Labdarúgás: a modellből lett tanárnő 56 millió fontra pereli Cristiano Ronaldót

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.05.01. 10:29
null
Mayorga korábban 375 ezer dollárt kapott, most 96 milliót követel CR-től (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, 2018-ban az amerikai Kathryn Mayorga nemi erőszak vádjával beperelte Cristiano Ronaldót. Most kiderült, összesen 56 millió fontnak megfelelő összeget követel a portugál világsztártól. 

 

A modellből lett tanárnő, Kathryn Mayorga azt állítja, hogy Cristiano Ronaldo 2009-ben egy Las Vegas-i hotelszobában erőszakolta meg.

Már beszámoltunk arról, hogy Mayorga és Cristiano Ronaldo 2010-ben Nevada államban egy szerződést kötött, melynek értelmében a most 37 éves hölgy nem indít eljárást, cserébe pedig 375 ezer dollárt kapott. Ezt a megállapodást támadta meg a nő és ügyvédje egy nevadai polgári perben 2018-ban.

Azóta három év telt el, s most a Daily Mail arról ír, hogy Mayorga „fájdalomért és szenvedésért” összesen 36 millió, „a portugál klasszis büntetéséért” pedig további 18 millió fontot követel polgári peres eljárásban – ehhez még jogi költségeket is felszámolna, így összesen 56 millió fontot szeretne kapni Cristiano Ronaldótól.

Mivel a hölgy az állításait nem tudta bizonyítani, Cristiano Ronaldo ellen a rendőrség nem emelt vádat. A Juventus támadója tagadja a vádakat, ügyvédje szerint alaptalanul, igazságtalanságokkal vádolták meg ügyfelét és sértik a személyiségi jogait.

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik