Olaszország: Mutu alaposan helybenhagyta a pincért - fotók

Vágólapra másolva!
2010.10.27. 14:41
null
A pincér nem volt túl jó állapotban a verekedés után (Fotó: gazzetta.it)
Mint beszámoltunk róla, Adrian Mutu, a Fiorentina támadója néhány napja összeszólalkozott egy pincérrel, akit kétszer megütött, és amikor az a földre került, meg is rugdosta. A ma megjelent képek tanúsága szerint a román csatár „alapos munkát végzett”.

Mutu azóta bocsánatot kért tettéért, mondván, barátaival töltött egy estét, amikor belekeveredett a verekedésbe.

„Őszintén bocsánatot kérek a Fiorentinától, a szakmai stábtól, a csapattársaimtól és a szurkolóktól. Nem szabadott volna megtörténnie ennek az esetnek. A saját butaságom is, hogy nem kerültem el az incidenst. A Romániából érkező barátaimmal töltöttem az estét, akik a lányuk keresztelőjére érkeztek Firenzébe” – mondta Mutu.

Úgy tűnik, hogy Szinisa Mihajlovics, a lilák vezetőedzője megbocsátott Mutunak, akinek holnap jár le kilenc hónapos doppingeltiltása.

„Beszéltem vele, nyugodt, és jobb is, ha az marad. A viccet félretéve úgy tervezem, hogy vasárnap már pályára küldöm. Azt még nem tudom, hogy kezdő lesz-e” – mondta Mihajlovics, akinek elkél az erősítés, mivel a Fiorentina csak a 15. helyen áll a bajnokságban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik