Napoli: „Nincs szó semmiféle Verratti-ajánlatról”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.07.26. 16:55
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Serie A) szereplő Napoli cáfolta azokat a pletykákat, melyek szerint ajánlatot tettek volna a Paris Saint-Germainnek Marco Verrattiért,  ugyanakkor az elnök Aurelio De Laurentiis azt is megjegyezte, hogy érdeklődnek a Porto csatára, Jackson Martínez iránt.
Mint beszámoltunk róla, ügynöke szerint a nápolyi klub elképesztő ajánlatot tett a 20 éves olasz középpályásért.Mint beszámoltunk róla, ügynöke szerint a nápolyi klub elképesztő ajánlatot tett a 20 éves olasz középpályásért.

„Néhány médiumnak időnként írnia kell valamit, és olyan híreket adnak ki, amelyeknél nem ellenőrzik a forrás állításait. Verratti nem eladó. Az ügynök a médián keresztül próbál nyomást gyakorolni a klubra, hogy a játékos fizetésemelést kapjon. Mi a PSG barátjai vagyunk, és nem veszünk részt ebben a játékban” – mondta De Laurentiis.

Ugyanakkor a klubelnök megerősítette, hogy még mindig szeretnének egy csatárt szerződtetni, és állítólag már tettek is egy 32 millió eurós ajánlatot a kolumbiai Martínezért.

„Az új támadó érkezése tekintetében először elemezünk kell Rafael Benítezzel a csapatot alkotó játékosok erősségét és minőségét. Az új érkező lehet Martínez, de kikerülhet egy csomó másik játékos közül is. Benítez hozza meg a döntést.”

A Porto a hírek szerint nem szándékozik eladni a 40 millió eurós kivásárlási árú dél-amerikai támadót.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik