Moratti: A bírók képtelenek rendesen dolgozni

Vágólapra másolva!
2012.11.19. 10:33
null
Cassanóék sem értették, a bíró miért nem ítélt büntetőt (Fotó: Reuters)
Massimo Moratti, az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Inter elnöke a Cagliari elleni döntetlen (2–2) után rendkívül dühös volt, mivel úgy véli, a játékvezető győzelmet vett el csapatától, és a bírók már sokadik alkalommal sújtják a fekete-kékeket. Az Internél egyébként nyilatkozatstopot rendeltek el tiltakozásul a történtek miatt. A genovai derbi elvesztése után Luigi Delneri, Tőzsér Dánielék vezetőedzője elmondta, mindenképpen változtatni kell az öt vereség után.

Az Inter klubvezetője szerint egyértelműen büntetőt kellett volna ítélni csapata javára, amikor Davide Astori – Massimo Moratti szerint – szabálytalanul szerelte Andrea Ranocchiát a tizenhatoson belül a tegnapi meccsen.

„A legutóbbi három meccsünkön minket sújtottak. Szerencsére Torinóban nyertünk Isten áldásával. Nem tetszik a játékvezetők viselkedése, és most megakadályoztak minket a három pont megszerzésében. Nem maradhatok csendben, rá kell mutatnom az igazságtalanságokra” – dühöngött Massimo Moratti a meccs után.

„Szégyenteljes dolog ez, és nem szeretnék a múltbeli helyzetekhez visszatérni. Ne viccelődjünk, kérem, a büntető egyértelmű volt. Maguknak, újságíróknak kell elemezniük ezeket az eseteket. Idegesítenek azok a nagyokosok, akik pár ember védelmében azt mondják, hogy nem volt tizenegyes. Néhányan azzal szórakoztatják magukat, hogy azt tettetik, nem volt büntető, de ha ez nem volt szabálytalan, akkor nem tudom, mi az” – tajtékzott a klubelnök.

Morattit arról is megkérdezték, összeesküvést sejt-e az Inter ellen, miután a calciopolira utalt, de a vezető így válaszolt: „Nincs ilyen szándék ellenünk, egyszerűen a bírók képtelenek megfelelően végezni a munkájukat. Ha nem erről van szó, akkor még hülyébb a helyzet.”

A MORATTI ÁLTAL EMLEGETETT ESET

A Tőzsér Dániellel a soraiban felálló Genoa továbbra is lejtmenetben van: sorozatban a hatodik meccsét veszítette el a genovai derbi elbukásával, és az ötödiket a Luigi De Caniót váltó Luigi Delneri vezetésével.

„Az első félidőt az ellenfélnek ajándékoztuk, mivel rosszul játszottunk. A szünet után javultunk Juan Manuel Vargas és Andrea Bertolacci beállításával. Talán amikor kettő egyre szépítettünk, jobban kellett volna nyomnunk az egyenlítésért. Öt vereség után nem várhatom, hogy ne kritizáljanak, de talán ezáltal is épülhetünk. Ha ilyen hozzáállással folytatjuk, akkor nem sokat tehetünk. A klub és én is tudtam, hogy ez nehéz időszak, de még hosszú szezon áll előttünk, és számos csapat befogható” – nyilatkozta Luigi Delneri a meccs után, amelyen az említett Bertolaccit éppen Tőzsér Dániel helyére küldte be a szünetben.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 13 10 2 1 29–9 +20 32
2. Internazionale 13 9 1 3 26–15 +11 28
3. Fiorentina 13 8 3 2 23–10 +13 27
4. Napoli 13 8 3 2 22–11 +11 27
5. Lazio 13 7 2 4 19–17 +2 23
6. Catania 13 5 4 4 17–17 0 19
7. Atalanta 13 6 2 5 14–19 –5 18
8. Roma 12 5 2 5 28–23 +5 17
9. Parma 13 4 5 4 16–18 –2 17
10. Udinese 13 3 7 3 18–20 –2 16
11. Cagliari 13 4 4 5 13–19 –6 16
12. Milan 13 4 3 6 20–18 +2 15
13. Torino 12 3 6 3 13–10 +3 14
14. Sampdoria 13 4 2 7 16–19 –3 13
15. Bologna 13 3 2 8 15–18 –3 11
16. Palermo 13 2 5 6 11–20 –9 11
17. Chievo 13 3 2 8 13–25 –12 11
18. Pescara 13 3 2 8 9–24 –15 11
19. Siena 13 4 4 5 13–14 –1 10
20. Genoa 13 2 3 8 13–22 –9 9

A Sampdoriától és a Torinótól 1-1, az Atalantától 2, a Sienától 6 pont levonva.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik