Milan: Ibra a pályát okolja, a városi derbit is kihagyhatja

Vágólapra másolva!
2022.01.24. 07:58
null
Ibrahimovicot a 28. percben cserélte le Pioli a Juventus ellen (Fotó: AFP)
Mint ismeretes, az AC Milan svéd labdarúgóját, Zlatan Ibrahimovicot már a 28. percben le kellett cserélni vasárnap, a Juventus elleni (0–0) hazai meccsen. A találkozó után a milánóiak vezetőedzője, Stefano Pioli beszélt a csatár a sérüléséről.

 

„Ínfájdalmat érzett, amiért a pálya kemény talaját okolta. Bízom benne, hogy a következő néhány napban felépül” – nyilatkozta az AC Milan vezetőedzője, Stefano PioliIbrahimovicról, azt követően, hogy a Juventus elleni, 0–0-ra végződött vasárnapi mérkőzésen már a 28. percben le kellett cserélnie a svéd csatárt (Olivier Giroud állt be a helyére).

A gazzetta.it hozzáteszi, Ibrahimovicnak az Achilles-ina gyulladt be, és a mozgása alapján ez a probléma már a meccs előtt is meglehetett, csak nem szerette volna kihagyni a rangadót, de a rossz talajú pályán nem volt többre képes. A gyep állapota a San Siróban nem először okozott problémát, és a hétvégén az is rontott a helyzeten, hogy 24 órán belül két mérkőzést is rendeztek a stadionban, hiszen szombaton a listavezető Inter is hazai pályán játszott (és győzött 2–1-re a Venezia ellen).

Az AC Milan technikai igazgatója, Paolo Maldini már a vasárnapi meccs előtt arról beszélt, hogy a tervek szerint az egész gyepszőnyeget kicserélnék, mert a Milannak és az Internek is jobb minőségű pályára van szüksége. Kérdés azonban, mikor lesz erre elegendő idő, hiszen február 6-án már éppen egymás ellen játszik a két milánói gárda.

A gazzetta.it Ibrahimovic sérülése kapcsán hozzáteszi: az Achilles-ín begyulladása olyan probléma, amely szerencsés esetben egy hét alatt is elmúlhat, viszont akár jóval hosszabb ideig is elhúzódhat a gyógyulás, így egyelőre kérdéses, Ibra játszhat-e az Inter ellen. Márpedig a Milannak nagy szüksége lenne legjobb csatárára, hiszen a Juventus elleni döntetlen után a tabellán a 3. helyre csúszott vissza a csapat, és négy pont a hátránya az éllovas Interrel szemben.

OLASZORSZÁG, SERIE A
23. FORDULÓ

AC Milan–Juventus 0–0
Milánó, San Siro. Vezette: Di Bello
AC Milan: Maignan – Calabria (Florenzi, 76.), Kalulu, Romagnoli, T. Hernández – Krunic, Tonali – Junior Messias (Saelemaekers, 61.), Brahim Díaz (Bennaszer, 61.), Rafael Leao (Rebic, 76.) – Ibrahimovic (Giroud, 28.). Vezetőedző: Stefano Pioli
Juventus: Szczesny – De Sciglio, Rugani, Chiellini, Alex Sandro – Cuadrado (Bernardeschi, 66.), Bentancur (Rabiot, 90.), Locatelli (Arthur, 66.), McKennie – Dybala (Kulusevski, 90.), Morata (Kean, 74.).Vezetőedző: Massimiliano Allegri

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik