NL: Jól játszottunk egy remek ellenfél ellen – Mancini

Vágólapra másolva!
2022.06.05. 09:22
null
Roberto Mancini elégedett volt játékosaival (Fotó: AFP)
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Olaszország 1–1-es döntetlent játszott Németországgal a Nemzetek Ligája A-divíziójának első fordulójában szombaton. A találkozót követően az olaszok szövetségi kapitánya, Roberto Mancini elmondta, szégyen, hogy rögtön a vezető góljuk után egyenlíteni tudtak a németek, de úgy érzi, jól játszottak.

 

„Kicsit naivak voltunk, hiszen rögtön egyenlítettek, miután megszereztük a vezetést. Ez szégyen – kezdte gondolatait a mérkőzés utáni nyilatkozatában Roberto Mancini, az olasz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya. – Nem volt egyszerű mérkőzés, főleg az elején, de ezután sikerült váltanunk. Örülök a srácoknak, jól játszottak egy nagyszerű ellenfél ellen."

A Milan jobb oldali hátvédje, Alessandro Florenzielmondta, az Argentína elleni mérkőzéshez képest sok változással a kezdőben léptek pályára Németország ellen. „Úgy érzem, megtettük, amit kellett, feljebb léptünk, főleg ami a hozzáállást illeti. Jó focit csak később tudunk majd játszani, amihez sok bátorság kell, de úgy érzem, már most lehetett látni pozitív dolgokat."

A németek szövetségi kapitánya, Hansi Flick az első negyedóra játékával elégedett volt, ezután azonban, úgy gondolja, elveszítették a ritmust, és nagy teret engedtek az ellenfélnek. „A pozitívumokat figyelve a csapat képes volt felállni az után, hogy hátrányba került."

„Nem voltunk boldogok az első félidő után, mégis ez volt a jobb játékrész számunkra. A szünet után nagyon gyengén jöttünk ki, nem tettünk meg mindent önmagunkért, és nem tudtuk teljesíteni a taktikánkat– mondta Joshua Kimmich. A német válogatott középpályása hozzátette, túl sok teret engedtek az ellenfélnek, míg a támadóharmadban nem voltak elég precízek. –Nyomást helyeztek ránk, de azért nem akkorát, hogy ne tudjunk vele mit kezdeni. Muszáj lesz nyugodtabbnak maradnunk a folytatásban, amikor nálunk van a labda."

NEMZETEK LIGÁJA
1. FORDULÓ
A-LIGA
3. CSOPORT
Olaszország–Németország 1–1 (Lo. Pellegrini 70., ill. Kimmich 73.)

A csoport másik mérkőzésén
Magyarország–Anglia 1–0 (Szoboszlai 66. – 11-esből)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG 1 1 1–0 +1 3
2. Németország 1 1 1–1 0 1
3. Olaszország 1 1 1–1 0 1
4. Anglia 1 1 0–1 –1 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik