Juventus: Morata marad, téma lezárva – Allegri

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2022.01.06. 17:29
null
Allegri (jobbra) nem engedi el Moratát a télen (Fotó: AFP)
Massimiliano Allegri, a Juventus labdarúgócsapatának vezetőedzője a Napoli elleni rangadót felvezető szerdai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy Álvaro Morata nem hagyja el az együttest a téli átigazolási időszakban.

 

„Négyszemközt beszéltem Álvaróval, elmondtam neki, hogy nálunk marad. Nem távozik januárban. Téma lezárva” – szögezte le Allegri.

Hétfőn a spanyol AS sportnapilap információira hivatkozva arról számoltunk be,hogy a Juventus, az Atlético Madrid és az FC Barcelona között gyakorlatilag megszületett az egyezség Morata ügyében, melynek értelmében a spanyol válogatott támadó kölcsönbe a katalán együtteshez került volna.

Moratát addig semmiképpen sem engedte volna el a Juve, amíg nem talál a helyére megfelelő utódot, a L’Équipe értesülései szerint fel is vette a kapcsolatot Mauro Icardival, a PSG csatárával, de a friss fejlemények ismeretében nem valószínű, hogy az olasz sztárgárda harcba szállna az argentin futballistáért.

Allegri hozzátette, a mostani keret 99 százaléka egyben marad a tavaszi szezonra, Aaron Ramsey távozása elé azonban nem gördítenek akadályt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik