Milan: szerződtették az Afrika-kupa legjobbját – hivatalos

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2019.08.04. 10:47
null
Iszmael Bennaszer szerződtetését bejelentette a Milan (Montázs: AC Milan)
Bejelentette hivatalos honlapján Iszmael Bennaszer szerződtetését az AC Milan. Az idei Afrika-kupa legjobbjának megválasztott labdarúgóért a milánói klub sajtóhírek szerint 16 millió eurót fizetett az Empolinak, de a végleges vételár különböző feltételek teljesülése esetén feljebb kúszhat.

 

A 21 éves középpályás idényenként 1.5 millió eurót keres majd a Milannál, és 2024 nyaráig szóló szerződést írt alá.

Bennaszer már július végén átesett az orvosi vizsgálatokon a milánói egyletnél, de a hivatalos bejelentésre a játékos meghosszabbított szabadsága miatt csak vasárnap délelőtt került sor.

Bennaszer az Arles utánpótlásából kikerülve 2015-ben az Arsenalhoz igazolt, ám ott nem jutott lehetőséghez, így 2017-ben előbb kölcsönben a Tours, majd végleg az Empoli játékosa lett. Utóbbi együttesnél az előző idényben 37 Serie A-mérkőzésen három gólpasszt osztott ki, az igazán nagy áttörést pedig az Algéria sikerével zárult Afrikai Nemzetek Kupája hozta meg számára. Ő lett a viadal legjobb játékosa, legjobb fiatal játékosa és három assziszttal a legjobb előkészítője is.

AC Milan on Twitter

Ready to fight Ismaël? Bienvenu Bennacer! #ForzaMilan https://t.co/nKb3r8dmaD



Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik