Olasz Kupa: a Napoli kiütötte a Romát, a Fiorentinával döntőzhet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.02.12. 20:40
null
Callejón szerzett vezetést a Napolinak, a háttérben a második gól szerzője, Higuaín ünnepel (Fotó: Twitter)
A labdarúgó Olasz Kupa elődöntőjének második mérkőzésén a Napoli 3–0-ra legyőzte a Romát, így összesítésben 5–3-as eredménnyel bejutott a sorozat májusi fináléjába, ahol a döntőbe jutást korábban kiharcoló Fiorentinával találkozik.

Az első félidő hullámzó, de összességében kiegyenlített játékot hozott. A Roma kezdett jobban és aktívabban, az első helyzet is a vendégek előtt adódott. A Napoli 20 perc után ragadta magához az irányítást, de ellenfele tizenhatosánál mindkét csapat támadóinak gondjai adódtak.

A 33. percben aztán megtörte a jeget a Napoli. Hamsík passza után a jobbhátvéd, Maggio adott középre, ahol a római védelem nagyon magára hagyta José María Cellejónt, aki hét méterről zavartalanul fejelhetett az exnápolyi De Sanctis kapujába. 1–0. Ezzel a góllal (3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több találattal) már a Benítez-csapat állt továbbjutásra.

A szünetben megérkezett a San Paolo stadionba a nápolyiak legendája, Diego Maradona is, amitől a leátó népe megőrült, a hazai csapat pedig megtáltosodott: álomszerűen kezdte a második játékrészt a Napoli, három perc alatt lesokkolta ellenfelét, és eldöntötte a továbbjutás kérdését.

A 48. percben szöglet után Gonzalo Higuaín fejelt furcsa mozdulattal a kapuba (2–0), majd két perccel később Mertens tanári kiugratását a januárban igazolt brazil középpályás, Jorginho váltotta gólra finom mozdulattal (3–0). Mindhárom gólnál hatalmasat hibázott a római védelem, amely rá nem jellemző módon pocsék formát mutatott ma este.

Diego Maradona ünnepli Aurelio De Laurentiis nápolyi klubelnök mellett a harmadik hazai gólt (Fotó: Twitter)
Diego Maradona ünnepli Aurelio De Laurentiis nápolyi klubelnök mellett a harmadik hazai gólt (Fotó: Twitter)

A Napoli 40 perccel a vége előtt összesítésben már 5–3-ra vezetett, a vendégeknek két gól kellett (volna) a hosszabbítás kiharcolásához.

Rudi Garcia nem várt a cserékkel, Florenzit és Tottit is pályára küldte és fel is pörögtek az események Reina kapuja előtt, de a Roma hiába dolgozott ki több helyzetet is, ezen az estén képtelen volt betalálni. A Napoli a folytatásban kontrákra épített és magabiztosan őrizte háromgólos (összesítésben kétgólos) előnyét.

A hajrára kissé elszakadt a cérna a vendégeknél, a holland Kevin Strootman tíz másodpercen belül kapott két sárga lapot, így kiállította őt Rocchi játékvezető. Tíz perccel a lefújás előtt maradék reményüket is elvesztették a „farkasok”.

A mérkőzést és ezzel a továbbjutás sorsát egyértelműen a helyzetkihasználás döntötte el, míg a Roma mindegyiket elpuskázta, a Napoli könyörtelenül kihasználta ellenfele védelmi hibáit, a 3–2-es idegenbeli vereség után megfordította a párharcot, és 5–3-as összesítéssel masírozott a májusi kupadöntőbe, ahol a Fiorentinával csap össze.

A nápolyiak történetük során 9. alkalommal küzdötték el magukat a Coppa Italia fináléjáig, a legutóbbi három szezonban most másodszor, a 2011–2012-es szezonban a Juventust legyőzve el is hódították a trófeát.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, MÁSODIK MÉRKŐZÉS
Napoli–Roma 3–0 (1–0)
Napoli: Reina – Maggio, Fernández, Raúl Albiol, Gulam – Inler, Jorginho (Henrique 89.), Mertens, Hamsík (Behrami 76.), Callejón – Higuaín (Insigne 80.). Vezetőedző: Rafael Benítez
Roma: De Sanctis – Toroszidisz (Maicon 48.), Benatia, Castan, Bastos – Pjanic (Totti 62.), De Rossi, Strootman – Ljajics (Florenzi 56.), Destro, Gervinho. Vezetőedző: Rudi Garcia
Gólszerző: Callejón (33.), Higuaín (48.), Jorginho (51.)
Továbbjutott: a Napoli 5–3-as összesítéssel.

A mérkőzés legfontosabb történéseiPERCRŐL PERCRE:

2. FÉLIDŐ

90+2. perc: VÉGE! A Napoli magabiztosan és megérdemelten győzte le 3–0-ra a Romát, ledolgozta hátrányát és 5–3-as összesítéssel bejutott az Olasz Kupa döntőjébe, ahol a Fiorentinával találkozik.

90. perc: Két perc lesz a ráadás.

89. perc: A Roma feladta és elengedte, a Napoli játékosai egymás között passzolgatnak, mindkét csapat a lefújást várja.

86. perc: Újabb gólszerző hagyta el a pályát: Jorginhót Henrique váltotta.

84. perc: Az imént beállt Insigne került helyzetbe, 10 méterről mellé emlet.

82. perc: Kissé elszabadultak az indulatok vendég oldalon, Castan is besárgult, Mertenst vágta fel.

81. perc: Cserélt a Napoli. Higuaín ment le, Lorenzo Insigne a helyén.

78. perc: PIROS LAP!! STROOTMAN! Hatalmas butaságot követett el a holland, aki először fellökte Callejónt, majd megrúgta a labdával. Ezért sárga lapot kapott, mérgében megtapsolta a játékvezetőt, amiért azonnal érkezett a második, így indulhatott is zuhanyozni.

76. perc: Cserélt a Napoli is! Hamsík ment le, Behrami érkezett a helyére.

75. perc: De Rossi ugratta ki egy magas passzal Destrót, aki az ötösön mellel kis területen átvette a labdát, de nem jutott lövéshez.

74. perc: Callejón rángatta meg hátulról Strootmant, a spanyol is besárgult.

72. perc: A Roma veszített lendületéből, a Napoli magabiztosan tartja kézben a meccset.

69. perc: Mertens tépte szét De Rossi mezét, aki az oldalvonalnál kénytelen kicserélni felsőjét.

65. perc: Strootman passza után Maicon készített le Tottinak, aki elől Gulam (nem először) mentett hatalmasat. Nem akar összejönni a szépítő gól a Romának.

62. perc: Nem várt tovább utolsó cseréjével Rudi Garcia, beküldte Tottit is, Pjanic jött le.

61. perc: Az ellentámadás során Higuaín került helyzetbe, kiszorított helyzetből lőtt, De Sanctis a helyén volt.

60. perc: Most Maicon adott be, ismét Destro fejelt, de ez is Reináé.

58. perc: Pjanic tekerte középre, Destro bólintott, Reina védett.

57. perc:Maggio rúgta fel Florenzit, sárga lapot kapott, a Roma pedig szabadrúgást 25 méterre a kaputól.

56. perc: Cserélt a Roma: Ljajics ment le, Florenzi a pályán.

55. perc: Gervinho került helyzetbe a tizenhatos jobb oldalán, de 9 méterről mellé durrantott az elefántcsontparti.

53. perc: A Roma is betalált, de Ljajics fejes gólját lesállás előzte meg, így nincs szépítés.

50. perc: GÓL!!!! MÁR 3–0!!! JORGINHO!
ELDŐLT? Mertens vezette a labdát és tört be a szélről középre, majd nagyszerűen ugratta ki a védők között belépő brazilt, aki higgadtan elpöckölte a labdát De Sanctis mellett. MÁR KÉT GÓLT KELL SZEREZNIE A ROMÁNAK A HOSSZABBÍTÁSHOZ!

JORGINHO OKOS PÖCCINTÉSE

48. perc: GÓL!!! KETTŐVEL VEZET A NAPOLI!! HIGUAÍN!
Mertens tekerte középre a hazaiak jobb oldali szögletét, az argentin az ötös hosszú oldali csücskénél nagyon üresen maradt, és a kapu bal oldalába bólintott. Két fejes, két gól: NAGY BAJBAN A RÓMA!

HIGUAÍN GÓLJA

47. perc: HATALMAS NÁPOLYI HELYZET MARADT KI!

46. perc: Folytatódik a találkozó, a Roma hozta ismét játékba a labdát. Csere egyik oldalon sem volt.

A nápolyi „félisten”, Diego Maradona is a helyszínen tekinti meg a mérkőzést (Fotó: Twitter)
A nápolyi „félisten”, Diego Maradona is a helyszínen tekinti meg a mérkőzést (Fotó: Twitter)

1. FÉLIDŐ

45+1. perc: A Roma támadásával zárult a játékrész, Gianluca Rocchi a sípjába fújt és az öltözőbe rendelte a csapatokat. A félidő egyetlen gólját a Napoli szerezte Callejón révén, így jelen állás szerint 3–3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal a Napoli áll továbbjutásra.

45. perc: Egy perc a ráadás.

43. perc: Gervinho lépett meg védőjétől a középpályán, egészen az alapvonalig sprintelt, ott becsapta Albiolt is, de a beadása pocsékra sikerült: kirúgás.

40. perc: Higuaín kapott labdát a bal oldalon, beadása Callejónt kereste, Bastos mentett nagyot az ötös vonaláról.

36. perc:Hamsík lepte meg majdnem De Sanctist 40 méterről. Higuaín ugratta ki a szlovákot, aki látta, hogy a római kapus messze merészkedett gólvonalától, megpróbálta átemelni, fél méterrel elszámolta magát.

A NAPOLI VEZETŐ GÓLJA

33. perc: GÓL!!! CALLEJÓN BÓLINTOTT A KAPUBA! 1–0
Hamsík játszott kis területen és finoman Maggio elé a jobb oldalon, az olasz válogatott hátvéd középre adott, ahol Higuaín és Callejón is üresen várta a labdát, utóbbi fejelt 7 méterről a kapuba. A Roma védelme csúnyán elaludt ennél az akciónál.

28. perc: Befüstöltek a hazai ultrák a kanyarban, a Roma térfele „ködbe” borult.

27. perc: Reina mentett Destro elől 30 méterre saját gólvonalától, a spanyol kapus jól olvasta a játékot. Felpörögni látszanak az események.

25. perc: TŰZIJÁTÉK A NAPOLI KAPUJA ELŐTT! Ismét Ljajics tört be a jobb szélről, laposan gurított középre, Destro okosan átlépte, Gervinho 13 méterről lőtt, Reina védett. A kipattanót De Rossi lőtte fölé.

23. perc: Zavartalan labdavezetés után Hamsík szánta el lövésre magát 20 méterről, jobbal 3 méterrel lőtt mellé a szlovák karmester.

22. perc: Az első 20 perc végére magához ragadta a irányítást a Napoli, a Roma fegyelmezetten védekezik.

21. perc: Újabb római sárga lap, Ljajics kapta.

20. perc: A szöglet után az első meccsen kétszer is eredményes Gervinho indított egyszemélyes kontrát, pár védőt megbolondított, de nem jutott el a kapuig.

20. perc: Újabb két perc, újabb hazai korner, most nagyot bokszolt az exnápolyi De Sanctis.

18. perc: A Napoli szöglete érkezett középre a bal oldalról, ezúttal is a belga Mertens a végrehajtó, könnyedén szabadított fel a Roma.

15. perc: SÁRGA LAP! Benatia rúgta fel a nagy lendülettel kapu felé törő Mertenst! A marokkói hátvéd nem játszhat a döntőben, ha a Roma jut tovább (ha a Napoli jut tovább, akkor meg pláne nem játszik a döntőben…).

12. perc: A hazaiak egyelőre nem találják a fogást, dajkálja a labdát a Roma, máris hangos a hazai füttyszó.

ÖRÖKMÉRLEG A KUPÁBAN: A KÉT CSAPAT 18. ALKALOMMAL CSAP ÖSSZE A SOROZATBAN, A NAPOLI 3, A ROMA 12 ALKALOMMAL NYERT, 2 DÖNTETLEN IS SZÜLETETT.

8. perc: Támad a Napoli: Hamsík ugratta volna ki Higuaínt, de Toroszidisz szögletre mentett. Mertens tekerte középre a labdát, Benatia fejelte ki.

5. perc: Rafa Benítez csapata hátránya ellenére óvatos taktikát választott, eddig a vendég rómaiak a kezdeményezőbbek, a Napoli nem esett neki ellenfelének.

4. perc:
Az előbbi lehetőség után a Destróval ütköző Reina fájlalta a lábát, de folytatni tudja, nincs korai kapuscsere.

3. perc: Az első helyzet a Roma előtt adódott! A leshatáron bemozduló Ljajics lépett meg a jobb oldalon, laposan középre adott, az ötös magasságában nagy lendülettel érkező Destro elől a hősiesen becsúszó Maggio mentett nagyot.

1. perc: Elkezdődött a találkozó, a Napoli indította útjára a labdát.

A Roma kezdőcsapatában nincs ott Totti, aki fáradtság jeleit mutatta a Lazio ellen, helyette Destro kapott helyet Gervinho és Ljajics között.

– Érkeznek a csapatok, a Napoli a hazai pálya ellenére sárgában, a Roma fekete mezben játszik.

Az első mérkőzés összefoglalója:

ELŐZMÉNYEK:

• A Napoli győzelemmel, a Roma döntetlennel hangolt az összecsapásra. A déliek a Milant verték meg 3–1-re hazai pályán, a fővárosiak városi riválisuk, a Lazio ellen ikszeltek (0–0).

• Mindkét védelemben kezd egy-egy januárban igazolt labdarúgó. A Napoliban Fauzi Gulam, a Romában Bastos, mindketten balhátvéd poszton.

• Radja Nainggolan eltiltás miatt nem lehet ott a vendégek keretében, két korábbi csapattárs azonban farkasszemet nézhet: Kevin Strootman (Roma) és Dries Mertens (Napoli) az előző szezonban még a holland PSV alkalmazásában álltak.

• A Roma legutóbbi nápolyi látogatása alkalmával 4–1-es Napoli-siker született, az azóta a PSG-hez szerződött Edinson Cavani triplázott. Azóta három alkalommal csapott össze Rómában a két csapat (két bajnoki, egy kupa), mindhárom alkalommal a „farkasok” nyertek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik