Milan: Donnarumma távozik, már meg is van az utódja – sajtóhír

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2021.05.25. 15:40
null
Donnarumma távozhat, a Lille kapusa érkezhet a helyére (Fotó: AFP)
Az olasz sajtó arról ír, hogy az AC Milan olasz válogatott kapusa, Gianluigi Donnarumma nem újítja meg a nyáron lejáró szerződését a klubbal, sőt, a Serie A záró fordulójában az Atalanta ellen elért 2–0-s sikert követően állítólag már a csapattársaitól is elbúcsúzott.

 

A Tuttosport szerint a klub és a játékos menedzsere, Mino Raiola nem tudott megegyezni egymással, az ügynök ugyanis nem elégedett a Gianluigi Donnarummának az új szerződésben ajánlott évi 8 millió eurós fizetéssel, mert ő 10 millió eurót szeretett volna „kiharcolni”. A Milan amiatt nem vállalta a feltételeket, mert a kapus a saját nevelésű játékosa, a klubban nevelkedett, és ott is vált profi játékossá.

A Milan News arról számolt be, hogy Donnarumma már az idény vége előtt arra készült, hogy elhagyja a klubot: már azután elköszönt a csapattársaitól, hogy a Milan az Atalanta ellen elért 2–0-s sikerrel biztosította helyét a Bajnokok Ligája következő kiírásában, ezzel együtt ezüstérmet nyert a bajokságban.

A játékos beismerte, nem újítja meg a június végén lejáró szerződését a klubbal. A milánói csapat a Lille kapusát, Mike Maignant igazolná át a helyére, aki elvileg kedd reggel részt vett az ilyenkor megszokott orvosi vizsgálatokon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik