A Milan-szurkolók élőképe látványosabb volt, mint a derbi

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2022.03.01. 20:51
null
Gyűrték egymást a csapatok becsülettel – itt éppen Krunic (balra) és Perisic –, de gól nem született (Fotó: AFP)
Nem született gól az Olasz Kupa elődöntőjében a milánói városi derbin, a Milan–Inter párharc első mérkőzésén.

 

OLASZ KUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
MILAN–INTERNAZIONALE 0–0

Milánó, San Siro. Vezette: Mariani
MILAN: Maignan – Florenzi (Calabria, 84.), Romagnoli (Kalulu, 26.), Tomori, T. Hernandez – Kessié, Bennaszer – Saelemaekers (Messias, 67.), Krunic (Brahim Diaz, 67.), Rafael Leao (Rebic, 67.) – Giroud. Vezetőedző: Stefano Pioli
INTER: Handanovic – Skriniar, De Vrij, Bastoni – Dumfries (Darmian, 88.), Barella (Ar. Vidal, 65.), Brozovic, Calhanoglu, Perisic (Gosens, 88.) – L. Martínez (A. Sánchez, 65.), Dzeko (J. Correa, 80.). Vezetőedző: Simone Inzaghi

ÖSSZEFOGLALÓ

Meglehetősen unalmas első félidőt produkált a Milan és az Inter az Olasz Kupában, a döntőbe jutásért folyó párharc első meccsén. Ugyan a sérült Zlatan Ibrahimovicot továbbra is nélkülöző piros-feketéknek (ráadásul az Inter ellen megsérült Alessio Romagnoli is, akit már a 26. percben le kellett cserélni) volt két nagyobb lehetőségük, de azért sokat mond a statisztika, hogy csak egy kaput eltaláló lövése volt a papíron pályaválasztó csapatnak. Az Internek meg nagy jó indulattal kettő – mindkét esetben épphogy elvánszorgott a labda Mike Maignan kapusig. A leglátványosabb jelenet egyébként az első félidőből az amúgy végig nagyon hangosan éneklő, szurkoló hazai drukkerek koreográfiája volt...

A Milan-szurkolók látványos élőképe (Fotó: AFP)
A Milan-szurkolók látványos élőképe (Fotó: AFP)

 

A második félidő elején aztán kissé felpörgött a meccs. Előbb Rafael Leao 18 méteres lövését védte nagy vetődéssel Samir Handanovic, majd az egyébként még az aktívabb játékosok közé tartozó Alexis Saelemaekers közelebbi próbálkozását Alessandro Bastoni. A kettő között pedig olyan jelenetet láthattunk, amit utólag a Milan részéről még lehet, hogy felemlegetnek majd, ugyanis Milan Skriniar a visszajátszások tanúsága szerint egyszerűen lebirkózta a tizenhatoson belül Olivier Giroud-t, de sem Maurizio Mariani játékvezető, sem a VAR nem jelzett szabálytalanságot.

Ezt követően egy-két kósza próbálkozása még mindkét csapatnak akadt, de nagyon érződött, hogy lesz még egy visszavágó is április 20-án, amely előtt egyik gárda sem kívánt nagyobb kockázatot vállalni, miközben mindkettő sok apró technikai hibát követett el, így maradt is a 0–0. Viszont azt nem árt leszögezni, hogy az Olasz Kupában (az európai kupákkal szemben) még nem törölték el az idegenben szerzett több gól szabályát, vagyis – bár a visszavágót is ugyanebben a stadionban rendezik – azon a meccsen már egy döntetlen is továbbjutást érhet a Milannak, ha gólt tud szerezni. A másik ágon szerdán mérkőzik meg először a Juventus és a Fiorentina – a keddinél csak jobb meccs jöhet...

A milánói drukkerek Ukrajna mellett is kiálltak (Fotó: AFP)
A milánói drukkerek Ukrajna mellett is kiálltak (Fotó: AFP)

PERCRŐL PERCRE

VÉGE A MÉRKŐZÉSNEK!

88. perc. Dumfries helyett áll be Darmian, Perisicet pedig az Atalantától a télen érkezett Gosens váltja, aki most debütál új csapatában.

84. perc. Calabria állt be Florenzi helyére.

80. perc. Dzeko helyett Correa állt be.

77. perc. Jobbról lőtt Messias a tizenhatoson belül a kapu hosszú oldala mellé.

76. perc. Előbb Vidal lőtte keresztbe a kaput előtt a labdát jobbról, de nem volt érkező, majd Sánchez bal oldali beadása sem talált társat.

67. perc. Milan-cserék. Rebic, Messias és Diaz beállt, Leao, Saelemaekers és Krunic lement.

65. perc. Inter-cserék: Vidal és Sánchez be, Barella és Martínez le.

63. perc. Jó 25 méterről lőtt Florenzi, de középre ment a labda, Handanovic megfogta.

A kapusnak láthatóan nagy fájdalmai voltak, de egy hosszabb ápolás után folytatni tudta a játékot.

58. perc. Lautaro Martínez elé kivetődik Maignan, aki meg is szerezné a labdát, de az argentin rálépett a kezére, az argentin csatár sárga lapot kapott, a francia kapust ápolni kell.

50. perc. Saelemakers 13 méterről lőtt, Bastoni blokkolt.

48. perc. Skriniar lebirkózta Giroud-t a tizenhatoson belül, d e a játékvezető sípja néma maradt és a VAR sem jelzett.

47. perc. NAGY HELYZET. Leao 18 méteres lövést küldött kapura balról, de a hosszúba tartó lövést Handanovic kiütötte.

ELKEZDŐDÖTT A 2. FÉLIDŐ

VÉGE AZ ELSŐ FÉLIDŐNEK. Ha azt mondjuk, hogy az első játékrész leglátványosabb jelenete a Milan-szurkolók koreográfiája volt, akkor azzal le is írtuk mennyire unalmas, helyzetekben szegény első félidőt láthattunk. A Milannak egy, az Internek két kaput eltaláló lövése volt.

39. perc. Egy jobb oldali passzból Saelemaekers 14 méterről lőtt, de blokkolták.

35. perc. A Milan végezhette el a meccs első szögletét, de Krunic kis szögletéből nem alakult ki helyzet.

34. perc. Leaót rántotta le Brozovic egy sárga lapért.

26. perc. Romagnoli megsérült, le kellett cserélni, Kalulu állt be a helyére.

23. perc. Dzeko érkezik középen egy bal oldali Perisic-beadásra, de Romagnoli fejjel nagyot ment..

21. perc. LÖVÉSEK AZ INTERTŐL! Előbb Dzeko bal oldali, 14 méteres lövése vágódott le, majd az Internél maradt a labda és a tizenhatos vonaláról Bastoni próbálkozott lövéssel, de Maignan védett.

16. perc. Dumfries és Hernández akadt össze, a francia volt szabálytalan, de kölcsönösen odamondogattak egymásnak, "jó párost" alkothatnak még a meccsen, nekik már a két csapat előző meccsén is meggyűlt a bajuk egymással. Az Inter jöhetett oldalsó szabadrúgással, de nem alakult ki belőle helyzet.

11. perc. ITT A MÁSODIK! Hernández kényszerítőzött Giroud-val, majd a visszakapott labdával betör a tizenhatoson belülre és 14 méterről, középről a kapu mellé lőtt.

10. perc. ITT AZ ELSŐ NAGY HELYZET! Saelemaekers 15 méterről, balról, ballal lőtt, Handanovic vetődve védett.

7. perc. Martínez lekészítéséből a volt Milan-játékos Calhanoglu lőtt volna jobbról úgy 13 méterről, de könnyedén blokkolták a labdát a Milan védői.

4. perc. Dzeko labdája hosszú, így Maignané lett.

ELKEZDŐDÖTT A MECCS. A piros-feketében játszó Milan kezdett. Kék-fehérben az Inter.

Egy béke feliratú tábla mögött is pózoltak a csapatok és a játékvezető a bevonulás után. Majd a kivetítőn Andrij Sevcsenko, a Milan korábbi, aranylabdás sztárja mondta el egy felvett videón, hogy Ukrajna békére vágyik. A szurkolók pedig élőképpel készültek.


 

 

 


A Milan játékosai a meccs előtt ukrán zászlóval ellátott pólóval fejezték ki szolidaritásukat az orosz megszállás alatt álló Ukrajnával.

 

 


 

A Milant irányító Stefano Pioli (balra) és az Inter vezetőedzője, Simone Inzaghi ezúttal az Olasz Kupában találkozhat (Fotó: AFP)
A Milant irányító Stefano Pioli (balra) és az Inter vezetőedzője, Simone Inzaghi ezúttal az Olasz Kupában találkozhat (Fotó: AFP)

ELŐZMÉNYEK

Nemcsak a bajnoki címért küzd egymással is a Milan és a címvédő Internazionale (a Serie A-ban a Napoli és a Milan van elöl 57 ponttal, 55 ponttal 3. az Inter, amely azonban egy meccsel kevesebbet játszott), hanem az Olasz Kupában is, hiszen milánói derbit rendeznek az elődöntőben.

A kétmeccses párharc első felvonására kedden kerül sor a Milan pályaválasztásával, majd április 19-én következik a visszavágó. Az előző körben, amikor még csak egy meccs döntött, a Milan a Laziót verte ki 4–0-val, az Inter a Romát 2–0-val. A másik ágon szerdán fogadja a Fiorentina a címvédő Juventust.

A két csapat legutóbb február elején csapott össze, méghozzá a bajnokságban: hiába vezetett Ivan Perisic góljával az Inter, Olivier Giroud három perc alatt duplázott, így 2–1-re nyert a Milan. Ősszel viszont 1–1-es döntetlent játszottak, tavaly pedig éppen az Inter búcsúztatta a Milant a kupától egy 2–1-re megnyert meccsen, de az akkori gólszerzők, Christian Eriksen és Romelu Lukaku már távoztak az Interből.

A Milan gólját a két csapat tavalyi kupameccsen Zlatan Ibrahiomovic szerezte. Rossz hír a Milan szurkolóinak, hogy a január végén megsérülő svéd csatár kedden még biztosan nem lép pályára a kupában, ám a Napoli elleni vasárnapi játékára van esély. A klubnál azonban bízhatnak Rafael Leaóban, aki a legutóbbi négy mérkőzésén három gólt és egy gólpasszt jegyzett.

A Milanból Ibra mellett Simon Kjaer hiányzik sérülés miatt, Sandro Tonalio pedig az eltiltását tölti.

A vörös-feketék jobb formában vannak riválisuknál, hat tétmérkőzés óta veretlenek, ezzel szemben az Internazionale négy meccse nyeretlen, legutóbb február 8-án győzött, még a Roma elleni Olasz Kupa-negyeddöntőben (2–0).

„Nem téveszt meg az Inter formája – mondta a klub hivatalos oldalának Stefano Pioli, a Milan vezetőedzője. – Az idény minden csapatnak hosszú, előfordulnak hullámvölgyek. Nem lehet előre megmondani mi lesz kedden, mindenesetre igazi derbihangulatra számítok. Fontos hét ez nekünk, mert kedden az Inter ellen a kupában, míg vasárnap a Napoli ellen a bajnokságban játszunk. Igaz, nem ez a két meccs határozza meg az idényünket, hiszen a ligából lesz még hátra tíz forduló, a kupában pedig a visszavágó.”

Hogy melyik csapat tesz újabb lépést a kupadöntő felé, nem tudni, ám az biztos, hogy a Milan 2018, míg az Inter 2011 után juthat ismét fináléba. A hétszeres győztes Inter akkor meg is nyerte a sorozatot, az ötszörös nyertes Milan viszont 2003-ban nyerte meg legutóbb az Olasz Kupát.

KÖSZÖNTJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A MILAN–INTER MÉRKŐZÉS ÉLŐ TUDÓSÍTÁSÁBAN!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik