Milan: Nesta túl a térdműtéten, az idényben már nem játszik

Vágólapra másolva!
2010.03.15. 15:24
A terveknek megfelelően hétfőn Rómában megoperálták Alessandro Nestát, a Milan labdarúgócsapatának közelmúltban térdsérülést szenvedő hátvédjét. A műtét sikerült, ettől függetlenül Nesta már nem játszhat az idényben.

Alessandro Nesta kilenc nappal ezelőtt, a Roma elleni bajnoki mérkőzésen sérült meg; jobb térdében szalagszakadást mutattak ki. Kidőlése meghiúsította Marcello Lippi szövetségi kapitány tervét, a válogatottságról korábban már lemondó védő újbóli behívását.

A 33 esztendős, 78-szoros olasz válogatott védőnek nem ez az első súlyos sérülése; érdekesség, hogy 1998 óta minden világbajnoki évben hátráltatta sérülés. A jobb térdével is volt már baj, az 1998-as világbajnokságon – furcsa szeszélye a sorsnak, hogy későbbi feleségét azon a tornán ismerte meg, nem kis részben annak köszönhetően, hogy sérülése miatt sokszor ráért beszélgetni az olasz csapat főhadiszállásán dolgozó hölggyel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik