Koronavírus: mindkét lábszárát amputálták az olasz válogatott védőnek

Vágólapra másolva!
2020.12.28. 14:46
null
Bellugi (balra) az 1978-as vb-n a franciák elleni meccsen (Fotó: AFP)
A korábbi olasz válogatott védő, Mauro Bellugi még november elején koronavírus tüneteit produkálva került kórházba, s kiderült, elkapta a fertőzést. Az 1978-as világbajnokságon Magyarország ellen is pályára lépő 70 éves korábbi hátvédnek a hosszú kezelés során a korábban meglévő alapbetegsége miatt mindkét lábszárát amputálni kellett – számolt be róla az AFP.

Mauro Bellugi a hetvenes évek egyik kiemelkedő olasz védőegyénisége volt, 1969-től öt éven át szerepelt nevelőegyesületében, az Interben, amellyel 1971-ben egyetlen bajnoki címét ünnepelhette. Bellugi 1974-ben a Bolognához igazolt, ahol újabb öt évet töltött, majd egy-egy évre a Napoli, illetve az akkor szintén élvonalbeli Pistoiese játékosa lett, innen vonult vissza 31 évesen, 1981-ben.

Hét esztendőn át, 1972 és 1979 között 32 alkalommal léphetett pályára hazája nemzeti csapatában, megjárta az 1974-es vb-t, majd szerepelt az 1978-as világbajnokságon, ahol végig pályán volt a magyar válogatott ellen 3–1-re megnyert mérkőzésen, és negyedik helyen zárt az olasz válogatott tagjaként..

„Levágták a lábam, amivel az egyetlen gólomat szereztem” – idézte az AFP hírügynökség a játékost, aki így utalt az 1971 őszén a Mönchengladbach elleni emlékezetes BEK-párharc során lőtt egyetlen találatára, azonban a humorérzékét nem vesztette el. „Remélem, kapok olyan »penge« műlábakat, s akkor legalább olyan gyors lehetek, mint Oscar Pistorius” – viccelődött a műtét után a november eleje óta kórházban ápolt Bellugi.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik