Korábbi klasszisa lehet a Juve új edzője

Vágólapra másolva!
2011.05.17. 15:24
null
Conte a Juventust irányíthatja a következő idényben (Fotó: sport.it)
A klub egykori labdarúgója, Antonio Conte lesz az olasz bajnokságban szereplő Juventus vezetőedzője – tudta meg a tekintélyes La Gazzetta dello Sport. A torinóiak korábbi játékosa, jelenlegi vezetőségi tagja, Pavel Nedved tárt karokkal fogadná korábbi csapattársát.

A milánói lap úgy értesült, hogy a torinóiak korábban engedélyt kaptak az Antonio Contét jelenleg alkalmazó Sienától a tárgyalásra, és két esztendőre szóló, évi nettó 1.5 millió eurós szerződésben állapodtak meg vele.

A hírek szerint a Luigi Delneritől megválni készülő Öreg Hölgy általános igazgatója, Beppe Marotta Milánóban ült tárgyalóasztalhoz a szakemberrel vasárnap késő este, és sikerült is megegyezni vele.

A Juvét az utóbbi időben számos edzővel hírbe hozták: a Zenitet irányító Luciano Spalletti és a Manchester City menedzsere, Roberto Mancini egyaránt a jelöltek között szerepelt, ahogy André Villas-Boas, a Porto sikeredzője is.

A Juventus számára nem ismeretlen Conte: a korábbi válogatott játékos 1992 és 2004 között a „zebrákat" erősítette, és 14 különböző trófeát nyert velük.

Conte eredményesen dolgozott a Sienánál; tavaly állt munkába, és az elmúlt hetekben visszajuttatta a klubot az élvonalba.

A trénert egyvalaki biztosan tárt karokkal várná a torinói klubnál: korábbi csapattársa a „zebráknál", a jelenleg a Juventus vezetőségében dolgozó Pavel Nedved elismerően beszélt Contéról.

„Antonio edzőnek született. Már akkor is az volt, amikor még futballozott, és a pályán belül irányította a csapatot. Nagyszerű edzői karrier vár rá" – mondta Nedved.

A Juventus elnöke, Andrea Agnelli csalódottságának adott hangot, és nyilatkozata alapján még inkább valószínűsíthető, hogy Delneri ideje lejárt a klubnál.

„Nem örülök, éppen ellenkezőleg, roppant csalódott vagyok, de várunk az idény végéig. Még van egy meccsünk, csak utána beszélünk a jövőről. Nagy csalódás ez a szezon, mert néhány új érkező nem értette meg, mit is jelent a Juventus, míg néhányan, akik korábban tudták, elfelejtették" – mondta Andrea Agnelli.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik