Gervinho döntött: a Roma kiejtette a Juventust a kupából

Vágólapra másolva!
2014.01.21. 20:43
null
Andrea Pirlo passzai ezúttal nem segítettek, a Roma megérdemelten ejtette ki riválisát (gazzetta.it)
A labdarúgó Olasz Kupa negyeddöntőjében a Roma hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Juventust, így bejutott az elődöntőbe. A fővárosiak az egész mérkőzésen többet tettek a győzelemért mint a tartalékosan felálló bajnoki éllovas, a jeget azonban csak a 79. percben sikerül megtörni: egy szép támadás végén Gervinho szerezte a mindent eldöntő találatot.

A Roma legerősebb csapatával, a Juventus kissé tartalékosan kezdte a mérkőzést. Buffon, Tévez, Llorente, Pogba, Asamoah és Lictsteiner is a kispadon kapott helyett, így Antonio Conte több olyan játékosnak is lehetőséget adott, akik a bajnokságban kevesebb szerephez jutnak.

Az összeállításból adódóan a vendégek védekezőbb felfogásban mentek neki a meccsnek és talán nem is pörögtek fel annyira, mint a 3–0-s bajnoki vereség óta bosszúra szomjazó fővárosiak.

A hazai nyomás és fölény ellenére igazi helyzetet nem jegyezhettünk fel az első negyvenöt percben. A Roma Nainggolan, Totti, Strootman és Maicon révén leginkább távolról veszélyeztetett, a Juventus alig tartózkodott ellenfele térfelén és leginkább Giovinco gyorsaságára épített. Beszédes adat: a Roma nyolc (inkább távoli) lövésből egyszer sem találta el Storari kapuját, a Juventus mindössze egyetlen alkalommal veszélyeztetett, de az nem ment kapura, így a Roma sorozatban öt félidőt hozott le úgy, hogy az ellenfelek egyszer sem találták el a kapuját.

A második félidő egy a hazai szurkolósereget sokkoló, de érvénytelen Juve-góllal kezdődött. Peluso hiába bólintott közelről De Sanctis kapujába, a fejére varázsolt beadás már a levegőben az alapvonalon túlra tekeredett – a partjelző szerint, a játékvezető pedig hitt neki.

A Juventus valamelyest felbátorodott a második félidőben, de a kiegyenlítettebb mezőnyjáték rengeteg egyéni hibával párosult, ami jelentősen csökkentette a mérkőzés élvezhetőségét.

A jeget végül Gervinho törte meg! Pjanic szerzett labdát és indult meg nagy lendülettel a Juve térfelén, a bal oldalon lopakodó Strootmanhoz passzolt, aki egész az alapvonalig vezette a labdát, beadását a rövid oldalon érkező Gervinho egy karaterúgással helyezte el a kapuba. 1–0

A Roma vékony, de megérdemelt győzelmet aratott a tartalékos és (főleg az első félidőben) kissé flegma Juventus ellen, így ott lesz az Olasz Kupa elődöntőjében és tovább menetelhet a klub történetének 10. kupasikeréért.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA



OLASZ KUPA
NEGYEDDÖNTŐ

Roma–Juventus 1–0
(Gervinho 79.)
Róma, Stadio Olimpico V: Tagliavento‎
Roma: De Sanctis – Maicon, Benatia, Castan, Toroszidisz – Nainggolan, De Rossi, Strootman – Florenzi, Totti (Ljajics 83.), Gervinho Vezetőedző: Rudi Garcia
Juventus: Storari – Barzagli, Bonucci, Chiellini (Ogbonna 45.) – Isla, Vidal, Pirlo, Marchisio, Peluso (Tévez 80.) – Giovinco (Llorente 76.), Quagliarella Vezetőedző: Antonio Conte

PERCRŐL PERCRE

2. FÉLIDŐ

90.+4. perc: VÉGE! Vékonyan, de megérdemelte nyert a Roma a tartalékos Juventus ellen, így bejutott a kupa elődöntőjébe!
90+2. perc:
az utolsó percekben mindent egy lapra feltéve támad a Juve, de állja a sarat a Roma
90+1. perc:
Vidal egy csel után ballal lőtt 17-ről, fölé. Ma semmi sem jön össze a chileinek
90. perc:
4 perc lesz a ráadás
90. perc:
Pjanic messziről majdnem meglepte Storarit, bal lábas lövése centikkel zúgott el a kapufa mellett
87. perc:
Marchisio tekert 16 méterről jobbal kapura, kevéssel fölé
85. perc:
kontrázott a Roma, a végén Gervinho lőtt, Storari védett
83. perc: Újabb csere: Totti is lement, Ljajics a pályán
80. perc: Conte azonnal reagált, Peluso le, Tévez be! Három csatárral a Juventus!
79. perc: GÓÓÓÓÓÓÓÓÓL!!! VEZET ROMA!! GERVINHO!! 1–0!!
Pjanic szerzett labdát és indult meg nagy lendülettel, a bal oldalon lopakodó Strootmanhoz passzolt, aki egész az alapvonalig vezette a labdát, beadását a rövid oldalon érkező Gervinho egy karaterúgással helyezte el a kapuba
76. perc: Giovinco is elhagyta a pályát, Llorente állt be
75. perc:
a megítélt szabadrúgást Totti ívelte fel, kifejelték a Juve-védők. Ebben bizony több volt.
74. perc: cserélt a Roma! Florenzi helyén Pjanic
73. perc:
Maicon beadását Totti vette le mellel, majd lőtt kissé kisodródva, lepattant a védőkről
71. perc:
Kontrázott a Juventus, de Vidal passz helyett lőtt, ami hiba volt: gyenge kísérlet, mellé!
69. perc:
Vidal túlméretezett beadása könnyű kapuscsemegének ígérkezett, de De Sanctis addig várt, míg Peluso kifejelte a kezei közül, nem sokon múlt a Juve-gól
65. perc: Peluso söpörte el Gervinhót, az ő jutalma is egy srága
65. perc: Reklamálásért Castan is begyűjtött egy büntetést
64. perc: Strootman kapott sárga lapot egy korábbi, Giovinco elleni szabálytalanságért
62. perc:
Vidal hozta egy nagyszerű passzal helyzetbe Giovincót, Castan az utolsó pillanatban közbelépett, így elmaradt a lövés
55. perc:
ezúttal a jobb oldaról veszélyeztetett a Roma! Totti középre lőtt labdáját Barzagli vágta ki az ötösön érkező Gervinho elől
54. perc:
Toroszidisz bal oldali beadásába Florenzi tette bele a fejét (a kapunak háttal), nem sokkal ment fölé
51. perc:
Benatia nem szívbajos: 32 éterről célozta be a Juve kapuját, de lapos lövése egy csapattárs lábáról az alapvonalon túlra pattogott
48. perc: Pirlo rendkívül gyenge (beadásnak szánt) szabadrúgása a kétfős hazai sorfalról pattant le
47. perc: Peluso fejelt közvetlen közelről a kapuba, de érvénytelen a találat!
Isla jobb oldali beadása már a levegőben kitekeredett.
46. perc: a szünetben cserélt a Juventus: Chiellini helyén Ogbonna folytatja a védelemben
46. perc: a Juventus kezdte a második félidőt

1. FÉLIDŐ

Összefoglaló: a Roma jóval többet támadott az első félidőben, de egyelőre képtelen feltörni a Juve középen tömörülő védelmét. A vendégek a biztos védekezésre és egy-egy ellentámadásra építenek, de Giovinco és Quagliarella egyelőre nagyon kevés labdát kap az ellenfél térfelén. A Roma 8, a Juve 1 alkalommal próbálkozott lövéssel, de a kaput egyik csapat sem találta el az első 45 percben.

45. perc: Maicon pocsék lövésével zárult a rendes játékidő az első félidőben
43. perc:
az igen aktív Maicon tett félmagasan középre egy labdát a jobb oldalról, Bonucci csúsztatta szögletre
42. perc:
Pirlo is rúgott egy szögletet a túloldalon, de Chiellini szabálytalan volt középen, így jöhet a Roma
39. perc:
Totti szögletébe Strootman fejelt bele, Storari húzta le
38. perc:
Gervinho oldalváltása után Nainggolan készített le tanárian Tottinak lövésre, ami egy védőn pattant meg: szölget!
36. perc:
a sárga lapos Benatia nem bír Giovincoval, ismét megrúgta, de a játékvezető sípja most néma maradt
35. perc:
Maicon ezúttal a jobb szélről próbált helyzetet teremteni, beadása mindenki előtt elment, de a hosszún egyetlen római társ sem érkezett
34. perc:
Totti és Maicon kényszerítőzött a Juventus tizenhatosának oldalán, az utolsó passzba beleért egy torinói láb, így a lövés elmaradt.
31. perc:
Totti lőtt kapura 17 méterről Strootman labdaszerzése után, jobb lábas lökete fél méterrel zúgott el a bal oldali kapufa mellett, Storari verve volt.
28. perc: a villámléptű Giovinco újabb sárgát harcolt ki az ellenfélnek, ezúttal Florenzi használt nem megengedett eszközöket, azaz felrúgta ellenfelét
26. perc:
nyom a Roma! De Rossi látványos csele és passza után Totti lőtt kapura a tizenhatos csücskétől, de egy védőt talált telibe.
24. perc:
Toroszidisz cselezte át magát két Juve-védőn a bal oldalon, de túlfutott az alapvonalon
22. perc:
most egészen letámad a Juve, saját tizenhatosuknál hozták zavarba a Roma hátvédeit, aminek meg is lett az eredménye: eladott labda a hazaiaktól.
18. perc:
Castan unta meg a római tili-tolit a Juventus tizenhatosnál: ballal tüzelt 19 méterről, csúnyán fölé.
14. perc: a középpályás passznak szánt emelése megpattant a sorfalon: szöglet!
12. perc: Pirlo indított, Giovinco a tizenhatos előterében elesett! Benatia dolgozta meg, sárga lapot kapott érte. Ígéretes helyről jöhet a Juventus, a „zebrák” piros lapot reklamálnak.
11.perc:
Florenzi vett át egy labdát a félpályánál, vezette egy darabig, és mivel senki sem támadta a vendégektől: lőtt, lemásolva Nainggolan pár perccel ezelőtti kísérletét: 22 méterről, jobbal mellé!
9. perc:
Totti kínálta meg egy pazar indítással Gervinhót a bal szélen, de már kint volt, így jöhet a Juve.
7. perc:
a friss római igazolás, Nainggolan tüzelt jobbal 22 méterről, a labda négy méterrel gurult el a hosszú oldali kapufa mellett. Egyértelműen a hazaiak kezdtek támadóbb szellemben.
4. perc:
a Roma a jobb oldalról végezte el a mérkőzés első szögletét, nem sok sikerrel.
3. perc:
a Roma ragadta magához a kezdeményezést és a labdát, a Juventus kissé visszahúzódva kezdte a mérkőzést.

A két csapat két hete a bajnokságban is farkasszemet nézett: Torinóban a Juventus 3–0-ra nyert.

1. perc: elkezdődött a találkozó, a Roma indította útjára a labdát, mindkét együttes szokásos szerelésében játszik.

Története során a Juventus és aRoma együttese is kilenc-kilenc alkalommal hódította el az Olasz Kupát, így a mai mérkőzésnek a továbbjutás mellett az is lehet a tétje, a szezon végén melyik klub varrathatja mezére a 10 kupagyőzelemért járó ezüst csillagot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik