Vádat emeltek Paul Pogba testvére, Mathias (balra) ellen (Fotó: AFP, archív)

Miután szerdán letartóztatták, zsarolás és bűnszövetséghez tartozás vádjaival Mathias Pogbát hivatalosan is vád alá helyezték a francia hatóságok. Mint ismert, az ügy áldozata a Juventus futballistája, Mathias testvére, Paul Pogba.

Fellebbezni fogunk a döntés ellen – mondta Mathias Pogba ügyvédje, Yassine Bouzrou. – Ügyfelem semmilyen bűncselekményt nem követett el. Nem értjük a döntést, miszerint előzetes letartóztatásban tartják, mivel az állítólagos emberrablás éjszakájára van alibije is.”

Március 20-án Párizsban és július 14-én Torinóban történtek az incidensek a vádak szerint. Az RMC Sport szerint Mathiasnak a márciusi napra van alibije, ekkor a banda állítólag betört Paul Pogba házába, és amíg ott tartották, pénzt követeltek tőle, ami emberrablási kísérletnek minősül.

Paul szerint testvérét kényszerítették a közösségi médián közzétett videóra, amelyben Mathias megfenyegette öccsét. A Le Parisien és az AFP szerint viszont Mathias saját maga által meghozott döntés alapján cselekedett így.

Négy másik személy ellen is vádat emeltek, az egyiküket az RMC Sport szerint összefüggésbe hozták egy dzsihadista megmozdulással 2017-ben.