Nagy különbséget látok, de nem mérném őket egymáshoz – Dybala CR-ről és Messiről

Vágólapra másolva!
2020.07.18. 13:50
null
Paulo Dybala is átesett a koronavíruson (Fotó: AFP)
A 2017–2018-as idényt 26 góllal zárta az argentin támadó a Juventusban, aztán megérkezett Cristiano Ronaldo, és Paulo Dybala termelékenysége azonnal visszaesett. Az azóta eltelt két évben eggyel több gólt szerzett, mint abban az egy szezonban, és hogy eddig eljusson, kellett az is, hogy a karantén után újrainduló Serie A-ban sorozatban kezdje el lőni a gólokat. Tavaly nyáron több csapattal is szóba hozták, de mostanra megtalálta a helyét, és már nem a távozása, hanem 2022-ben lejáró szerződése meghosszabbítása van napirenden.

 

„Megkaptam a koronavírust, de már sokkal jobban vagyok. Nem vagyok még százszázalékos, de már egész jól érzem magam. Elkezdtünk újra edzeni, a futball visszatér és hamarosan mi is azt csinálhatjuk, amit a legjobban szeretünk. Remélem, élvezni fogjuk és szórakoztatni fogunk.”

A fenti idézetet azután posztolta felszabadultan a közösségi médiában Paulo Dybala, hogy csaknem két hónapon át nem tudott megszabadulni a koronavírustól. Ezalatt négyszer adott pozitív mintát, barátnője, az argentin színész és énekesnő Oriana Sabatini is elkapta a fertőzést.

„Hál istennek sosem voltak olyan erős tüneteim, hogy aggódnom kellett volna, szóval nem ijedtem meg. Mindig megtettem az elővigyázatossági intézkedéseket és egyeztettem az orvosokkal. Az első jel az volt, hogy nehezebben lélegeztem edzés közben, általában elalváskor vagy akkor jelentkeztek a tünetek, amikor feküdtem. Igyekeztem nyugodt maradni és a családomat is megnyugtatni, nem akartam, hogy aggódjanak, főleg, hogy olyan messze voltak tőlem. A barátnőm és én is igyekeztünk nem idegeskedni, mások sokkal rosszabbul voltak a vírustól, mint mi. Amikor valami üzenetet küldtünk, nagyon ügyeltünk rá, hogy úgy fogalmazzuk meg, hogy ne aggódjanak miattunk az emberek. Az orvosok elmagyarázták, hogy az esetek kis hányadában sokáig jelen van a szervezetben a vírus, mert van, aki lassabban termel ellenanyagot, mint a legtöbb ember. Az én betegségem kicsit tovább tartott, a barátnőm szerencsére hamarabb túljutott rajta, így őt kevesebbszer is tesztelték, mint engem. Sokan azt gondolták, hogy újrafertőződtem, de ez nem igaz, végig bennem volt a vírus.”

A Juventus Olaszország egyik legfertőzöttebb területén székel, de Dybalának végül csak sikerült leküzdenie a koronavírust. Azt mondja, a játékosok egy percet sem gondolkoztak azon, hogy lemondjanak fizetésük jelentős részéről (ezzel a klub közel 100 millió eurót takarított meg), és valamennyien fontosnak tartották, hogy a Juve más munkavállalói megkapják a bérüket. Az újrainduló olasz bajnokságban Dybala erős sorozattal nyitott. A leállás előtti utolsó mérkőzésen az Inter kapujába is betalált, három és fél hónappal később pedig zsinórban további négy bajnokin szerzett gólt, a Genoa ellen gólpasszt is adott. December 18. óta csupán két bajnokin nem lőtt gólt vagy adott gólpasszt. A szezonban korábban sem lehetett panasz a teljesítményére, 17 góllal és 13 gólpasszal úgy látszik, megtalálta a helyét Cristiano Ronaldo mellett. A Milan elleni bajnokin sárga lapjai miatt nem játszhatott, 2–0-ra vezetett a Juventus, de 4–2-ra a milánóiak nyertek, ezek volt a zebrák első vesztett pontjai az újraindulást követően.

„Az az igazság, sosem gondoltam volna, hogy valaha ilyen magasságokba jutok. Mindig is futballista akartam lenni és imádtam ezt a sportot, de nem hittem volna, hogy egyszer olyan fontos klubban játszhatok, mint a Juventus, hogy a válogatottban szerepelhetek és a futballtörténelem legjobb labdarúgóival játszhatok együtt. Nagyon élvezem, amit nap nap után megtapasztalok itt, ez elképzelhetetlen annak, aki egy olyan kisvárosból jut el idáig, mint én, nálunk hatezren élnek és az álmok gyakran elérhetetlennek tűnnek. Mára sok álmomat megvalósítottam, és idővel a célok biztosan még merészebbek lesznek, bízom benne, hogy azokat is valóra váltom, de igyekszem élvezni ezt az egészet édesapámért és az egész családomért.”

Adolfo, az édesapja 2008-ban halt meg rákban, Paulo 15 éves sem volt akkor. Nagyon nehéz időszak volt ez nemcsak neki, hanem az egész családjának. A legnagyobb támogatóját és szurkolóját vesztette el.

„Nem tudom megmondani, mi történne, ha még mindig itt lenne. Talán minden ugyanígy történt volna, talán nem, talán másképp éltem volna meg. Szerencsére az életemben képes voltam továbbmenni, még ha nem is volt könnyű tovább küzdeni azért, amit szeretek, a futballért. Ez volt, ami a legboldogabbá tett, futballozni, a labdával lenni, a csapattársaimmal, a barátaimmal tölteni az időt. A futball ezt adta nekem. Nagy csapás, igen kemény csapás érte akkor a családunkat. Bizonyos szempontból hamarabb kellett felnőtté válnom ebben a helyzetben, és szerettem volna mindent, amit megtanultam, a helyeket, ahol jártam, az embereket, akikkel találkoztam, megosztani az apámmal. De valahogy tudom, hogy ő mindig velem van. Mindig azt érzem, amikor játszom, amikor ott vagyok a pályán, hogy ő ott van mellettem, és ettől még inkább élvezem ezt a csodálatos játékot.”


A tragédia dacára nem tört meg a pályája, csapatában, az Instituto de Córdobában egyre jobban teljesített, megkapta az Ékkő becenevet, 17 évesen bemutatkozott a nagycsapatban, második mérkőzésén megdöntötte Mario Kempes 41 éves rekordját, ő lett a klub legfiatalabb gólszerzője, 38 mérkőzésen játszott zsinórban, két mesterhármast is elért, egyhuzamban hat mérkőzésen szerzett gólt, ezek is addig példátlan teljesítmények voltak egy újonc fiatal első szezonjában. Nem csoda, ha ezek után, 2012 nyarán 11,9 millió eurót sem sajnált érte a Palermo. Szoknia kellett az új környezetet, a második szicíliai szezonját a Serie B-ben teljesítette a csapattal, aztán egyből visszajutottak az élvonalba, és Dybala 13 gólt szerezve tudtára adta a világnak, hogy valóban fényes ékkő. Ekkor, 2015 nyarán 40 millió euróért vitte el a Juventus, itt sorrendben 23, 19, majd 26 góllal zárta a szezonjait, aztán Cristiano Ronaldo érkezésével 10-re esett a góljai száma.

„Cristiano olyan játékos, akitől sokat tanul az ember. Győztes típus, ettől te is győztes leszel. Szükségtelen is mondani, hogy hihetetlenül professzionális játékos. Ahogy a karrierjét alakította, ahogy sorra nyerte a trófeákat, az elismeréseket, mindent, amit elért, önfeláldozással és kemény munkával tette. Így csak csodálatot érezhetünk iránta és próbálhatunk tanulni tőle.”

Dybala arról is szólt, hogy egy másik csapattársa, Lionel Messi milyen Ronaldóhoz képest.

„Nagy különbséget látok kettejük között, de nem mérném őket egymáshoz. Jobb inkább élvezni a játékukat és tanulni tőlük. Hihetetlen játékosok, a legjobbak a történelemben, mindenki örökre emlékezni fog rájuk, és nekem megvan a lehetőségem, hogy beszéljek velük, tanuljak tőlük és egy pályán játsszak velük. Leo olyan természetesen játszik, hogy az emberek sokszor azt hiszik, könnyű, amit csinál, pedig lehetetlenség, ahogy mozog, ahogy átugrik játékosokon, ahogy könnyedén átcselezi magát a védőkön. Kevés szó esik arról, hogy ő is nagyon profin végzi a feladatát, márpedig ő edzésen is lenyűgöző. Nagyon jó ezzel a két »szörnnyel« együtt dolgozni.”



A koronavírus csak az egyik problémája a(z olasz) futballnak, a másik sajnos nem ilyen átmeneti. A rasszizmus ellen sok helyen keményen fellépnek a sportág szervezetei, de sokszor még mindig minősíthetetlen, ami a lelátókról ömlik a pályára – legalábbis akkor, amikor még tömve voltak a stadionok. A húszéves Moise Kean tavaly még a Juventusban játszott, most már az Evertonban, 2019 áprilisában a Cagliari otthonában majomhangot utánozva gyalázták a hazai szurkolók, ő gólt lőtt, majd karjait széttárva állt némán a szurkolók elé. Dybalának testközelből szerzett tapasztalattal határozott véleménye van a problémáról.

„Nehéz helyzetben volt. Én láttam, hogy más Juventus-játékosokat a legkülönbözőbb rasszista megnyilvánulások érnek más stadionokban is, de ilyen történt Mario Balotellivel vagy éppen Miralem Pjaniccsal is. Azt hiszem, ebben a kérdésben az olasz büntetéseknek keményebbeknek kéne lenniük. Ha nem így lesz, akkor nekünk, futballistáknak kell a kezünkbe venni a kérdést, mert ha azt látják az emberek, hogy az ilyen esetek megtorlatlanul maradnak a világ egyik legnagyobb bajnokságában, akkor ennek sosem lesz vége.”

Az Egyesült Államokban a rendőri intézkedés következtében elhunyt George Floyd halála után futballisták is kifejezték szolidaritásukat és felszólaltak a rasszizmus ellen.

„Ha téged sosem ért rasszista inzultus, akkor talán nehéz magadat beleképzelni annak az embernek a helyébe, aki átélte, mert nem érzed, amit ő. De tudom, hogy megy ez, mert csapattársaim rasszista inzultust szenvedtek el nemcsak azért, mert más a bőrszínük, hanem azért is, mert más országból érkeztek. Szerencsére engem úgy neveltek, hogy azért tiszteljem az embereket, amik, ahogy gondolkoznak, és ne azért, ahogy öltözködnek, honnan érkeztek vagy éppen milyen a bőrszínük. Mindenkinek fel kéne nőni, de sajnos még nem tartunk itt. Nemcsak a színes bőrű embereknek kell kiállniuk a rasszizmus ellen, mindannyiunknak össze kell fognunk egy közösségként, egy világként ez ellen.”


Ezekben a hetekben persze nem jelent akkora gondot a rasszizmus, hisz nézők nélkül rendezik a meccseket. Dybalának szokatlan volt eleinte kongó lelátók előtt futballozni.

 

„Fura volt, hogy egyszer csak ott találod magad egy meccsen szurkolók nélkül. De fura volt az is, hogy az utcán sétálva azt látom, hogy tele vannak az éttermek, a bárok, az emberek nem tartják a távolságot. Mert mi a különbség aközött, hogy egy diszkó vagy egy stadion van tele?! Tudom, hogy a történtek tükrében ez nehéz, de sok tekintetben az embereknek olykor csak meg kell hozniuk a döntésüket. Sok helyen azt látom a városban, hogy az emberek úgy viselkednek, mintha nem is lett volna járvány. Az az igazság, hogy a futball emberek nélkül szomorú. A drukkerek nélkül unalmas, ők hozzátartoznak a hangulathoz.”

A karantént nemcsak a párjával, hanem egy kiskutyával töltötte együtt. Akkor került hozzájuk a siba inu kölyök, Kaia, amikor elrendelték a szigorításokat. Pár nappal később már miatta is aggódniuk kellett.

„Megcsípte egy bogár a kertben, el kellett vinnünk az állatorvoshoz. Egy napig nagyon aggódtunk érte, mert rosszul volt, hányt, szerencsére aztán jobban lett, és azóta hatalmasat nőtt. Volt valami, ami nagyon hiányzott a karantén alatt: sosem voltam ilyen hosszan a társak, a munkám, társaság nélkül. A klubban sokan dolgoznak mellettünk olyanok, akiket nem mutat a kamera, doktorok, fizioterapeuták, technikai személyzet, sajtósok, szertárosok, elemzők. Az emberben nem is tudatosul, milyen sokan vannak körülötte nap mint nap. Most már megint együtt vagyunk és próbáljuk a közös munka régi ritmusát felvenni. Továbbra is trófeákat akarunk nyerni. Az olasz futball csúcsán akarunk maradni. Ez nem könnyű, de meg kell ragadnunk az esélyt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik