Olaszország: harapás és balhé - Suárezt idézte a kupameccs

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.24. 14:59
null
Bariban kiakadtak a kupameccsen történt harapás miatt
Szombaton az Avellinóval szemben kiesett az Olasz Kupából a másodosztályú Bari labdarúgócsapata. A mérkőzés nagy indulatokat váltott ki, miután a hazaiak támadóját, Giuseppe De Lucát azt követően állították ki, hogy ellenfele megharapta.

 

A 22 éves pugliai támadó a mérkőzés 53. percben kapott piros lapot, miután összecsapott Gianmario Comival, majd a hevesen tiltakozó hazai edzőt, Dervis Mangiát is felküldte a lelátóra a játékvezető. A találkozó után a Bari a hivatalos honlapján tisztázta, miért is volt az indulatos reagálás: egy fotó De Luca karjáról harapás nyomait mutatta, amelyet állítólag Comi okozott.

Maga a Bari elnöke, Gianluca Paparesta is megszólalt az ügyben, kivizsgálást és több tiszteletet követelve a klubnak, miközben természetesen az egész olasz sajtó Luis Suárez eltiltását emlegeti.

A fehér-pirosaknak azért fájhat különösen a kiesés, mert a kiállítás után nem sokkal Comi egyenlített, majd az Avellino a hajrában a győzelmet érő gólt is megszerezte emberelőnyben.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik