (Bologna, k.), Massimo Volta (Perugia, i.), Federico Piovaccari (szl.), Mattia Lombardo (Pro Vercelli, i.), Alessandro Martinelli (Brescia, k.), Simone Corazza (Novara, k.), Mattia Placido (Pistoiese, k.), Davide Gavazzi (Avellino), Gabriele Rolando (Matera, k.), José Campana (Alcorcón, k.), Fabrizio Cacciatore (Chievo Verona, k.), Wladimiro Falcone (Savona, k.)
US SASSUOLO
Érkezett: Domenico Berardi (Juventus, 10.000.000, jmf.), Diego Falcinelli (Perugia, kv.), Guido Gomez (Juve Stabia, kv.), Karim Laribi (Bologna, kv.), Jasmin Kurtic (Fiorentina, kv.), Thomas Manfredini (Vicenza, kv.), Alberto Aladje Gomes (Real Vicenza, kv.), Lorenzo Ariaudo (Genoa, kv.), Leonardo Pavoletti (Genoa, kv.), Ettore Gliozzi (Forli, kv.), Luca Antei (AS Roma, jmf.), Lorenzo Pellegrini (AS Roma U19, 1.250.000), Leonardo Fontanesi (Sassuolo U19), Giovanni Sbrissa (Vicenza, 800.000), Matteo Politano (AS Roma, k.), Cristian Dell'Orco (Parma, i.)
Távozott: Paolo Bianco (visszavonult), Ciro Polito (szl.), Jasmin Kurtic (Atalanta, 3.500.000), Cesare Natali (szl.), Matteo Brighi (szl.), Leonardo Pavoletti (Genoa, 3.000.000), Szafir Taider (Inter, kv.), Dejan Lazarevics (Chievo Verona, kv.), Anasztasziosz Donisz (Juventus, kv.), Domenico Berardi (Juventus, kv.), Thomas Manfredini (Vicenza), Alessandro Longhi (szl.), Raman Chibsah (Frosinone, k.), Simone Zaza (Juventus, 18.000.000), Jonathan Rossini (Savona, k.), Simone Perilli (Reggiana)
FC TORINO
Érkezett: Marco Benassi (Inter, 3.500.000, jmf.), Salvador Ichazo (Danubio, 1.600.000), Danilo Avelar (Cagliari, 2.500.000), Afriyie Acquah (Hoffenheim, 2.800.000), Birkir Bjarnason (Delfino Pescara, 1.500.000), Mattia Aramu (Trapani, kv.), Lys Gomis (Trapani, kv.), Antonio Barreca (Cittadella, kv.), Sergiu Suciu (Crotone, kv.), Simone Verdi (Empoli, kv.), Vittorio Parigini (Perugia, kv.), Stefano Ignico (Pro Piacenza, kv.), Marco Chiosa (Avellino, kv.), Alfred Gomis (Avellino, kv.), Andrea Ientile (FC Südtirol, kv.), Marco Sordi (Olginatese, kv.), Marko Veszovics (HNK Rijeka, kv.), Vlada Avramov (Atalanta, kv.), Luca Parodi (Ancona, kv.), Abdulai Muniru (HNK Gorica, kv.), Alen Sztevanovics (Spezia, kv.), Abou Diop (Matera Calcio, kv.), Marcelo Larrondo (Atlético Tigre, kv.), Emmanuel Gyasi (Mantova, kv.), Alessandro Comentale (Monza Brianza, kv.), Joel Obi (Inter, 2.300.000), Daniele Baselli (Atalanta, 4.500.000), Davide Zappacosta (Atalanta, 5.500.000), Salvador Ichazo (Danubio, 1.200.000)
Távozott: Antonio Barreca (Cagliari, 500.000, k.), Simone Verdi (Milan, 450.000, jmf.), Omar el-Kadduri (Napoli, kv.), Salvador Ichazo (Danubio, kv.), Álvaro González (Lazio, kv.), Filippo Scaglia (Cittadella), Nicolo Sperotto (Carpi), Andrea Ientile (szl.), Alessandro Comentale (szl.), Salvatore Masiello (szl.), Migjen Basha (szl.), Vlada Avramov (szl.), Paulo Vito Barreto (szl.), Matteo Darmian (Manchester United, 18.000.000)
UDINESE CALCIO
Érkezett: Ali Adnan (Caykur Rizespor, 2.200.000), Emanuele Rovini (Empoli, jmf.), Ruben D'Inca (Belluno, kv.), Matías Campos (Unión Espanola, kv.), Gabriel Torje (Torku Konyaspor, kv.), Matej Vydra (Watford, kv.), Filippo Berra (Carrarese, kv.), Dusan Baszta (Lazio, kv.), Roberto Codromaz (FeralpiSalo, kv.), Valerio Verre (Perugia, kv.), Alexander Merkel (Grasshopper, kv.), Roberto Pereyra (Juventus, kv.), Davide Marsura (Modena, kv.), Odion Ighalo (Watford, kv.), Rafael Romo (Mineros de Guayana, kv.), Edenilson (Genoa, kv.), Frano Mlinar (Aarau, kv.), Daniele Mori (Ascoli Picchio, kv.), Jaime Romero (Real Zaragoza, kv.), Douglas Santos (Atlético Mineiro, kv.), Marco Bertoia (Polisportiva Tamai, kv.), Nico López (Hellas Verona, kv.), Piotr Zielinski (Empoli, kv.), Naldo (Getafe, kv.), Masahudu Alhassan (Latina Calcio, kv.), Zeljko Brkics (Cagliari, kv.), Pape Dia (San Marino, kv.), Agostino Camigliano (Cittadella, kv.), Luis Muriel (Sampdoria, kv.), Andrea Coda (Sampdoria, kv.), Alexandre Coeff (Royal Mouscron-Péruwelz, kv.), Nabil Dzsaadi (Latina Calcio, kv.), Wojciech Pawlowski (Bytovia Bytow, kv.), Davide Faraoni (Perugia, kv.), Mattia Tellan (Fontanafredda Calcio, kv.), Tom Syku (Imolese Calcio, kv.), Iván Piris (Deportivo Maldonado, 3.500.000)
Távozott: Dusan Baszta (Lazio, 5.000.000), Andrea Coda (Sampdoria, i.), Luis Muriel (Sampdoria, 10.500.000), Ali Adnan (Granada, k.), Roberto Pereyra (Juventus, 14.000.000), Molla Wague (Granada, kv.), Iván Piris (Deportivo Maldonado, kv.), Roberto Codromaz (FeralpiSalo), Filippo Berra (Pro Vercelli), Matej Vydra (Watford), Davide Marsura (szl.), Emanuele Rovini (Pistoiese, k.), Naldo (Sporting CP, 2.000.000), Zseljko Brkics (Carpi, k.)
 
Vastaggal az elmúlt egy hét igazolásai, lezárva kedden este