Roma: 65 000 néző, 5–0 – így mutatták be az új csapatot

Vágólapra másolva!
2022.08.08. 08:50
null
A Roma második gólszerzőjét, Gianluca Mancinit (balról a második) köszöntik a többiek (Fotó: AFP)
A Sahtar Doneck elleni 5–0-s győzelemmel zárta le nyári felkészülési mérkőzéseit az AS Roma. Az olasz labdarúgóklub 2022–2023-as csapatának hivatalos bemutatására több mint 65 000-en voltak kíváncsiak a római Olimpiai Stadionban vasárnap este.

 

Ezen az estén mutatták be hivatalosan a Roma új szerzeményeit a szurkolóknak – a PSG-től kölcsönvett, hatalmas ovációval fogadott Georginio Wijnaldumnak ez egyben az első meccse is volt a „farkasok” mezében.

Az olasz bajnoki rajton a Salernitana lesz a Roma ellenfele; José Mourinho csapata vasárnap idegenben lép pályára.

A korábban légiósokra építő Sahtar Doneck a horvát Neven Durasek kivételével csupa ukrán labdarúgóval állt fel a római találkozón (az FTC-ből visszatérő Olekszandr Zubkov egyelőre nem volt közöttük).

Az eredmény is mutatja, hogy a háború miatt mérkőzéseket alig játszó, gyakorlatilag a túlélésért küzdő, a saját városából már hosszú évekkel ezelőtt elmenekülni kényszerülő donecki klubnak nagyon nehéz dolga lesz a Bajnokok Ligája idei főtábláján.

ÍGY FOGADTÁK GEORGINIO WIJNALDUMOT


ÍGY ÉRKEZETT PAULO DYBALA


A VEZETŐEDZŐ JOSÉ MOURINHO ÉS A CSAPATKAPITÁNY LORENZO PELLEGRINI BEVONULÁSA


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
ROMA–SAHTAR DONECK 5–0 (3–0)
Roma, 65 303
néző
ROMA: Rui Patrício (Szvilar, a szünetben; Boer, 80.) – Mancini (Bove, 65), Kumbulla (Smalling, a szünetben), Vina (Ibanez, a szünetben) – Celik (Karsdorp, a szünetben), Lo. Pellegrini (Tripi, 80), Matics (Cristante, a szünetben), Spinazzola (El Shaarawy, 57.) – Dybala (Afena-Gyan, 80.), Zaniolo (Wijnaldum, 65.) – Abraham (Shomurodov, 80.). Vezetőedző: José Mourinho
Gólszerző: Lo.Pellegrini (19.), Mancini (41.), Konoplja (45. – öngól), Zaniolo (58.), Bove (86.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik