Milan: a Fiorentina legyőzésével növelné Beckham a nyomást az Interen

Vágólapra másolva!
2010.02.23. 13:37
Az olasz labdarúgó-élvonalban (Serie A) szereplő AC Milan angol középpályása, David Beckham azt reméli, hogy együttese a hétvégi, Bari elleni győzelem után szerda este a Fiorentinát is két vállra fekteti.
A piros-feketék egy győzelemmel megelőznék a tabella második helyén álló AS Romát, és négy pontra megközelítenék városi riválisukat, az éllovas Internazionalét. „Jó érzés visszatérni a győzelmek útjára, létfontosságú volt a három pont megszerzése a Bari ellen” – kezdte saját hivatalos honlapján a 115-szörös angol válogatott középpályás. „Jól játszottunk, megérdemeltük a sikert, és továbbra is nyomást gyakorolhatnánk az Interre, ha a Fiorentina ellen is győzni tudnánk” – tette hozzá Beckham. „Habár a mérkőzések rendkívül sűrűn váltják egymást, azért igyekszem megismerni Milánót, és megpróbálom elsajátítani az olasz konyha remekműveinek elkészítését is. Imádom az olasz ételeket: amióta itt vagyok, még sohasem ettem rosszat, ezért eldöntöttem, hogy megtanulom, hogyan kell tésztákat, rizottót és egyéb fogásokat elkészíteni” – zárta mondandóját a szélső.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik