Olasz Kupa: az Inter pompás gólokkal tolta félre a Romát

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.02.08. 23:02
null
A vezetést megszerző Edin Dzeko nyakában a később szintén gólt lövő Alexis Sánchez (Fotó: Getty Images)
Az Internazionale hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Romát a labdarúgó Olasz Kupa negyeddöntőjének kedd esti mérkőzésén, bejutott a legjobb négy közé, ahol a Milan–Lazio csata nyertese lesz az ellenfele.

 

A korábbi nagy diadalai helyszínére római edzőként először visszatérő José Mourinhót szinte azonnal góllal köszöntötte volt klubja, ráadásul a sors kifürkészhetetlen akaratából egy korábbi „farkas” jóvoltából: a 2. percben Ivan Perisic nagyszerű bal oldali beadását Edin Dzeko bombázta kapásból a vendégek kapujába. A GÓL ITT!

Az első negyedóra végére akár padlóra is kerülhetett volna Mourinho csapata, de Nicolo Barella távoli bombáját „védte” a léc, majd következtek Rui Patrício percei – a római kapus előbb Milan Skriniar, aztán Dzeko fejesét védte.

Ennyi már elég volt a sárga-pirosak ébredéséhez, a 22. percben kis híján meg is született az egyenlítő góljuk, de Nicolo Zaniolo közeli lövését lábbal védte Samir Handanovic. Kiegyenlítettebbé vált a játék, nagy helyzetek nem alakultak ki – viszont történt egy sajnálatos sérülés, a lábát fájlaló Inter-védőt, Alessandro Bastonit le kellett támogatni a pályáról.

De ki emlékezett már erre a második félidő derekán, amikor néhány perc leforgása alatt ritka intenzív lövőpárbajt vívott a két csapat?! A 62. percben Sérgio Oliveira távoli, megpattanó bombáját tolta ki a léc alól nagy vetődéssel Handanovic, két percre rá odaát Barella kapu bal oldalába tartó labdáját ütötte ki Rui Patrício. Nagyjából újabb két perc elteltével futott az a római akció, amelynek végjátéka lesállás miatt utóbb zárójelbe került, de Zaniolo éles szögből az őrizetlen háló felé zúdított labdáját a kapuba berepülő Skriniar olyan bravúros mozdulattal fejelte ki, hogy vétek lenne kihagyni a krónikából. A JELENET ITT!

S aztán e rendkívüli percek megkoronázásaként jött a meccset eldöntő bomba: az addig pontatlan passzaival nem egy Inter-támadást megakasztó Alexis Sánchez jobbal védhetetlen lövést küldött a jobb felső sarokba. A GÓL ITT!

Kétgólos hátrányban a római csapatból mintha végképp elillant volna a harci kedv, valódi esélyük már nem nyílt a hátrány ledolgozására, de még a csökkentésére sem. A győztes Inter a Milan–Lazio csata továbbjutójával találkozik majd az elődöntőben – az már oda-vissza vágós párharc lesz.

AZ INTER-TÁBOR NEM FELEDKEZETT MEG MOURINHÓRÓL, A MECCS ELŐTT ÉNEKSZÓVAL KÖSZÖNTÖTTÉK A MEGHATOTT TRÉNERT


OLASZ KUPA
NEGYEDDÖNTŐ, keddi mérkőzés
Internazionale–Roma 2–0
(Dzeko 2., A. Sánchez 68.)

A TOVÁBBI PROGRAM
Szerda
21.00:
Milan–Lazio (Tv: Sport2)
Csütörtök
18.00:
Atalanta–Fiorentina (Tv: Sport2)
21.00: Juventus–Sassuolo (Tv: Sport2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik