Lazio: megállapodtak, Immobile 2025-ig marad – sajtóhír

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.06.14. 15:10
null
Ciro Immobile a tervek szerint még öt évig a Lazio játékosa lesz (Fotó: AFP)
Az olasz labdarúgó-válogatott meghatározó játékosa, Ciro Immobile megállapodott a Lazióval szerződése 2025-ig történő meghosszabbításáról – írta az Il Tempo.

 

Az olasz lap úgy tudja, hogy a római együttes 30 éves csapatkapitánya – akinek korábbi megállapodása 2023 nyaráig volt érvényes – minden kérdésben egyezségre jutott a klubvezetéssel, így abban is, hogy évi négymillió euró lesz a fizetése.

Immobile 2016 nyarától játékosa a Serie A élcsapatai közé tartozó Laziónak. A mostani – a koronavírus-világjárvány miatt bő három hónapja félbeszakadt, és június 20-tól folytatódó – bajnoki idényben 26 meccsen játszott, és hét gólpassz mellett 27-szer volt eredményes. Nevét a nemzetközi sportsajtó a közelmúltban több nagy klubbal, köztük a Manchester Uniteddel hozta kapcsolatba.

Immobile a válogatottban 2014 óta 39 alkalommal jutott szóhoz, és tíz gólt szerzett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik