Olasz Kupa: Lanzafame betalált, de az Empoli kiejtette csapatát

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.08.15. 20:01
null
Hiába lőtt gólt Lanzafame az Empoli ellen, a Vicenza búcsúzott az Olasz Kupától (Fotó: Getty Images, archív)
A legjobb 16 közé jutásért játszottak a csapatok az Olasz Kupában, amelyben vasárnap az Empoli 4–2-re legyőzte a Vicenzát.

Az olasz első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő Empoli a 37. percben már 3–0-ra vezetett a Serie B-ben szereplő Vicenzával szemben, ám a rivális már az első félidőben megkezdte a felzárkózást, a másodikban pedig folytatta is, és az 56. percben már 3–2 állt az eredményjelzőn. A második vendéggólt a Ferencváros és a Honvéd korábbi játékosa, az NB I 2017–2018 és 2018–2019-es évadának gólkirálya, Davide Lanzafame szerezte nagyjából 14 méterről.



A 79. percben az Empoli gólját a videobíró alkalmazása után les miatt érvénytelenítették, ám a 88. percben már nem történt szabálytalanság, és Giovanni Crociata révén 4–2-re nőtt a különbség; a találatával a végeredményt is beállította.

A két másodosztályú csapat, a Parma és a Lecce összecsapásán előbbi már a negyedik percben megszerezte a vezetést. A lecceiek azonban hamar fordítottak, és magabiztos, 3–1-es sikerrel továbbjutottak. A Parma magyar légiósa, Balogh Botond a 73. percben lépett pályára.

A Venezia 0–0 után hosszabbításban 1–1-es döntetlennel zárt a Frosinone ellen, majd jöttek a büntetők, amelyben a kilencedik sorozat döntött a velenceiek javára.

Hasonlóan izgalmas volt a Torino Cremonese elleni összecsapása. A hazaiak a 63. percben emberelőnybe kerültek, de nem született gól a rendes játékidőben. A hosszabbítás hajrájában a Torino tizenegyeshez jutott, Rolando Mandragora azonban nem tudta értékesíteni. Jöttek a tizenegyesek, Mandragora kezdett, s másodszorra nem hibázott. A Cremonese az első három kísérletéből kettőt kihagyott, s miután a torinóiak négyszer is betaláltak, negyedszerre oda sem kellett állnia a vendég csapatnak a labda mögé.

OLASZ KUPA
A LEGJOBB 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT
Empoli
–Vicenza (II.) 4–2
Parma (II.)–Lecce (II.) 1–3
Venezia–Frosinone (II.) 1–1 – tizenegyesekkel 8–7
Torino–Cremonese (II.) 0–0 – tizenegyesekkel 4–1
Szombaton játszották
Cagliari–Pisa (II.) 3–1
Verona–Catanzaro (III.) 3–0
Cittadella (II.)–Monza (II.) 2–1
Benevento (II.)–Spal (II.) 2–1 – hosszabbítás után

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik