Roma: közel a megegyezés a leendő csapatkapitánnyal

Vágólapra másolva!
2020.04.10. 11:51
null
A szurkolók fellélegezhetnek: kikerülhet 30 millió eurós kivásárlási záradék a szerződésből (Fotó: AFP)
Helyi lapértesülés szerint a Serie A-ban szereplő AS Roma közel áll hozzá, hogy szerződést hosszabbítson Lorenzo Pellegrinivel.

 

A La Gazzetta dello Sport értesülése szerint a „farkasok” a koronavírus-járvány okozta nehézségeket új lehetőséggé kívánják átalakítani, és a bajnoki szünetben megállapodásra jutni a középpályással – aki minden bizonnyal az együttes új csapatkapitánya is lesz.

A klub lassan 24 éves irányítójának fizetése évi 3 millió euróra emelkedne, új egyezsége a 2025-ös idény végéig szólna – és ami a legfontosabb: kikerülne a jelenleg bent lévő, potom 30 millió eurós kivásárlási záradéka, amely a klubot és a szurkolókat is aggódással tölti el.

Pellegrininek ebben az idényben 18 bajnokin kilenc, 24 tétmeccsen 11 gólpassza van – emellett pedig háromszor maga is betalált.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik